2009. december 27., vasárnap

Ivy élete 5. fejezet

Probléma







Reggel még ki se nyitottam a szemem, tudtam nagyon boldog vagyok. Át akartam fordulni a másik oldalamra, de már nem volt alattam ágy. Mire viszont földet értem volna rendeztem a lábaimat így guggolva érkeztem. Nevettem a helyzetemen.


- Mit csináltál, Ivy? – kuncogott Alex. Felálltam és visszamáztam mellé az ágyra.


- Jó volt veled! – mosolyogtam rá, aztán hozzábújtam.


- Veled is! – suttogta.


- Mennyi az idő? – kérdeztem.


- Fél hét. – válaszolta Alex kedvesen. – Még aludhatsz, ha szeretnél.


- Nem. – ráztam a fejem és lemásztam az ágyról. A tegnapi ruhám volt rajtam. Tegnap nem akartam átöltözni.


Ekkor berontott a szobába Edward és Bella.


- Nem tudjátok, hol van Renesmee? – kérdezte remegő hangon Bella és aggódva mered ránk.


- Fogalmam sincs Bella de… - Bella reménytelenül Edward nyakába borult. – de mi történt?


- Nessie nincs meg! – mondta Edward síri hangon. – Nincs az ágyában. Felhívtuk Jacobot is, de nem ment elé hozzá sem.


- Hová mehetett? – kérdezte Alex.


- Nyugodjatok meg megtaláljuk. – próbáltam nyugtatni őket. – Csak felkapok egy pulcsit és megkeressük.


- Köszönjük Ivy! – hálálkodott Bella és távoztak. Csak lekaptam egy pulcsit a székről és rohantunk le Alexszel. Belláék már a ház előtt voltak. Kimentünk hozzájuk aztán Edward kiadta ki merre menjen. Én mentem keletnek. Közben végig üvöltöztem:


- Nessie! Hol vagy?


De semmi válasz. Futottam egy sort és hegyeztem a füleltem. Kikötöttem a kedvenc patakjánál. Itt se volt. Hol lehet? Elvitték volna?


Hirtelen megreccsent valami a hátam mögött. Megpördültem és végigpásztáztam a fákat. Valaki arra kószált.


- Nessie? Alex? - kérdeztem, de nem válaszolt. – Bella? – erre sincs válasz. Azt a valakit már nem is láttam sehol.


- Ed… - nem, tudtam befejezni a mondatot, mert valaki teljes erőből nekem jött. én pedig egy fa felé száguldottam. még időben észhez tértem és kitértem az útjából. Egy méterrel a fa után tudtam érni a talajhoz és még vagy két méter csúsztam, magam előtt feltornyozva a földet. Visszasiettem a folyópartra, de senki sem volt ott. Viszont fönt hallottam, ahogy ide-oda ugrálnak a fákon.


- Ki az? –kérdeztem fenyegetően. Jóllehet az oldalam még mindig sajgott. Most a másik oldalról jöttek belém, de ez nem ért váratlanul. Most alig két métert csúsztam a fűben. Mikor visszakaptam a fejemet még épp láttam, ahogy az a valaki felpattan a fára.


- Jól van! – kiáltottam ingerültem, mert már a másik felem is fájt. – Ideje hogy nyílt lapokkal játsszunk! Mutasd magad!


Szót fogadott. Leugrott a fáról és rögtön felismertem. Apám volt az. Morgás tört fel a mellkasomból.


- Te! – hörögtem. – Mit ártottam én neked?


- Tönkretetted az anyád és az én boldogságomat! – mondta kertelés nélkül. és elkezdett jönni felém. De én csak álltam. – Boldogan élhettünk volna, de te jöttél és mindent elrontottál!


- Erről is én tehetek? – förmedtem rá. – Én tehetek róla hogy élek? Nem kizárólag ti! És hadd mondjak valamit! Te meg akartad ölni az anyámat! Most pedig azzal j9össz hogy én tettem tönkre az életeteket?


- Ha te nem vagy anyádban, akkor nem akartam volna…


- Oh, nem kell mese! – intettem le. – Ha éppen tudni akarod. Anyám meghalt! Megölték őt! Nekem pedig hónapokon át egy hotelben kellett laknom. De voltak errefelé érző lények, akik egyenként többet érnek nálad! És befogadtak engem! A családtagjukként szeretnek. Nem úgy, mint egyesek…


- Ugyan már! – nevetett csúfondárosan. – Az olyan lények, akiknek fel sem tűnik, hogy eltűnt a lányuk… csak órákkal később.


- Micsoda?! - hüledeztem. – Te voltál igaz!? Hol van Nessie?


- Ó úgy hívják? – kérdezte megjátszott könnyedséggel. – Már a nevén is szólíthatom!


- Hol van? – követeltem egy újabb morgás kíséretében.


- Elmondom, ha helyette velem jössz te! – nyújtotta ki felém a kezét.


