A kapcsolat
Észre sem vettem, hogy elaludtam. Tegnap mikor a sofőröm hazahozott a városból le sem fürödtem. Nem tizenegyre mentem a városba, ahogy terveztem, hanem délután és még a sofőrömnek meg kellett állnia, tankolni. És még vacsorázni is kellett. Feltűnően sokat vásároltam, pedig sosem szerettem boltokba járni. Ráadásul a városban lekapott egy csomó lesi fotós, és nekem végig integetnem kellett és jó képet kellett vágnom a dologhoz. A zacskó, amiben a ruhák meg a cipők voltak, amiket vettem, a széken voltak az íróasztalnál. A reggeli már a zsúrkocsin volt. levettem egy joghurtot meg egy kanalat és nyámmogni kezdtem rajta. Közben könyveket nézegettem a polcon. Megtaláltam az a könyvet, amit még egyszer a könyvtárból vettem ki és nagyon tetszett. Azóta meg akartam venni, de mindig elfelejtettem. Azt olvastam, míg ettem a joghurtot. Utána megnéztem a laptopon hogy mi az aznapi programom. Semmi. Ez szinte hihetetlen. Kelly Colnnak van szabadnapja. Ez csúcs. egész nap a házban lehetek. A sofőrnek szóltam, hogy nyugodtan pihenhet, mert aznapra nincs programom és én is így tettem. Tegnap sem sikerült semmit kiagyalnom, amivel kapcsolatba léphetnék Kellyvel és ez bosszantott. Csak egy pár percre hogy elmagyarázzuk egymásnak, hogy hogy éljük egymás életét. De semmi ötletem nem volt. megnéztem van- e valami játék Kelly laptopján, de minden volt rajta csak játék nem. Mit csináljak? Felmentem az internetre, de mit csinálhattam volna ott? Minek nézzek a hírességekről képeket? Elég csak belépnem a stúdióba és élőben látok mindenkit, vagy csak belenézni a tükörbe és már egyet láthatok. De még is találtam elfoglaltságot. Kelly egy csomó képet csinált a forgatásról és elég érdekesek voltak. Ezzel elment az egész délelőtt ugyanis volt vagy tíz mappa, mindegyikben vagy száz kép. Ebédre le kellett mennem az étkezőbe, de egyedül enni nem volt valami szórakoztató. Ezután az eszembe villant valami. Felrobogtam a lépcsőn és megnéztem az e-maileket. Kelly anyukája írt egyedül:
Kelly!
Apával csak vasárnap érünk rá, hogy elmenjünk hozzád. Remélem akkor is ráérsz, és nem kell megint elhalasztanunk valamikorra máskorra. Akkor majd találkozunk.
Édesanyád
Gyorsan visszaírtam neki hogy vasárnap is ráérek, de előbb megnéztem a jegyzeteket Délelőtt címlapfotózásra kell mennem, ezért még odaírtam, hogy csak délután jó. Utána megettem a maradék ebédemet, csodálkozva rajta hogy senki nem vitte el az asztalról. Majd kikapcsoltam a laptopot és szívtam odakint egy kis friss levegőt. Ebből egy fél óra múlva elegem is lett mivel már vacogtam. Odabent meleg volt. Addigra befűtöttek. Felakasztottam a kabátot és levettem a cipőmet. Felmentem a lépcsőn a tenyeremet dörzsölgetve. Odabent csörgött a telefon. Felvettem anélkül, hogy megnéztem volna hogy ki hív.
- Halló? – szóltam bele.
- Szia, lányom. – egy kedveskedő női hang szólt vissza. – Elromlott a számítógépünk, úgyhogy nem derült ki hogy ráérsz-e. Ráérsz?
- Holnap? Igen. – feleltem. – De csak délután, ha úgy jó, mert délelőtt fotózásra kell, mennem.
- Persze hogy jó. – hallottam Mrs. Coln hangján hogy örül, hogy végre láthatja a lányát. – Apád nem dolgozik, úgyhogy jó. És jól vagy?
- Csodásan. – bólogattam, bár nem tudtam minek hiszen, úgyse látja. – Ma nem kell mennem sehova úgyhogy végre pihenhetek.
