Ivy élete hírek!

Új fejezetet tettem fell Ivy élete blogomra! Olvassatok és írjatok sok komit! Ja és pályázat is indult. Aki tud szavazzon!!!

Köszi szépen!

Harry Potter 7 előzeteeeees!!!! :)

Nézzétek meg ezt a videót! A HP 7 első hivatalos előzetese! Szerintem nagyon jóóó!!!

Nagyon nagy film lesz ez emberek! És csak novemberben lesz a mozikban!!! Ahj már!! Utálok várni! Látni akarom. És persze hogy kétrészes lesz, mint a Breaking Dawn. :/ Miért??

Itt!!

Sziasztok!!!

Tudom hogy már ezer éve nem írtam ide, de most visszajköttem!! Remélem nem haragszotok nagyon! Itt lesznek kirakva a hírek,. hogy miből mikor van fejezet, és persze sok más érdekesség is! :)

Kezdeném mostazzal hogy mint ti is láthattátok új sablon van. A régit már meguntam! :/ De ez szép!!

A másik pedig hogy Ivy élete blogomon (http://www.ivyelete.blogspot.com/) szavazást nyitottam szeretném ha szavaznátok!

Ja és nyitottam egy új blogot Something deep inside me címen vagyis Valami mélyen bennem. Itt is Twilight fanficet írok! Olvassatok és komizzatok! :) Please!! http://www.valamimelyenbennem.blogspot.com/

Regina

Megnyílt a blogom!

Kicsit előbb készült el a blog az Ivy életéhez! Már feltettem az összes eddigi rész, hvasárnap esetleg hétfőn lesz fent új rész is! Ezt írtam a Hírhez is. Szóval katt ide, vagy a bannerre ha be akarsz nézni!

Hír!

Azt szeretném közölni veletek, hogy három napon belül új blogot nyitok az Ivy élete számára, mert ezt a blogot alig tudom, megnyitni, hogy szerkeszteni tudjam. :( Persze néha ide is írogatok, meg minden csak ritkábban, mint így szoktam. Szóval legkésőbb 30-ára lesz új blog az ivy életének!

Csak ennyi!

Eclipse offical poster!!!!

Szerintem nagyon jóóók! Istenem de várom már a filmet! Nem tudnának annyit fizetni, hogy ne nézzem meg! :)

Ivy élete 10. fejezet

Az esküvő







Éppen a leánybúcsúztatómról rohantam haza. Aliceékkel jól bevásároltunk, a nászutunkra, bár még gőzöm nem volt hová megyünk, és jó sokat nevettünk, meg buliztunk. Most viszont már vágytam Alexem után. Az ablakon ugrottam be. Ő már ott várt az ágyon fekve.


- Jó éjt Édesem! – kuncogott.


- Szia! – integettem és leültem az ágy szélére. – Vége is a legénybúcsúztatódnak?


- Egy öt perce.


Épp hogy lehúztam a cipőmet, mikor odahúzott magához.


- El kéne még mennem, lezuhanyozni, és hajat… - az ujját az ajkamra tette.


- Ne izgulj. – suttogta. – Csak maradj itt velem!


- Hát jó. – egyeztem bele és bebújtam mellé az ágyba. Hirtelen megcsókoltam és beletúrtam a hajába. Már a felsőjét vettem volna le, mikor megállított.


- Most ne. – súgta bűnbánóan.


- Miért? – kérdeztem kacéran.


- Mert holnap nagyon korán kell kelned, Édes és így is késő van. – mondta szomorkásan. – Hidd el én is nagyon szeretném, tudod jól.


Csalódottan húzódtam el és durcásan hátat fordítottam neki. Éreztem, ahogy átkarol rajtam és másik kezével, a hajammal játszik.


- A nászéjszakánkon csak a tiéd leszek. – búgta a fülembe, és ez furcsán megnyugtatott.


- Megígéred? – fordultam felé mire ő a két keze kővé vette az arcomat.