Igen, erre számítottam. Egyszer valaki bosszút fog állni rajtam. És most itt az idő. Odanyújtom neki a kezem, hogy helyette a Cullenek boldogan élhessenek tovább… nélkülem. mert egészen biztos végem van. Kinyújtottam a kezem és tettem egy lépést felé.


- Ne tedd, Ivy! – Alex hangját halottam mögülem. Hátranéztem. Edward és Alex egymástól méterekre álltak és néztek minket. Apám meg futamodott és hátraarcot csinált. DE mögötte, ott volt Bella, és Alice Jasperrel. Akkor jobbra iramodott, de ott is várt rá Valaki. Rose és Emett. A másik irányba se tudott menekülni. Carlisle és Esme ott állta el az útját. Egyre közeledtek felé. Apám félt már. Rettegett.


- Jobb lesz ha elmondod hol van, Renesmee! – fenyegettem. De én a helyemen maradtam.


- Álmodban. – nézett rám apa. Szeme megkínzott. Alex erre odarohant és fél kézzel, a nyakánál fogva felemelte a magasba, az apámat.


- Nyögd ki! – förmedt rá, Alex.


- Soha!


- Meg van Alex! – kiáltott Edward. – Tedd le! – ja persze Edward gondolatolvasó. Csak elég volt apámnak rágondolnia. Hát igen.


- Mi Bellával elmegyünk, megkeressük Renesmee - t. – mondta Edward. – Te pedig vidd el innen Ivy-t!


- Rendben. – Alex teljes erejéből földhöz vágta a férfit és felkapott. Még épp hallottam a sikoltásokat mikor egy csinos kis házhoz értünk. Nem volt, nagy épp egy személyre elég. De takaros. Alex a tornácig vitt. Az ajtónál letett és kizárta. Aztán beengedett. Az előszobából egy tágas nappali étkező konyha trióját lehetett látni. Onnan egy lépcső vezetett fel az emeletre. Ahol csupán három szoba volt. Egy fürdő, egy vendégszoba és Alex szobája. Ágyra nem volt szüksége ezért csak egy kanapé állt a szoba közepén. egy nagy tévéje volt, meg sok polca könyvekkel, meg zenékkel.


- Otthonos a szobád. – mondtam neki. De még mindig ijedt voltam a réten történtektől.


- Nem kell már félned! – nyugtatott Alex és a kanapéra húzott. Az ölébe ültetett.


- Tudom csak… - kinéztem az ablakon. – olyan szörnyű hogy én ide csöppentem ebbe a családba és most miattam felborult itt a rend.


- ugyan, Ivy! – nézett rám. – Cullenék szívesen látnak téged.


- Tudom, de csak azt ne mond hogy te örülnél ha egy ember becsöppenne a családodba és hirtelen minden nap félned kéne és egy gyilkos elvinné a gyerekedet.


- Ha te lennél az a valaki nem bánnám. – simított végig az arcomon. – És mivel nekem se családom nincs se gyerekem….


- Családod már van. – mondtam.


- Cullenek? – kérdezet rá.


- Aha.


Ekkor megcsörrent Alex telefonja. Elővette és felnyitotta, majd a füléhez emelte.


- Edward! – szólt bele. – Értem. Örülök. Ott találkozunk!


- Megtalálták? – kérdeztem elmosolyodva.


- Igen. – ő is mosolygott. – Nagyon örült. Gyere. A házukhoz megyünk.


- Oké, de fussunk versenyt! – mutattam fel a mutatóujjam kifelé menet.


- ha nem félsz! – mondta huncutul. – elég gyors vagyok.


- Azt hiszem, hogy én is. – kacsintottam és Alex kitárta az ajtót. Bezárta utánunk és mellém állt a verandán.


- Akkor gyerünk! – kiáltotta és rohanásba kezdett. Vele együtt én is. Csak futottunk és jó érzés volt szabadnak érezni magamat. Hátra se néztem, csak rátértem az ösvényekre. Egyszer csak Belláék házának verandáján kötöttem ki. Alex egy perccel utánam ért be.


- Még hogy félek! – nevettem és bekopogtam az ajtón.


- Gyere be! – kiáltott ki Bella. Benyitottam és ott álltak mind. Az összes Cullen. Renesmee is a szülei oldalán. Látszott, hogy sírt egy kicsit és hogy még mindig fél, de itt volt.


- Nessie! – kiáltottam megkönnyebbülve és odarohantam hozzá, majd átöleltem. – Úgy örülök, hogy megvagy. De mi történt.


- Nem tudom. – rázta a fejét. Mikor elengedtük egymást. . – Arra emlékszem, hogy abban a szobában ébredtem fel. Mire megnéztem volna, hogy lehet kijutni egyszer csak anyáék betörték az ajtót és hazahoztak. Jól tudom, hogy az apukád volt, aki elrabolt… ?


- Igen. – mondtam maró gúnnyal. – De már vége van! Nem kell többé félned. Elpusztították őt.