- Na jól van akkor. – hallottam a hangján hogy mosolyog. – Na le kell tennem mert épp vezetek. Megyek be a városba.
- Jó, szia.
- Szervusz.
A vonal megszakadt. Hihetetlen hogy Kelly már húsz éves és a szülei még mindig meglátogatják, törődnek vele, pedig híresség is. Lehet, hogy azzal hogy a lányuk a színésznő lett az ő álmuk is teljesült? Vagy csak az ő álmuk? Nem úgy néz ki mintha Kellyt úgy kényszerítették volta a színész életre. Vagy már beletörődött, hogy ilyen az élete, és már majdnem jól érzi magát benne? De az is lehet, hogy Kelly egyszerűen erről álmodott és a szülei törődtek abba bele, hogy lányuk így érzi jól magát, mellesleg így lesznek jó irányba vagyoni különbségek. De az sem kizárt-, sőt inkább ez mint a másik kettő – hogy mind a hárman ezt a jövőt akarták és ezért ennyire boldog az anya is és a lánya is – az apjával még nem beszéltem. Lehet, hogy Kelly is egy egyszerű életet akart és ő is azt kívánta azért cseréltünk életet.
Míg ezen gondolkodtam a mobilt néztem, amit még mindig a kezemben tartottam és ekkor az eszembe villant egy ötlet, ami kilencven százalékig biztos következménnyel járt. Felidéztem a saját mobilszámomat és bepötyögtem a telefonba – az izgalomtól remegő kézzel - és tárcsáztam a számot. Míg a telefon kicsengett – szintén az izgalomtól- zihálva, véve a levegőt vártam. Körülbelül az ötödik csengésre felvették. Meglepetésemre az én – igazi – hangomat hallottam:
- Igen?
- Halló! – köszöntem bele kedvesen a telefonba. – Kivel beszélek? – ezt csak azért tettem fel, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg Kelly – vagyis én – vette fel a telefont.
- Öhm… - hezitált egy pillanatig. – Bonnie Claksonnnal? És én kivel beszélek?
A nyakamat tettem volna rá, hogy ő is felismerte a saját hangját.
- Kelly Colnnal. – vágtam rá. Feszült és meglepődött csend következett a vonal végén. – De mindketten tudjuk, hogy nem az igazi nevünket mondtuk a telefonba, igaz?
- Öö… ezt hogy érted? – kérdezte rosszul álcázott értetlenséggel a hangom.
- Tudod, hogy hogy értem. – feleltem egyszerűen. – Te vagy igazából Kelly Coln, Bonnie Clakson meg én vagyok! Te is tudod, hogy nem a saját életedet éled. – fel alá kezdtem járkálni a szobában. – Te az én életemben vagy. Én meg a tiedben. Nekem elmondhatod, Kelly, mert én vagyok most a te életedben… Segítségre van szükségem, ahogy gondolom neked is. Egy használati útmutató kell tőled nekem a te életedbe, tőlem neked az én életembe. Ugye?
- Oh… - hallottam, hogy Kelly alig kap levegőt a vonal végén. – Oké, sikerült felfognom. – hitelengedő sóhajtással keveredő kuncogás hangzott. – Hát, persze, persze hogy kell egy használati útmutató nekem is. De mit gondolsz miért… cserültünk életet? – hallottam a hangján – vagyis a hangomon- hogy milyen lehetetlennek érzi ezt ő is.
- Hát… - sóhajtottam. – Ez bonyolult. A lényeg hogy összevesztünk a testvéremmel, találkoztál vele, Jennynek hívják. – válaszolt egy igent. – Nos, egy hülye dolgon vesztünk össze. Pasis ügy. És én azt kívántam, - nagy levegőt vettem. – Egy hétre életet cseréljünk.
- Akkor ezért volt olyan, durcás velem Jenny.
- Igen. – bólintottam (megint minek?). – Ha visszamegy minden a régi kerékvágásba, akkor azonnal kibékülök vele.