- Megígérem. – suttogta és egy pillanatra megcsókolt. – De ha már itt tartunk, szereted a hegyeket?


- Igen, a hegyekben, mindig jó friss a levegő és nagyon szép a kilátás. – bólogattam. – De miért kérded?


- Mert arra gondoltam, hogy a nászutunkat a hegyekben töltenénk. – zümmögte édesen.


- Jaj, ez, de aranyos. – mosolyodtam el. – Nagyon szeretnék odamenni. Annyira jó lesz. Köszönöm szépen!


- Nincs mit, Ivy. – tűrte a fülem mögé a hajam. – Én csak azt akarom, hogy a lehető legboldogabbak legyünk.


- Én már így is, ebben a pillanatban is, boldog vagyok, nagyon. – simítottam végig az arcán. – Mindegy hol vagyunk.


- Meglátod tetszeni fog neked, Tibet!


- Tibetbe megyünk? – hüledeztem.


- Bizony ám. – vigyorgott. – Nagyon fogod szeretni azt a helyet. Ott laktam egy ideig, és még mindig nem adták el a házamat.


- Bízom benned! – bújtam hozzá.


– De most már aludj, mert holnap Alice kikerget a világból… fel kell készülnöd rá!


- Igen. – helyeseltem. – Nem tudom fog-e tetszeni neked a ruhám.


- Ugyan ezzel ne törődj. – simított végig az arcomon és újra megcsókolt egy pillanatra. – Biztosan gyönyörű leszel és különben is teljesen mindegy. A lényeg hogy kimondjuk az igent és egymáshoz tartozzunk.


Hirtelen jutott eszembe a bal kezemen a gyűrű. Most mintha nagy fénnyel csillogott, és világított volna, hogy észrevegyem mekkora jelentősége van ennek a kis tárgynak. Mert nagy volt. Akkora, mint az egész világ vagy talán még nagyobb. Mert, hogy én Alexhez fogok tartozni örök időkig, maga volt a csoda, a mennyország. És ennek tényleg nagy jelentősége volt. Hirtelen árasztott szét a boldogság, hogy mennyire közel van a Nagy nap, és hirtelen ahhoz lett volna kedvem, hogy sírjak örömömben, vagy csak kiabáljak egyet, vagy csak jó hosszú ideig csókolhassam Alexet.


Az erkélyajtó és az ablakok nagy robajjal csapódtak, ki és a szemem felpattant. Elbóbiskoltam volna? Ilyen gyorsan? Alex is felkapta a fejét. Akkor ért utol az eszem és rájöttem mi történt.


- Ne aggódj, Alex. – motyogtam és odarohantam villám, gyorsan becsukdosni a nyílászárókat. – Én csináltam, minden rendben.


- Direkt? – kérdezte döbbenten.


- Természetesen nem. – másztam vissza mellé. – Csak olyan boldog vagyok, hogy ez vele jár.


- Ennek örülök. – mosolygott. – Hogy ilyen boldog vagy. Én is nagyon boldog vagyok, el se tudom mondani, mennyire. Nagyon szeretlek, és ha most valaki elvinne tőled, akárki, azt nem élné túl! Ezt itt lepecsételem neked. Én még sose éreztem így soha, és ez most olyan jó érzés, hogy nagyon!


- Velem, se volt még ilyen. – mormoltam, de már laposakat pislogtam. – És én is ennyire szeretlek, és hogyha…


- Édesem. – szólt, de azért monoton mondtam tovább. – Édesem, figyelj rám. – Nagy nehezen ráemeltem a szemet.


- Tessék?


- Aludj inkább, jó! – motyogta és egy puszit nyomott a fejemre. – Nagyon álmos vagy. Szép álmokat.


- Szép álmokat.


És már aludtam is, mint a bunda. Nagyon ébren aludtam. Minden kis neszre felfigyeltem, mintha tartanék valamitől. Az egyik ilyen olyan hangos volt, hogy ki kellett nyitnom a szemem, megbizonyosodni róla, hogy csak is ketten vagyunk-e a szobában.