- Igen tudok róla… - motyogta.


Hirtelen eszembe jutott valami és végignéztem a népes családon.


- Köszönöm, hogy jöttetek és megvédtetek. – mondtam hálásan. – Már nem lennék, ha ti nem jöttök.


- Nagyon szívesen tettük, Ivy! – mondta Edward és a többiek hevesen bólogattak.


- Igen. – éreztem, hogy Alex a kezemért nyúl és magához húz. Én pedig boldogan öleltem át, örülve hogy minket senki nem választ szét.


Eddig is éreztem azt a nyomott álmosságot, de most hirtelen végigsöpört rajtam.


- Azt hiszem, felviszem Ivy-t aludni. – azzal a karjába kapott és felszáguldott felem az emeletre. Észre sem vettem, hogy már a szobámban vagyok. Letett az ágyra és betakargatott. Puszit nyomott a fejemre és már indult volna kifele.


- Ne menj el, kérlek! – esdekeltem, de a szemem már alig tudtam nyitva tartani.


- Van még egy kis dolgom. – magyarázta, de látszott rajta ő sem akar menni.


- Ráérsz. – suttogtam és odahúztam magamhoz majd vadul elkezdtem csókolni. Nem tudott nekem ellenállni, visszacsókolt. Aztán elkezdtem kigombolni az ingjét. Ő segített egy kicsit majd én következtem és abban a percben, nagyon boldog voltam…

Remélem tetszik nektek!

2009. december 24., csütörtök

Harry Potter IGAZI világa!

Azt mondják, hogy megcsinálják Amerikában, a Harry Potter világot( The Wizarding World of Harry Potter)! Floridai Universal Orlando Resortban! A rajongók - akiknek persze temérdek pénzük van - ellátogathatnak Roxmortsba, ihatnak vajsört az igazi három seprűben, ellátogathatnak a Szárnyas vadkanba, A szellemszállásra vagy küldhetnek baglyot bárhová a világban Roxmortsi címerrel. Vásárolhatnak mindenféle csemegét a mézesfalásban! Nyamiii :b Kipróbálhatják az úgynevezett Sárkány - vasútat ami a magyar mengyörgőhöz hasonlít, vagy a Csikócsőr féle vasútat is. Bemehetnek Hagrid kunyhójába és esetleg a Tiltott rengetekbe is. Megnézhetik a Weasley Varásvicc boltot is. Éés a java pedig: Átjárhatják az egész Roxfort-kastélyt egy az egyben. A nagyteremtől elkezdve a klubhelyiségekig mindent! :D
Egy igazi élmény az életedben!

Megnyitó 2010 - ben!

2009. december 23., szerda

Hírnök; 1. fejezet


Új ház







A Solomon család autója két szántóföld közötti földúton hajtott végig. Roy a családapa egy halvány mosollyal az arcán gondtalanul vezetett. Denise a felesége nyugtalan volt ugyan, de látszott rajt némi boldogság. A visszapillantó tükörből, lányára pillantott, a barna hajú sötétkék szemű, Jessre aki éppen a telefonja háttérképét nézte ahol barátai voltak. Az ő arca a szomorúságon kívül semmit sem tükrözött. Ben aki mellette ült a gyerekülésben, a kisöccse volt. Két éves volt, ugyan de beszélni nem tudott. Most éppen egy játékával játszott.


A költözés mindenkit megviselt, de ezt legfőképpen Jessről lehetett elmondani. Chicagóban hagyta a barátait, az iskoláját a régi életét. Apja miatt kellett költözniük ugyanis sehol sem talált munkát és eléggé a csőd szélén állnak. Arra gondoltak, hogyha tudnának valamit termeszteni egy tanyán, akkor talán meg tudnának élni. Jessben pedig már nem nagyon bíztak a szülei sem.


Jess telefonja csipogott egyet jelezve hogy az akkufeszültség alacsony.


- Le fog merülni a mobilod. – szólt hátra Denise, aki még mindig lányát fürkészte a tükörben.


Jess összecsukta a telefonját és kinézett az ablakon.


- Itt szinte úgyis nulla a térerő. – morogta. anyja csak sóhajtott egyet és levette a szemét a tükörről.


- Még szerencse hogy a helyiek telefon nélkül is tudnak beszélgetni. – jegyezte meg Roy.


Az autó kereke egy kátyúba ment és az kocsi kicsit megingott. Jess odafordult öccséhez és mosolyogva közelebb hajolt hozzá.


- Semmi baj öcsi. – súgta neki és végigsimított a vállán.


Denise már megint a tükörbe nézett. Úgy szólt hátra:


- Vigyázz ki ne csatold az övét!


Jessica arcára ráfagyott a mosoly.