- Ő előbb érezte szükségét, hogy bocsánatot kérjen. – szólt Kelly a hangomon. – Tegnap bejött a szobádba hozzám és bocsánatot kért és én elfogadtam.
- Ó, de jó! – sóhajtottam és leültem az íróasztalhoz. Szórakozottan firkálgatni kezdtem az egyik kis papír fecnire. – Legalább ez megoldódott. Na figyelj a szüleidtől kaptam egy e-mailt, hogy holnap jönnének. Hogy viselkedjek?
- Egyszerűen. – foglalta össze Kelly. – én mikor jönnek a szüleim, vagy megyek, hozzájuk mindig sokkal felszabadultabb vagyok, mint a barátaimmal és egyedül.
- Értem. – bólogattam megint feleslegesen. - És hogy hívják a sofőrödet, a bejárónődet, a szakácsodat…
- Pillanat. – szólt közbe Kelly. – Hadd kérdezzek most egyet én, jó?
- Oké, persze. – mondtam.
- Hogy viselkedjek, Roberttel? – tette fel a kérdését.
Csak ültem. A kezemben a ceruza is megállt és a gyomrom öklömnyire zsugorodott. Nagyot nyeltem. Nem tudtam igazán mit mondjak.
- Legyél kicsit… olyan, mint én most. – nyögtem ki végül. – Olyan… egyszerű, és vicces…
- Igen, de ha… - Kelly egy pillanatra elhallgatott. – ha megcsókol.
Halkan sóhajtottam.
- Csókolj vissza. – mondtam fájó szívvel. Mert ugye hiába volt Kelly az én bőrömben azért mégis más volt. – Végül is én vagy.
- Tényleg? – hallhatóan felélénkült. Erre kicsit ingerült lettem.
- Nem azt mondtam, hogy te kezd el! – szóltam rá. – Csak ha megcsókol, ne told el magadtól! Az túl feltűnő lenne.
- Jól van! – nyugtatott meg. – Én nem, veszem el a pasidat! Csak tizenhét éves! Én meg húsz vagyok! Különben meg ahogy mondta… utálja a nagyravágyó színésznőket
- Te nem vagy nagyravágyó! – tiltakoztam.
Csak sóhajtott.
- Na de most én jövök egy kérdéssel. – lapoztam a témában. – Hogy hívják a sofőrödet, a bejárónődet, meg a szakácsodat?
- A sofőröm Mr. Mason, a bejárónőm Mrs. Rider, a szakácsom, kettő van az, akinek őszes haja van és kicsit duci, aki ezen a héten dolgozik ő Mr. Iron, a fiatal, fekete hajú vézna, meg Jake, ő az egyetlen, akivel tegeződhetsz. A többi mind szereti, ha magázom.
Én, míg mondta szorgosan jegyzeteltem a papírra, amit eddig firkáltam.
- Most én jövök. – szólt. – Miért van gipszbe kötve a lábad?
- Ja, az. Csak mert leestem a kötélről a suliban tornaórán és ráestem a lábamra. – meséltem. – Enyhe agyrázkódásom is volt, úgyhogy ha bárki kérdezi, hogy van a fejed mond csak azt, hogy már nem fáj.
- Értem. – mondta. – Most te kérdezel.
Gondolkodtam. Mire is voltam még kíváncsi?
- Hogy viselkedjek a színészi találkozón? – jutott eszembe. - Tegnap elmaradt, mert a színésztársad nem ért rá és így jövő hétre halasztotta.
- Aha. – mondta, mint egy szakértő. – Csak bólogass, és mindig fejts ki valamilyen véleményt, oké? Próbálj értelmeseket.
- Értettem.
- Holnapra beterveztetek valamit? – kérdezett ismét.
- Nem tudok róla. – válaszoltam. Tényleg nem rémlett, hogy mennénk valahová. – Érdeklődj anyámnál!
- Oké.