- Ivy, mi a baj? – kérdezte aggódva Alex. – Nagyon nyugtalan vagy…


- Csak mindig hallok neszeket. – mondtam halkan. – Mintha valaki lenne a közelben.


- Én csak az állat hallom. – fülelt. – Lehet, hogy csak álmodtad.


- Lehet. – sóhajtottam és megfogtam a kezét. – Egy jóét puszi?


- Legyen. – suttogta, és nagyon gyöngéden megcsókolt én pedig hevesen visszacsókoltam, neki, és nem bírtam megállni. Ő készségesen visszacsókolt és így aludtam el.






- Ébresztőő! – Alice csörtetett be a szobába és egy perc alatt világos lett, ahogy felhúzta a reluxákat. És hogy megvédjem a szemem a fénytől Alexhez bújtam eltakarva a szemem és ő átölelt.


- Gyerünk Ivy, Alex hét óra! – tapsolt Alice.


- Még öt perc! – motyogtam, de meghallotta persze.


- Ivy!


- Hagyd még egy kicsit aludni, őt. – kérte Alex, hálás voltam neki ezért. – Csak öt perc. Megyek addig én.


- Nem. – morogtam és belekapaszkodtam a pólójába, mire visszajött.


- Na jó 5 percet kaptok. – engedélyezte Alice nagy bosszúsággal. – De amint letelj, jövök és nincs mese!


Azzal kiment és becsapta maga után az ajtót.


- Köszönöm, Alex! – hálálkodtam nyújtózkodva, és hunyorogva.


- Nincs, mit visszaaludhatsz, ha szeretnél.


- Á nem tudnék. – Felültem az ágyban és megdörzsöltem a szemem. – Inkább arra használom ki az öt percünket, hogy kellően felébredjek.


- Helyes. – mosolygott szerelmem. – Hogy vagy ma reggel?


- Boldogan, vidáman, izgatottan, kicsit idegesen, csodásan… - mondtam az ujjamon számolva őket. – Soroljam még?


- Sorolhatod… - ingatta a fejét. – De meg is csókolhatsz.


- De mohó vagy. – kuncogtam, de azért odahajoltam és megcsókoltam, ahogy akarta. – De ez nekem is hiányzott. És még mire az oltárhoz érek, mennyire fog hiányozni.


- Csak légy türelmes. – intett Alex.


- Egyébként mikor megyünk a nászutunkra?


- Csak egy héttel később tudunk menni, nem baj? – nézett rám röstelkedve. – Csak úgy kaptam jegyet a repülőre.


- Dehogy baj! – nevettem és befészkeltem magam az ölébe. – Nekem egy hét múlva is remek lesz a nászút.


- Akkor jó. – dörzsölgette a hátamat.


Akkor hallottam meg odalentről a beszélgetést.


- Hagyd már, őket Alice! – mondta Edward. – Hadd legyenek együtt még egy kicsit!


- Arra lesz bőven idejük, a nászútjukon, most viszont készülődni kell. – válaszolt Alice és a hangja egyre közelebbről hangzott. Erre felé jött.


- Nagyon bosszantó vagy tudod? – kontrázott Bella.


- Tudom, de ez nem változtat semmin.


Alice még be se fejezte a mondatot, már is nyitott be a szobánkba.


- Gyerünk Ivy! – csettintett. – Rád és Bellára vár egy alapos smink, Alex pedig csak egy óra múlva kap ellátást, addig menjen egyet vadászni!


- Három napja voltam. – Segített ki az öléből Alex. – De ha akarod, elmegyek. Addig is csinálok valamit.


- Edward és Jasper elkísérnek, meg szerintem Carlisle is veletek megy. – folytatta Alice. – De kérdezd meg Emmettet is, hátha van kedve hozzá.