- Nem fogom. – mondta és elhúzódott Bentől. Újra kibámult az ablakon és éppen azon gondolkodott, hogy vajon még mennyi idő mire odaérnek mikor Roy megszólalt:


- Ez az! – mutatott ki az ablakon. Denise felkapta a fejét, Jess pedig keresni kezdett egy házat a szemével. És végül talált is. De amit látott az nem egy olyan családi ház volt, amibe szívesen lakott volna. Legalább tíz éves lehetett mindenhol, elszáradt borostyán fedte be és az előtte lévő elhagyatott föld sem keltett éppen jó benyomást.


A kocsi bekanyarodott a házhoz vezető útra és lefékezett a verandától nem messze. Az ég borult volt, de Jess már megszokta. Idefelé jövet háromszor is eleredt az eső. Mindenki kiszállt. Roy és Denise beszélgettek Jess pedig miután becsapta maga mögött a kocsiajtót felment a verandára. A bejárati ajtó nem volt bezárva. Benyitott és mindenhol port látott.


- Pff. – fújt halkan és elindult. Benézett a konyhába, a nappaliba a folyosóra is. A folyosóról nyílt két szoba és Jess elment egy harmadik ajtó mellett is. De aztán visszafordult és megpróbálta kinyitni. De az ajtó zárva volt. Ezt kicsit furcsállta, mert a bejárati ajtó se volt bezárva… Elindult a lépcső felé észre se véve az ajtó előtt lévő karcolásokat. Mintha valakit le akartak volna húzni és az a körmével próbált kapaszkodni.


Jess elindult fel az emeletre. Eddig is olyan érzése volt mintha valaki figyelné, de most már határozottan úgy hallotta mintha valaki jönne utána. Megfordult a lépcső felénél, de senki sem volt ott csak a sok por. Jess megrázta a fejét és elindult tovább. Egy ajtó nyílott jobbra, és a többi szoba bal kéz felől volt. Elindult a bal irányba, de ekkor a háta mögött nagy zörgés hallatszott. Tétován hátrafordult, de nem látott senkit ott. Elindult a jobb oldal felőli szobába – meghint nem nézett le pedig a földön, igen friss lábnyomok voltak a porban - és kinézett az ablakon. Így hogy innen kinézett szépnek találta a hegyeket és a földet. Valami nekivágódott az ablaküvegnek és Jess ijedten hőkölt hátra. Mikor újra kinézett egy varjú a dróton tollászkodott. Jess szomorúan lehajtotta a fejét. Ez már nem az a hely ahol ő jól érezné magát.


Észrevette, hogy valaki, aki előttük itt lakott az ablakra rajzolt egy kis csibét. Elmosolyodott a rajzon és leguggolt, hogy megnézze jobban.


- Jess! – hallatszott fel Roy kiáltása. – Itt vagy? Gyere, segíts légy szíves!


Jessica felállt és kiment az ajtón. Apja éppen akkor ért fel a lépcső tetejére. Arcán boldog mosoly, homloka verejtékben úszott és sok cucc a vállán, amit cipelt.


- Na, milyen a ház? – zihálta, de vigyorgott.


Jess körülnézett a poros felső szinten és csak ennyit mondott:


- Szép.


Roy arcára ráfagyott a mosoly.


- Menj, segíts anyádnak. – intett a fejével a földszint felé. – Ha még ma ágyban akarunk aludni, sietnünk, kell.


- Oké. – bólintott Jess és lement a lépcsőn.


Roy lepakolta a táskákat és kiment az udvarra. Denise éppen a csapot próbálta kinyitni. Odament és segített neki. A csapból egy perc múlva víz csobogott. Denise felsikkantott. A lábára folyott a víz. Roy csak nevetett.


- Tudom, hogy aggódsz. – nézett a feleségére Roy. – DE néhány nap múlva minden olyan lesz, mint újkorában, ígérem.


Denise tekintete a garázsra vándorolt, aminek csak teteje volt és csak néhány rúd tartotta. Alatta egy piros, koszos traktor állt.


- Még az is. – mutatott oda.


- Jó legyen egy hét. – húzta el a száját Roy. Közben Ben a gazban sétálgatott.


- Hiszed még, hogy menni fog? – kérdezte Denise.


- Az éghajlat jó. – magyarázta a férje. – A talaj pedig kiváló. A városban tényleg nem boldogultam, de ehhez értek.






Jess a harmadig dobozt, bontotta ki a konyhában. A háta mögött hallotta, ahogy megnyikordul a konyhaszekrény ajtaja. Mintha lökdösnék. Hátranézett és félbehagyva a munkát leguggolt a szekrényhez. Kinyitotta az ajtót és benézett a szekrénybe. Volt valami a hátuljában, de nem tudni mi az. Jess – kíváncsisága lévén – benyúlt hátha eléri, de túl messze volt. Visszahúzta a kezét. Jól megnézte a távolságot és újra próbálkozott. Az ujja már csak pár centire volt tőle, mikor az a valami nagy csattanással és egy kis csilingelő zenével kigurult onnan. Jess ijedtében kikapta a kezét a szekrényből. Az a dolog egy kis traktor volt, ami zenélt. Jess feltette a pultra és otthagyta. Folytatta tovább a pakolást.