- Ti mit fogtok forgatni? – kérdeztem én. – Mármint melyik rész? Van itt „Egy egyszerűnek indult délelőtt” meg „ Dalverseny”, A várrom”,
- A várromot forgatjuk hétfőn, kedden egy olyat, ha találsz, hogy „Keserű reggel”. – felelt. – De a jegyzeteimbe beírtam, hogy mit kell megtanulni. Holnap feltétlen hívd fel a sofőrömet, hogy azon a héten hova készülsz! A száma be van írva a telefonomba. Azon a néven találod, meg hogy Mr. Mason.
- Rendben. – bólogattam.
- Ja és még egy kérdés. – szólt. – Kioszthatom azokat a bunkó lányokat?
- Ja, az a hármat? – kuncogtam. – Persze hogy kioszthatod! Én is meg tettem volna már.
- Király! – mondta diadalittasan. – Végre!
Ezen túl mi lenne, ha e-mailen keresztül diskurálnánk? – ajánlottam. – Csak hogy ne fogyjon a pénz. Tudod az e-mail címedet?
- Persze. – mondta. – És te a tiedet?
- Tudom. – bólintottam.
- Oké. Akkor ezen túl e-mailen beszélünk.
- Igen.
- Mennem kell. – szólt Kelly. – Jenny hív. Köszi hogy felhívtál!
- Örülök, hogy beszélhettünk! – mosolyogtam. – Sokat segítettél.
- Te is nekem! – hallottam a hangomon hogy mosolyog ő is. – Szia!
- Helló! – köszöntem el és megszakítottam a vonalat.
Ledőltem az ágyra. Az órára néztem. Már fél hét van? Mindjárt vacsora!
Lementem a lépcsőn. A pizza az asztalon várt rám. Így már sokkal könnyebb lesz játszanom Kelly szerepét, hogy tudom, hogy miért teszem. Olyan fáradt voltam, hogy már a fürdőkádban majdnem elaludtam.
Reggel hétkor keltem. Megfésülködtem felöltöztem és futtában bekaptam egy müzli szeletet. Ez az örökös rohanás! Lerobogtam a lépcsőn. Tegnap felhívtam este a sofőrt hogy jöjjön el értem és vigyen a fotózásra. Most már várt rám. Beugrottam a sítalpasba és elindultunk. Mivel a jegyzetekbe be volt írva hogy a fotózás melyik stúdióban lesz, ezt megmondtam Mr. Masonnak. Ő azt mondta hogy oda legalább két óra az út. Így elhoztam a laptopot és azonnal írtam egy e- mailt Kellynek vagyis magamnak.
Bonnie!
Ma reggel hétkor keltem. Nagyon fáradt vagyok. Megyek a fotózásra. Elhoztam az útra a laptopodat, ha nem bánod. Csak mihamarabb írni akartam Neked. Az úton írok. Anyáék beterveztek valami programot? Ha hazajöttem a fotózásról megint írok, hogy miként alakítottam.
Kelly
Hihetetlen hogy egy színésznővel levezgetek, miközben ő én, én pedig ő vagyok.
A fotózás volt az a program, amit reméltem, hogy még egyszer nem kell átélnem. Állandóan más ruhákat adtak rám, minden tízedik kép után, és valamikor olyan pofát vágtam, hogy – bár a fotósok szerint jól állt- én szégyelltem. Mindennek a tetejébe, minden egyes új ruha előtt le kellett mosnom a sminket, hogy új színt kenjenek rám, ami megy a ruhámhoz. Én mindig azt állítottam, hogy Kelly olyan savanyú képet vág, mikor elkapják a fotósok. Most már értettem miért.
Mikor végeztem és beültem a sítalpasba, rögtön írtam egy üzenetet, Kellynek a fotózásról. Közben a választ is megkaptam az elsőre. Kelly sok szerencsét kívánt a fotózáshoz, és azt írta nem baj, hogy kihoztam a laptopját, és hogy nem megy sehova.