- Rendben. – bólintott Alex. – Viszlát, az oltárnál, Édesem! – puszit küldött nekem és kiment az ajtón.


- Gyere Ivy! – húzott magával a szobájába Alice. Leültetett egy székre és a tükör felé fordított. Bella és Rosalie már ott voltak. Vártak a sorukra.


Először szépen kisminkeltek Roseval, aztán felkontyozták a hajamat is, majd mikor az arcom meg a hajam készen volt Fel kellett állnom, és rám adták a ruhát. Bella csak ült ott és együtt érző pillantásokat küldött felém. Ő is túlélte ezt.


- Alice! – kiabálta Nessie és betoppant a szobába. – Miért nem ébresztettél fel? Most majdnem elkéstem!


- Nyugi kicsim, semmiről se maradtál le! – nyugtatta Bella.


- Igen majd én, kisminkellek szépen. – nyújtatta a kezét Rose. Renesmee megfogta és Rosalie odavezette a székhez.


- Soká leszek még kész, Alice? – türelmetlenkedtem.


- A türelem nagy erény! – motyogta Alice és szépen összekötötte a masni. – Hm… itt még igazítani kell rajta egy kicsit.


Már nagyon ideges voltam. Nem tudom csak ott állni. Mozognom kellene, hogy levezessem a feszültséget, beszélgetnem kéne Bellával, az ő esküvőjéről, amit a leánybúcsúztatómon nem tettem meg, pedig kellett volna és legalább fel alá kéne járkálnom, hogy lenyugodjak. Ráadásul, még csak kilenckor kezdődik, az egész. Addig halálra izgulom, itt magam. Ha persze képes lennék rá.


- Kész is vagy, Ivy! – jelentette be Alice. – Jaj, várj a fátyol!


Bella átadta Alicenek a fátylamat, aki szépen a fejemre tűzte és az arcom elé hajtotta a rövidebb felét.


- Szép vagy! – mosolygott Alice. – Nézd meg magad!


Az alakos tükör felé mutatott mire odafordultam és meg kellett állapítanom, hogy Alice jó munkát végzett. Nagyon szép volt a ruha, de sajnos ez sem felejtette el velem az izgalmamat.


- gyönyörű szép! – ámult el Bella is.


- Az. – kontrázott Renesmee, és amilyen ámulattal szóltak, már majdnem idegesítő volt. Ennyire azért nem vagyok szép…


- Rosalie! – szólt Alice. – Bevállalod Bellát is?


- Persze.


- Mert nekem már a fiúknál kéne lennem.


- Kételkedsz, hogy fel tudják-e venni egyedül, a ruháikat? – idegesen kuncogtam egyet.


- Nem az a lényeg, Ivy! – legyintett Alice. – Fél óra múlva jövök!


Azzal kiment becsukva maga után az ajtót. Rosalie a helyemre állította Nessiet és Bellával, segítettek feladni, rá a barackszínű koszorúslány ruhát. Nessien is jól állt a ruha.


Aztán Bella következett. Őt én segítettem felöltöztetni, aztán Rosalie jött. Amennyire tudtuk, Bellával kifestettük, és aztán se perc alatt feladtuk rá a szintén barackszín koszorúslány ruháját. Örültem, hogy csinálhatok valamit, mert így kicsit megenyhült az idegességem. De akárhányszor az órára néztem, görcsbe rándult a gyomrom.


- Na, itt is vagyok! – lépett be Alice. – Jaj, de jól néztek ki! Segítetek nekem is?


- Persze. – feleltük kórusban.


- Oké. – vigyorgott Alice. – Sminkelni tudok egyedül is, a ruhát kell majd rám adni!


- Rendben, Alice. – bólintottam, aztán kihúztam az erkélyajtót és kiléptem az erkélyre. Beszívtam a friss téli levegőt és végig néztem a havas fákon.


- Ideges vagy mi? – Jött oda mellém Bella.


- Nagyon. – bólogattam. – Te is így éreztél, amikor ti házasodtatok össze?