Este alkonyattájt végeztek, minden bútor a helyére került az utánfutót pedig Roy egy ismerőse vitte el. Roy már előre tervezgette, hogy másnap kipróbálna a traktort, Denise pedig úgy vélte nem ártana egy kicsit takarítani. Jess ajánlkozott, hogy segít és amint végzett a vacsorájával felment lefürdeni és átöltözött a pizsamájába. Úgy gondolta a ház elég otthonos lett. De kívülről… Bement a szobájába és becsukta az ajtót. Az éjjeliszekrényén volt a barátairól egy bekeretezett kép. Felült az ágyára és a kezébe vette. Azt nézegette. Ők milyen boldogok még mindig, mert ottmaradhattak Chicagóban. Otthon… Jess még mindig az otthonának tekintette Chicagót pedig már bele kellet törődnie, hogy már itt élnek.


Az ajtó kinyílt.


- Szia! – köszönt Roy. –


- Szia! – Jess felül és félretette a képet.


- Hogy vagy? – érdeklődött Roy.


- Túl nagy itt a csönd. – sóhajtott Jess.


- Igen. – nézett ki az ablakon Roy. – Hozzá kell szokni, mi?


Roy észrevette a képet az ágyon. Leült Jesshez.


- Tudod, hogy nem büntetésből hoztunk ide Jessica. – mondta. – Ez most mindenkinek új. – Jess ránézett.


Neki nem új – gondolta. – Ő örül, hogy itt lehet.


- És csak akkor működhet, ha megadjuk rá az esélyt. – folytatta Roy. Jess bólogatott és nagyon nyelt.


- Ezt úgy veszem, hogy: Igazad van apa. – kacsintott. – Igazad van. Mindig igazad van.


Jess halkan felnevetett. Vele együtt Roy is. Roy felemelte a kezét. Jess megfogta. Ez olyan fogadás féle volt. Roy puszit adott lánya fejére és felállt.


- Jó éjt! – elindult ki a szobából. – Aludj jól!


- Te is. – szólt Jess és lekapcsolta a villanyt, majd bebújt a paplan alá, de számított rá hogy nem fog egyhamar elaludni.

~Gyűjtött képeim~





Nekem nagyon tetszenek. Már legalább egy hónapja gyűjtöm őket és gondoltam tetszene nektek is! Ezekből vannak a fejléceim is. XD

!Új idézetek!

Ott ülsz és csak bámulod a falat. (Elvileg tanulsz, de sosem lehetsz biztos benne.) És akkor jön az isteni szikra és hirtelen valami megvilágosodik előtted. Akkor jössz csak rá hogy aznap valamit elszúrtál.

Talán, elballagunk 8. - ban. Talán csak 20 év múlva találkozunk. De te mindig a barátom maradsz és csak ez számít!

Sosem lehetünk biztosak abban hogy jót cselekedtünk, csak akkor, ha van következménye.  

Nem kell várni a dolgokat. Jönnek azok maguktól is.

Egy papírtekercs is lehet ellenséges, ha valami rossz hírt rejt. Pont annyira lehet ellenséges, mintha csak ordibálna.

A szülők sokszor sziddják le a gyereküket. És az illető akkor mélységesen fel van háborodva, de aztán mikor durcásan magára csukja a szobája ajtaját, rájön, hogy ő hibázott. ( Persze ez nem mindig van így XD)

2009. december 21., hétfő

!Hírnök képek amiket még nem láttunk!

Szerintetek a második kép az mikor van? Sejtelmem sencs.... Talán a kitörölt jelenetekben?

¨¨Jessica ruhái a Hírnökben¨¨


Szerintem jók. Nekem a sárga pólós cucca tetszik a legjobban. XD Nektek?

2009. december 19., szombat

Érdekes...

Olyan mintha, nem is tudom... barbibabák lennének, vagy mintha lakkal be lennének kenve! De szerintem szép! :)


Ivy élete 4. fejezet

Alex







Amikor tudatomnál voltam, még nem nyitottam ki a szemem. Még nyugodtan akartam lenni pár percig.


- Szerintetek meggyógyul? – kérdezte egy hang, amit rögtön felismertem. Az, aki a karjába vett… az ő hangja volt. Erre felpattant a szemem.


- Ivy, jól vagy? – nézett rám Bella.


- Igen. – felültem az ágyon, amire éppen felfektettek. - Hol az apám? Hol van az az áruló!


- Ivy nyugodj meg! – nyugtatott a fiú, aki nem tartozott a Cullen családhoz.


- Ki vagy te? - kérdeztem lágyabban.


- Alex vagyok. – mutatkozott be és magabiztosan kinyújtotta felém a jobbját. Megfogtam a kezét. Hirtelen valami rántást éreztem a gyomromban és a szívem meglódult. Rámosolyogtam ő meg vissza. Aztán elengedtük egymás kezét.