Mikor már majdnem elaludtam az úton a laptoppal az ölemben, a sítalpas megállt. Kapkodva, de óvatosan becsuktam a laptopot és kiszálltam a sítalpasból megköszönve a fuvart. Bementem a házba levettem a kabátom, meg a cipőm és rohantam fel az emeletre. Letetten a laptopot a helyére. Olvastam tovább a könyvet. Ekkor valami koppant az ablakomon. Még egy… még egy… és még egy… Egyre több. Odanéztem. Esik az eső? Ennyire? Lapjával lefelé tettem a könyvet hogy ne lapozódjon el és az ablakhoz mentem. Az esőnél rosszabb. Jégeső esett! Lerobogtam a lépcsőn. Láttam, hogy Mr. Mason az asztalnál ül és a törölgető Mrs. Riderrel beszélgetett.
- Mr. Mason. – ziháltam. – A sítalpast szétveri a jég!
- Nyugodj, csak meg Kelly! – csitított a sofőr. – Beálltam a garázsba!
Eddig észre sem vettem, hogy a háznak van garázsa.
- Oh. – sóhajtottam. – Köszönöm!
- Ez a munkám Kelly. – mosolygott Mr. Mason.
- Igen, persze csak… - habogtam. –
- Nincs vész, Kelly. – nyugtatott Mrs. Rider is.
- Öhm… - haboztam. – be kell mennem a konyhába.
Bementem azon az ajtón, ami kétszárnyas volt és rá volt írva: KONYHA. Odabent minden fehér színben játszott. A kicsit duci őszes szakács éppen a hűtőben turkált.
- Elnézést! – szóltam be.
- Ó! – kihúzta a fejét a hűtőszekrényből. Kezében sajt, és zsír. – Jó napot, Miss. Coln!
- Önnek is! – biccentettem. – csak azért jöttem, hogy a szüleim vendégségbe jönnek és…
- Kéne egy jó vacsora. – fejezte be helyettem a mondatot. – Van egy új kitűnő receptem. Majd megcsinálom azt!
- Az nagyon jó lenne. – mosolyogtam. – Hát köszönöm!
- Ez, a munkám. – mosolygott vissza.
Itt semmit sem lehet attól megköszönni, hogy itt dolgoznak?
- Viszlát!
Távoztam.
- Kelly! – szólt utánam Mrs. Rider, mikor már a lépcső harmadik fokán álltam.
- Igen? – megfordultam. A bejárónő a lépcső alján állt.
- Nemsokára felmegyek lehúzni az ágyneműdet! – mondta.
- Rendben. – megköszöntem volna, de ha még ő is azzal az „Ez a munkám” dumával jön, biztos visszaszólok, hogy én csak kedves akarok lenni. Továbbmentem a lépcsőn. Fent a szobában ledőltem az ágyra és olvastam tovább. Tíz percet sem ültem az ágyon már csengettek is. Becsaptam a könyvet és lementem a lépcsőn. A lépcső tetejéről láttam már, hogy Mrs. Rider már kinyitotta az ajtót és felajánlotta, hogy felakasztja a kabátjukat. Mire leértem Mrs. Rider már ott se volt.
- Szervusz, lányom! – Köszönt örömmel, az Mr. Coln és mikor odaértem hozzájuk szorosan átölelt. – Hogy vagy?
- Kösz, jól! – mosolyogtam. – Szia, anyu!
- Szervusz! – ő is átölelt.
- Semmi baj nem történt az úton? – kérdeztem mikor elengedett.
- Belefutottunk egy karambolba, már Walesben. – mondta Mrs. Coln. Szóval a szülei ilyen messze laknak Londontól? – Gyertek, üljünk le a nappaliba. Bementünk a ház másik részébe, a nappaliba. Leültünk.
- És minden rendben a fotózáson? – érdeklődött Mrs. Coln.
- Voltál fotózáson? – kapta fel a fejét Mr. Coln.
- Igen, a Csillag magazinnak csináltak rólam címlapfotót. – mondtam. – Harwolba kellett mennem.
- Aha. – bólogatott Mr. Coln. – És hogy álltok a forgatással?
- Egész jól. – feleltem. – Holnap a Keserű reggel fejezetet forgatjuk.
- Az a rész az eleje nem? – kérdezte Mrs. Coln. – A könyvnek.
- Igen, a filmnek is. – mondtam.
Odajött hozzánk a bejárónő.
- Mit hozhatok inni? – kérdezte.