- Igen. – mondta Bella s szinte visszaemlékezett a nagy napjukra. – Csak bennem, még az az érzés is bennem volt, hogy talán nem vagyok elég jó Edwardnak. Nagyon bizonytalan voltam, és ne akartam hinni, hogy ő engem akar.


- Pedig összeilletek. – mosolyogtam rá.


- Ti is. – simított végig a vállamon. – Tudom, most te is úgy érzel, hogy valami nem fog összejönni, hogy valami hirtelen elromlik, és ki ser tudjátok majd mondani az igent, de hidd el nekem minden rendben lesz!


Igen. Bella pont eltalálta. Pontosan ezt éreztem. És ezt eddig észre se vettem. Attól félek, hogy valami tönkreteszi ezt a gyönyörű napot.


- Hiszek neked. – Nyeltem egyet. – Csak… tudod ez annyira hihetetlen, még életemben nem történt, még hasonló sem és most hitelen, minden jó, minden szép. Ez tól szép.


- De hát szereted Alexet, nem?


- Dehogynem, szeretem!


- Amikor tudod, hogy megtaláltad az igazit, megtaláltad, azt, akivel igazán szeretitek egymást, aki nélkül, nem lennél, akkor ne kételkedj abban, hogy esetleg, valami nincs rendben veletek. – mondta nagyon komolyan. – És tedd azt, amit a szíved diktál. Ne gondolkodj, mert, abból ilyenkor semmi jó nem származik. Menj a szíved után, mert az a legjobb.


- Gondolod? – néztem el másfelé.


- Igen, gondolom. – biztosított. – Tudom, hogy te hallgatsz a szívedre. Mert éppen te, vagy az, aki eddig csak a szíve után ment. Akit eddig is csak a szívében élő remény tartott életben. Ez, amit most kaptál az élettől, ez a boldogság, a jutalmad, azért amiért kitartottál.


A szemem könnyes lett ezektől a szavaktól, és attól, hogy ez mennyire igaz. Mennyire jól beszél Bella.


- köszönöm! – hálálkodtam, és átöleltem. – Mindent, köszönök. Neked is, Edwardnak is és az egész, családnak!


- Nagyon szívesen Ivy! – elengedtük egymást és visszamentünk a szobába.


- Fél óra múlva kezdődik! – jelentette be Alice és már cseppet sem idegeskedtem, csak a kellemes izgalom maradt.


- Jól van Alice. – mosolyogtam. – Mehetünk.


- A pap előtt rendesen kell viselkednetek. intett Alice kifelé menet, aztán suttogóra fogta a hangját. – ő ember. Csak hétköznapian. Gyerünk.


Odaálltam a lépcsőhöz, mire Esme elkezdett játszani a zongorán. Lementem a lépcsőn és amennyire csak tudtam mosolyogtam. Alex ott várt az oltárnál, ahogy megígérte. Az ő szája is fülig ért, és olyan szépen állt, mint egy úriember. Az utolsó lépcsőn is lementem és Edward karon fogott. El is felejtettem, hogy ki is vezet el odáig.


- Sok boldogságot. – súgta nekem mikor odaengedett Alex mellé, de csak olyan halkan, hogy emberi fül nem hallhatta.


- Köszi. – motyogtam, ugyanolyan halkan és beálltam Alex mellé.


El sem hinné az ember, hogy ekkora boldogságot ki lehet bírni. Tényleg vissza kell vennem, nem ám túlságosan feltámadna a szél.


Az élet így beleugrani az örökkévalóságba, olyan szépnek tűnt, mint még soha. eddig számomra az örökkévalóság azt jelentett, hogy sose lesz vége annak a nyomornak, amiben eddig éltem. És most egészen mást jelent. Most azt jelenti, hogy amíg világ a világ boldogok, lehetünk, örülhetünk, hogy élünk, és vidámak lehetünk, mert jól élünk, és senki, nincs, aki tönkretegye. Mert már mennyiszer megjósolták a világvégét? Háromszor, négyszer? És még egyszer sem következett be, legfeljebb jött egy kis vihar… Nekünk az jelentené a világ végét, ha elvennék tőlünk azokat, akiket a legjobban szeretünk. És é azt sosem fogom megengedni.