- Mi történt? – fordultam Edwardhoz, aki úgy mosolygott, hogy „tudom, mit érzel”.


- Mi van? – kérdeztem tőle pirulva.


- Semmi bocs. – mosolygott. – Elindultál az apád után, de ő nekilökött egy fának. Alex előbb talált rád, mint én. – már megint az a mosoly! Miért csinálja ezt? – Aztán idehoztunk. Csak elvesztetted az eszméletedet. Alig pár perc múlva felébredtél.


- Ivy! – kiáltott fel Nessie az ajtóból. Csak úgy áradt a hangjából a megkönnyebbülés. – Hát jól vagy!


- Renesmee! – mosolyogtam és átöleltem. Csak akkor tűnt fel, hogy odarohantam az ajtóhoz.


- Hahó! – kiabált fel egy öblös hang az emeletről és akkor megéreztem a kutyaszagot. Itt van egy vérfarkas. Tehát az a jól ismert…


- Jake! – sikkantotta Renesmee. – Áthívtad anyu?


- Nem. – rázta a fejét. – Most akartam hívni.


Nessie ragyogó szemmel kirohant.


- Ne haragudj rá. – mondta nekem Edward. – Csak már három napja nem látta Nessiet.


- Miért haragudnék? – tettem fel magamnak a kérdést mielőtt válaszoltam neki. – Én jöttem be a családjukba ő neki törődnie kell másokkal.


- Kérlek, ne gondolj ilyenekre! – morgott rám Edward. – Mi szívesen látunk.


- Nem haragszok Nessiere. – mondtam meg se hallva a gondolatomra tett megjegyzését. – Megértem őt!


- Lemehetsz, ha gondolod. – mondta Bella.


Kicsit tétován indultam el a lépcső felé. Megkapaszkodtam a korlátban és lenéztem. A nappaliban ott állt Nessie mellett egy barna bőrű igen nagytermetű fiú. Elindultam lefelé.


- az új Cullen, mi? – incselkedett velem.


- Ivy! – nyújtottam felé a kezem. Ő megrázta. A keze forró volt mintha láza lenne.


- Jacob. – mondta.


- Igen Nessie mesélt rólad. – vigyorogtam.


Jake megmerevedett és elengedte a kezemet.


- Nyugodj meg Jacob mindent tudok rólad. – közöltem és összefontam a karomat. – Én nem akarok viszálykodni.


- Oh. – látszólag Jacob megkönnyebbült. – Akkor akár barátok is lehetünk.


- Barátok. – bólintottam és ezzel lezártuk a témát. Láttam, hogy Nessie nagyon boldog! Mintha egy álma vált volna valóra.


Egy perc múlva a többiek is leértek.


- Mindjárt itt lesznek a Cullenek. – mondta Edward.


- Én megyek is. – mondta Alex. – Nem akarok zavarni.


Ahogy megszólalt a gyomrom ugrott egyet.


- Ugyan ne gyerekeskedj Alex. – szólt Bella. – Egyáltalán nem zavarsz.


- Vadásznom kéne. – mondta magyarázat képpen. Akkor a szemébe néztem. Tényleg sötét volt. – Majd még benézek. – nézett rám mintha tiltakoztam volta a távozása ellen. Bár örültem volna, ha marad. Nem tudom miért…


- Ha így gondolod. – bólintott Edward és kikísérte Alexet az ajtón. Bella rám mosolygott.


Értetlenül ráztam a fejemet és odaléptem hozzá.


- Miért nézel így rám? – követeltem.


- Majd rájössz magadtól. – mosolygott titokzatosan. – Szerintem egyértelmű.


. Mi? – toppantottam.


- Ne légy türelmetlen! – Alice lépet a házba. – Még ma rá fogsz jönni.


- De mire? – értetlenkedtem és kezdett zavarni.


- Aliceból úgyse húzol ki semmit. – csóválta a fejét Renesmee. – Felejtsd el!


Csakhogy én nem tudtam elfelejteni.


Az összes Cullen beért Alice után a házba. Carlisle odajött hozzám.


- Már jól vagy? – kérdezte.


- Igen. – bólogattam.


- Akkor minden rendben. – nyugtázta. - Nem fáj a gerinced se?


- A gerincem? – néztem rá. – Nem.


- A fejed se?


- Nem, azt sem. – ráztam a fejem. – Jól vagyok, Carlisle.


- Nem vagytok éhesek? – kérdezte Bella. – Csinálhatok valamit, ha szeretnétek, kisemberek. – nézett ránk Nessievel. – Esetleg te Jacob?


- Én éhes vagyok! – mondta Jake. – Mint a farkas.


Erre mindenki felnevetett.


- ez igaz! – jegyezte meg Nessie. – Eszünk valamit Ivy?


- Felőlem. – vontam vállat.