- Kávét, köszönöm! – szólt Kelly anyja.
- Én is, kávét, köszönöm. – mondta az apja.
Talán ő nem allergiás rá, ha azt mondják, köszönöm?
- Nekem egy jeges teát, legyen szíves!- rendeltem én is és néztem, ahogy Mrs. Rider kimegy a nappaliból.
- És ti hogy vagytok? – érdeklődtem én is.
- Minden rendben van. – válaszolta Mr. Coln. – Csak mostanában többet dolgozom, mint mindenki más.
- Értem. – erre csak ezt tudtam mondani. – És veled anyu?
- Jól vagyok. – rándított vállat Mrs. Coln. – Tegnap bementem a városba. Vettem apádnak inget, meg elmentem az élelmiszer boltba. És képzeld kivel futottam össze!
- Na, kivel? – kérdeztem mintha tényleg érdekelne.
- Daniellevel!
- Na, ne! – próbáltam meglepődött képet vágni.
- Igen. – bólintott. – Az, aki megvette tőlünk a panelházat. Akivel régen együtt jártunk suliba!
- Hú. – kontráztam. – És beszélgettetek?
- Csak épp pár szót váltottunk, mert rohannia kellett a fiáért az óvodába. Most tatarozzák a lakást.
- Igen? – szólt Mr. Coln. – És azt nem mondta milyenre akarják?
- Nem is kérdeztem. – fordult felé Mrs. Colnt. – Olyanra tatarozzák, amilyenre akarják. Már az ő lakásuk. Ők voltak az egyetlenek, akiknek nem kellett hitelt felvenniük ahhoz, hogy ki tudják fizetni, úgyhogy innentől…
- Téged nem érdekelt, hogy milyenre festik majd ki? – néztem Kelly anyjára.
- Nem. – válaszolt.
Visszatért Mrs. Rider egy tálcával a kezében. Mindenki elé letette, amit kért.
- Köszönjük. – mondtuk, aztán távozott.
- És még miről beszéltetek? – lapoztam a témában.
- Rólad kérdezgetett. – felelte Mrs. Coln. – Mondta, hogy látta az összes filmeteket és nagyon tetszett neki. Megfogadta, hogy könyvet is el fogja olvasni, de nem nagyon ér rá.
- Hát három gyerek mellett. – szólt közbe ismét Mr. Coln és ivott a kávéjából.
- Hát igen. – bólintott Mrs. Coln, miután ő is ivott. – A legnagyobbik, John, most megy dolgozni. Emlékszel még rá. – fordult felém.
- Többé-kevésbé. – így igazat is mondtam meg nem is.
- Nagyon kedves fiatalember. – itt Mrs. Coln jelentőség teljes pillantással nézett rám.
Mi? Na, ne! Engem ebbe nem rángatnak bele! Majd akkor, ha már én visszamentem a saját életembe, akkor!
Csak bólintottam.
- És esetleg tetszik neked valaki? – kérdezett Mr. Coln.
- Nem, nincs senki a láthatáron. – feleltem gyorsan. De miután túl tiltakozónak találtam hozzátettem. – Sok fiú barátom van de… Nem, senki.
Ittam a teámból. Az tényleg jeges volt. A torkom szinte megfagyott, ahogy a tea lecsúszott. Leheltem egyet.
- A szakácsom ma egy igazi specialitást csinál vacsorára. – tereltem másra a szót. - Azt mondja, van egy új receptje.
- Az csodás lesz!- örvendezett Mr. Coln. – Végre egy kis változatos.
- Igen. – bólogatott Mrs. Coln.
- Egy pillanat mosdóba kell mennem. – szóltam és felálltam.
- Persze nyugodtan. – bólintottak.
Én kislisszoltam a nappaliból. Eszembe sem volt mosdóba menni. E-mailt akartam írni Kellynek. Felrohantam az emeletre be Kelly szobájába. Írtam neki hogy itt szakad a jégeső és megérkeztek a szülei, majd lerobogtam a nappaliba. Kelly szülei, mint a jó gyerekek ültek és vártak rám. Én visszaültem az ülőgarnitúrára és vártam, hogy most ők kezdjenek bele valami témába. Addig ittam a teából. Az már nem volt annyira hideg, mint az, előbb de melegnek sem igazán lehetett mondani. Vették a lapot és Kelly anyja belekezdett:
- Mesélted még régen hogy összevesztetek Scarlettel. – mondta. – Már kibékültetek.