- Akarom. – mondtam ki a választ a pap kérdésére, és csak akkor vettem és, hogy sírok.


- Akarom. – mondta Alex is, aztán szembe fordultunk egymással és szerelmem felhajtotta a fátylamat az arcom elől, letörölve egy kósza könnycseppet. Pislogtam párat, hogy jobban lássak és mikor engedélyt kaptunk rá, megcsókoltuk egymást. Ez most olyan volt, mint egy pecsét, amit egy óriási nagyon bizalmas, és fontos papírra nyomnak rá, és ez annyira jelentős, hogy ezzel egy új világ nyílik meg az előtt, akinek jár ez a papír ezzel, a pecséttel.


Elhúzódtunk egymástól és szembe fordultunk a tapsoló vendégsereggel. Csak egy ismeretlen pár volt ott, a Cullenek között. Egy vöröses barna hajú harminc év körüli nő, és egy szintén annyi idős, fekete hajú, magas férfi. Ezen kívül mindenki állt és mosolygott ránk, aztán mindenki odajött gratulálni. Én mindenkinek udvariasan mondtam egy köszönöm, Benjaminnak és a feleségének be is mutatkoztam.


Aztán elköszöntünk a paptól és nekiálltunk a táncnak. Akik éhesek voltak ettek is. Persze ez Jacob és Nessie volt, csak. Mi táncoltuk Alexsze4l az első táncot, aztán csatlakozott hozzánk, Rose Emmettel, Esme Carlisleval, és Edward Bellával. Alicenek még volt valami elintéznivalója sürgősen.


- Tudod milyen szép vagy? – csókolt meg Alex.


- Köszönöm. – pirultam el, persze. – Te is jól nézel ki.


- Hát, köszi. – nézett végig magán. – Jól mulatsz?


- Nagyon jól. – biztosítottam. – A táncunk után ehetnénk is egy kicsit… Már, mint, én eszek, te meg, nézed…


- Ehetünk most is, ha akarod.


- Alex, ne izgulj. – kuncogtam. – Nem halok éhen, csak mondtam. Ha két perccel később eszem, nem történik semmi.


- Jól, van, csak azt akarom, hogy kellően, rendben legyél.


- Tudom azt jól, de ennyire nem kell aggódni. – simítottam végig a karján. – Majd szólok, ha valami nincs rendben.


- Jól van. – sóhajtott. – Ezen túl kicsit visszafogom magam.


- Megbeszéltük. – Adtam egy puszit a szájára aztán vége lett a számnak és leültünk az asztalhoz.






Az egész este remek volt. Mindenkivel táncoltam egy sort, Még a lányokkal, is csak persze pergősebb számra. Este tízkor Alex felkapott és kiment velem az ajtón, mire mindenki követett. Nem tudtam hová, visz, de kezdtem sejteni. Főleg mikor Alice kezében megláttam két bőröndöt, meg az ősrégi hátitáskámat.


- Alex…


- Csss. – tette az ajkát az enyémre, mire én rögtön a nyakánál kapaszkodtam.


Elértük Alex házát, amit még a vak sötétben is remekül láttam. Alex letett és feloltotta a verandán a villanyt. Aztán odahúzott, maga mellé. Alice letette a cuccaimat a lépcsőhöz és ránk mosolygott, majd visszaállt Jasper mellé.


Az élet még így is túl rövid lehet, hogy megszokjam ezt a boldogságot, azt hiszem. Bella is ezt érezte vajon? Így érez még most is? Jobban el kéne beszélgetnem vele valamikor…. De addig is élveznem kell a mostani boldogságot. Ki tudja meddig tart.