Evés közben is csak Alexen járt az eszem. Nem tudtam megmagyarázni magamnak miért várom annyira, hogy újra benézzen, ide. Pedig ő csak egy srác. Aki megmentett, aki olyan aranyos volt velem, aki olyan helyes, aki… Miket hordok itt össze? Mérges támadást intéztem a tésztám ellen. Alice halkan felnevetett. Ott ült tőlem háromszéknyire és egy papírra rajzolgatott.


- Most mit nevetsz? – néztem rá.


- Semmit. – felelte mereven, de egy mosoly bujkált az arcán. – Csak arra várok, mikor jössz már rá…


- Kérlek, ne kezd ezt megint! – könyörögtem. – Ettől nem leszek okosabb és csak felidegesítesz!


- Ne haragudj. – szabadkozott és csinált egy utolsó ceruzavonást a papírion.


- Mi rajzolsz? – kérdeztem kíváncsian, mire ő huncut mosollyal elém tolta a lapot és kiszáguldott a szobából. Értetlenül felvetten a papírt és megnéztem. Alexet ábrázolta, mosolyogva.


- Mi az? – érdeklődőt Nessie.


Ekkor jöttem rá, miért is várom annyira Alexet. Minden megvilágosult előttem. A gyomom romban madárkák keltek szárnyra és veszettül röpködni kezdtek és a boldogság elárasztott. Felragyogott az arcom és kirohantam a szobából. A papírt még mindig a kezemben szorongattam, mint valami kincset. Alice ártatlan képpel ült a nappaliban és a tévét bámulta.


- Alice! – vigyorogtam. – Megtörtént.


- Éljen! – örvendezett Alice és átölelt. – Örvendek. Tetszik a rajzom?


- Nagyon! – nevettem. – szép!


- Megtarthatod! – engedélyezte és dalolva kitáncolt a szobából. Csak akkor vettem észre, hogy Bella és Edward is jelen van.


- Ne haragudj rá. – mosolygott Edward. – Mindent túlságosan nagydobra ver.


- Áh, semmi baj. – lehuppantam az ágyra és a rajzot néztem.


- Megnézhetem? – kérdezte Bella és a papírért nyúlt.


- hogyne. – bólintottam és odanyújtottam. Jól megnézte és még szélesebben elmosolyodott.


- Alice tehetséges! – jegyeztem meg.


- Már értem miért fogod megtartani! – kuncogott Edward és Bella visszaadta a lapot.


- Tehát rájöttél! – állapította meg. – Tetszik neked a fiú igaz?


- Hát eléggé. – sütöttem, le a szemem. – DE nem akarom elhamarkodni.


- Hát persze. – értett egyet Edward. – Én sem akartam. Minden lépést igazán meggondoltan tettem. És így sem voltam hibátlan.


- Én sem leszek hibátlan. – vallottam be és most felnéztem rájuk. Milyen boldogok. – Senki sem az! Ha ember, ha vámpír… még akkor, sem ha mindkettőből van bent egy kicsi.


Ezen mindhárman nevettünk.


- Különben köszönöm az ebédet. – biccentettem Bella felé. – Finom volt.


- Nincs mit. – Bella kiszállt Edward öléből. – El is pakolok.


- Segítek ajánlkoztam. – de Bella megrázta a fejét.


- Megoldom, te csak maradj.


- Ha gondolod. – adtam meg magam és visszahuppantam a heverőre. Bella pedig távozott a nappaliból.


- Tudnod kell, hogy Alex is így érez irántad. – mondta Edward mire megcsillant a szemem.


- Komolyan? – hitetlenkedtem.


- Igen. – bólintott mosolyogva. – A legkomolyabban. Csak ő kicsit előbb döbbent rá, mint te.


- Hát igen… - bólogattam. – Én kicsit lassú vagyok. Mikor fog átjönni? – türelmetlenkedtem.


- Hangosan halom a gondolatait. – Egy perc, ha nem kettő. – elvigyorodott mire kirohantam a nappaliból. Azt ajtót feltéptem. Alex egy perc múlva tűnt fel a fák között.


- Szia, Alex! – elébe rohantam. – Hogy vagy? – láttam a szemein hogy vadászott. Most mézarany színe volt. Elvarázsolt.


- Jól, köszi. – elmosolyodott. – És te?


- Én is jól! – bólogattam. - Látom vadásztál.


- Igen. – bólogatott. – Belefutottam egy hegyi oroszlánba!


- Értem. – vigyorogtam. – Na, gyere be. Már vártunk. – ez nem volt épp igaz, mert csak én vártam rá veszettül.


- Vártatok? – kérdezte.


- Na, jó. – adtam meg magam. – Csak én vártalak.


- Oh. – boldogság suhant át az arcán. – Komolyan?


- A legkomolyabban. – ezt Edwardtól vettem.


- Én is vártam, hogy jöjjek. – vallotta be. – Na de elég a vallomásokból!