- Persze. – feleltem. – Csak egy kis vita volt. Pár napig nem beszéltünk. – nem tudtam, hogy ez igaz volt-e, de végül is arról sem tudtam, hogy összevesztek szóval ez már így önmagában is haladás.
- Na akkor jó. – bólintott Mrs. Coln.
Ekkor jött be Mrs. Rider hogy kész a vacsora. Én még kiittam az utolsó kortyot a teából aztán együtt kimentünk vacsorázni. Vacsora közben nem hangzott el semmi. Csak az evőeszköz csörömpölését lehetett hallani. Amit, a szakács főzött valóban finom volt. Csak el ne felejtsem megköszönni neki. Mikor végeztem a vacsorával, és még a szülők ettek felrobogtam az emeletre. Kelly már vissza is írt:
Bonnie!
Értem, hogy nem szívesen vagy idegen szülőkkel, de most kérlek, ne engedd haza anyáékat! Esik a jég és anya is meg apa is őrülten vezet. Az a csoda hogy élve eljutottak hozzám. Nem, engedheted haza őket! Az emeleten, a folyosó végén van egy vendégszoba. Abba fektesd le őket! Akkor se engedd őket haza, ha elállt a jég, mert még úgy is veszélyesek az utak! Őszintén, köszönöm!
Kelly
Megértettem a kérést és lementem a lépcsőn. Már végeztek a vacsorával és éppen léptek ki az étkezdéből.
- Már mennünk kéne, Kelly. – szólt Mrs. Coln. – Holnap apának korán kell munkába mennie.
- Ugye, nem gondoltátok komolyan, hogy én, elengedlek, titeket mikor jégdarabkák hullnak az égből?! – méltatlankodtam és csípőre tettem a kezem. – Nem. Ott a vendégszoba, ott fogtok aludni!
Ők csak álltak.
- Erre igazán nincs szükség, szívem. – tartotta fel a kezét Mr. Coln.
- De van. – makacskodtam.
- Dolgoznom kell. – szólt megint Mr. Coln.
- Majd szépen felhívod őket, hogy majdnem baleseted volt és ezért nem tudtál menni.
- De…
- Hagyd, drágám, úgysem enged el minket. – szólt közbe Mrs. Coln. – Szívesen töltünk itt egy éjszakát.
- Helyes! – bólintottam. – Majd Mrs. Rider felhúzza az ágyneműket. Addig érezzétek csak otthon magatokat.
Szerencsére a szóban forgó illető éppen a helységben volt.
- Természetesen! – bólintott és már sietett is fel az emeletre.
Én követtem, de csak a szobáig ott behajtottam az ajtót és írtam egy választ Kellynek:
Kelly!
Ne aggódj, nem engedem haza őket. Itt maradnak. Már beszéltem velük. Otthon minden rendben van?
Bonnie
Ezután leültem az ágyra olvasni. Már egész beszoktam ebbe a világba. London igaz hogy elég forgalmas város, de az a része egész nyugodt volt ahol Kelly lakott. Persze Oxfordnál, ahol én laktam, annál nem volt jobb. Oxford volt a nekem való város. A nekem való élet is ott volt.
Hallottam, ahogy ropognak a lépcsőfokok a bizonytalan lépések alatt. Kinéztem. A szülők jöttek felfelé.
- Megvetettem az ágyukat. – szólt Mrs. Rider mikor elment mellettük.
- Köszönjük. – biccentett Mrs. Coln. – Ó, Kelly!
Kijjebb léptem az ajtón.
- Tessék?
- Lefürödhetünk vagy te akartál menni?
- Menjetek, csak én későn fürdök. – feleltem. – Én visszamegyek a szobámba. Ha valami kell, csak kopogjatok, rendben?
- Rendben.