- Igaz, gyere! – kézen fogtam és az arcára néztem, hogy lássam, mit szól hozzá. De csak melegen mosolygott és megszorította a kezem. – Megnézheted az én lakhelyemet is!


- Alig várom! – vigyorgott.


Benyitottam és bevezettem a nappaliba. Már mindenki ott ült.


- Szervusz! – köszöntek egyszerre.


- Sziasztok! – intett Alex.


Ekkor vettem észre, hogy valaki hiányzik.


- Hol van Jacob? – kérdeztem inkább csak Nessietől.


- Haza kellett mennie. – válaszolt. A többi farkassal tölti a délutánt.


Felvezettem Alexet a szobámba.


- Itt alszom. – mutattam körbe.


- Otthonos. – dicsérte.


- Igen. – helyeseltem. – Szép. Nézd! – kitártam az öltözőszekrényem ajtaját. – Ezt Alice műve az összes. Látszik mi?


- Nagyon. – nevetett. – Még senkivel sem találkoztam, aki ennyire érdekelt volna, mint te. – vallotta be. – Mesélj magadról.


- elpirultam.


- Mit? – kérdeztem és visszacsuktam a szekrényajtót.


- Azt hallottam, hogy mi volt a történeted. – mondta. – Szereted Cullanéket?


- igen nagyon! – bólogattam. – Kedves család! Úgy viselkednek, velem mintha a családtag lennék. Nessie pedig remek barátnő, Alicevel együtt. Szeretem őket, igen. Neked…


- Egyedül élek! – mondta.


- Sajnálom. – motyogtam. – Hány éves vagy?


- Tizenkilenc. – felelte.


- egy évvel idősebb nálam! – mosolyogtam. – Én tizennyolc vagyok.


- Értem. – bólintott. – De egyébként is annyi vagy, nem? Úgy értem, még nem éltél le egy emberöltőt…


- nem még nem. – ráztam a fejem. – De jó ez az örök élet, örök fiatalság. Minden nő erre vágyik, nem?


- De! – bólintott. – Én pedig örülök, hogy itt vagyok a közeletekben!


Csak mosolyogtam és a fiú arany szemeibe bámultam. Újra elvarázsolt.


- Köszönöm, hogy megmentettél! – hálálkodtam.


- igazán nincs mit. – átfogta a derekamat és a szíven gyorsabban kezdett verni. Közelebb lépett hozzám. – Szívesen tettem.


- Jó, ha mindig van valakije az embernek, aki megmenti, a bajban. – suttogtam és megcsókoltam. Ő visszacsókolt. Kezeimmel átöleltem a nyakát és lábujjhegyre álltam. Nekitámasztott a szekrénynek és vadabbul kezdett csókolni. Két tenyerével a szekrénynek támaszkodott. Beletúrtam kékesfekete hajába és én is mohón csókolgattam. Egy pillanatra elengedte a számat, csak hogy ezt suttogja:


- Szeretlek!


Mire válaszolhattam volta, az ajka újra ott volt az enyémeken és képtelen voltam leállni. Nagy sokára abbahagytuk, de már mindkettőnk igen csak zihált. Felvett a karjába és leültetett az ágyra. Mellém ült én meg átöleltem.


- Én is szeretlek. – mormoltam az ingjébe.


- Akkor minden rendben van. – sóhajtott és eltűrte a fülem mögé egy hajtincsemet. Kinéztem az ablakon. A nap már lement. A szobában alkonyi sötétség honolt, de semmi kedvem sem volt oda menni a villanykapcsolóhoz. Sokkal jobb volt így sötétben. Elfojtottam egy ásítást.


- Aludjál csak nyugodtan. – simított végig az arcomon.


- Nem vagyok álmos. – hazudtam.


- Ha úgy érzed. – kuncogott.


A szemem már majd leragadt és lassan már kise tudtam nyitni. Egy nagyon kicsi cérnaszál tartott a tudatlanság és az ébrenlét között, de úgy éreztem mindjárt az is elszakad. Ekkor hallottam, ahogy kinyílik az ajtó, de nem volt erőm kinyitni a szememet. Csak a hangjáról tudtam, hogy Edward az.


- Elaludt? – kérdezte. Halottam hogy mosolyog.


- Azt hiszem. – felelte csendesen Alex. – Mennem kellene.


- Ne kérlek ne! – kapaszkodtam az ingjébe.


- Maradj csak nyugodtan. – mondta Edward kedvesen. – Igazán boldognak tűnik. És te is az vagy!


- ennél boldogabb nem is lehetnék. – Alex végigsimított a hajamon.


- Akkor hagylak titeket. – mondta Edward és ránk csukta az ajtót.


Én pedig boldogan aludtam el Alex karjaiban.

¤¤Animált képek¤¤

Szerintem jók! :)

2009. december 17., csütörtök

Általam készített naptár! XD

Remélem tetszik nektek! :)