Becsuktam az ajtót és kicsit kiszellőztettem. Addig pulóvert húztam. Megnéztem magam – vagyis Kellyt – a tükörben. Talán ma már hajat kéne mosnom. A festék, amit rákentek már kifakulóban volt és így nem nézett ki valami jól.
Ekkor jött meg az üzenet.
Bonnie!
Még egyszer köszönöm, hogy nem hagytad, hogy hazavezessenek. Itthon minden rendben van. Jennyvel épp most készítettünk vacsorát. Finom lett. A szüleid még nincsenek itthon. A gipszet holnap veszik le! Gondolom, örülsz. Hát még én! Hogy bírod ezt ki?
Holnapra mindent megtanultam az iskolába, de anyukád azt mondta a lábam – vagy a lábad – miatt nem kell mennem. Örülök! Ha hiszed, ha nem ez az élet egy – bár kissé pörgős – kikapcsolódás nekem! Te hogy érzed magad az életemben. Ez olyan bután hangzik…
Csak reggel nézem, meg az üzenetet szóval nem kell sürgősen válaszolnod.
Kelly!
Megfogadtam és most nem írtam vissza. Inkább becsuktam az ablakot, mert már fáztam és leültem olvasni. Már csak két oldal volt hátra.
Kellynek kikapcsolódás az életem. Hát igen egy ilyen sürgős-forgós életben nem mindenki leli meg a pihenést. Én viszont igen. Nincs tanulás… Te jó ég a szöveg! Teljesen elfeledkeztem a forgatókönyvről!
Gyorsan kikerestem a „Keserű reggel” – t és átolvastam párszor és felmondtam magamnak. Mikor már nagyon fáradt voltam letettem arra gondolva, hogy már egész jól megy. A fürdőbe menet bekukkantottam a vendégszobába. Kelly anyja a szekrény tükre előtt állt és a haját kefélte, az apja meg az erkélyen állt és cigarettát szívott. Ki gondolta volna, hogy egy híresség szülei bagóznak. Bementem a fürdőbe. Mivel attól féltem elalszom a kádban csak beálltam a zuhanyfülkébe és engedtem magamra a vizet. Inkább nem mostam hajat. Holnap úgyis megint rákennek egy liter festéket. Mikor lefürödtem felvettem azt a köntöst, ami a zuhanyfülke mellett lógott és besiettem a szobába. Dideregtem. Gyorsan átvettem a pizsamámat. Behúztam a narancssárga sötétítő függönyöket és bebújtam az ágyba. Mikor épp készültem lekapcsolni az éjjeli lámpát kinyílott az ajtó. Bekukkantott Mrs. Coln.
- Láttam, hogy lefürödtél, és gondoltam elköszönök. – szólt kedvesen és leült az ágy szélére. Én feljebb ültem.
- Nem baj? – kérdezte.
- Dehogy. – ráztam a fejem.
- Apa már elaludt. – folytatta. – Milyen rég nem beszélgettünk így kettesben. Már három éve hogy elköltöztél.
- Hát igen… - sóhajtottam, mintha tudnám, miről van szó. – Három éve.
- Milyen jó lenne, ha megint együtt lakhatnánk! – sóhajtotta a szőnyeget nézve.
- Hát igen… - bólintottam.
- Miért nem költözöl vissza? – szólt hirtelen.
- Anya, tudod, hogy nem… - hebegtem.
- Miért nem lesz minden olyan, mint régen? – láttam, hogy a könnyeivel küszködik. – Miért nem leszel megint gyerek? - már a szemembe nézett. Elfordítottam a tekintetemet.
- Anya… - hebegtem megint.
- Miért nem…? – kérdezte ismét. – Hm?
- Nem akarok lemondani a színészéletről. – habogtam.
- Hát persze. – felállt az ágy széléről. Mintha sértődöttség bujkált volna a hangjában vagy fájdalom. Nem tudtam eldönteni. – Hát, igen… Akkor jó éjt!
Azzal sarkon fordult és elindult az ajtó felé.
- Jó éjszakát!
Vissza se nézett csak becsukta a szoba ajtaját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése