Ivy élete hírek!

Új fejezetet tettem fell Ivy élete blogomra! Olvassatok és írjatok sok komit! Ja és pályázat is indult. Aki tud szavazzon!!!

Köszi szépen!

Harry Potter 7 előzeteeeees!!!! :)

Nézzétek meg ezt a videót! A HP 7 első hivatalos előzetese! Szerintem nagyon jóóó!!!

Nagyon nagy film lesz ez emberek! És csak novemberben lesz a mozikban!!! Ahj már!! Utálok várni! Látni akarom. És persze hogy kétrészes lesz, mint a Breaking Dawn. :/ Miért??

Itt!!

Sziasztok!!!

Tudom hogy már ezer éve nem írtam ide, de most visszajköttem!! Remélem nem haragszotok nagyon! Itt lesznek kirakva a hírek,. hogy miből mikor van fejezet, és persze sok más érdekesség is! :)

Kezdeném mostazzal hogy mint ti is láthattátok új sablon van. A régit már meguntam! :/ De ez szép!!

A másik pedig hogy Ivy élete blogomon (http://www.ivyelete.blogspot.com/) szavazást nyitottam szeretném ha szavaznátok!

Ja és nyitottam egy új blogot Something deep inside me címen vagyis Valami mélyen bennem. Itt is Twilight fanficet írok! Olvassatok és komizzatok! :) Please!! http://www.valamimelyenbennem.blogspot.com/

Regina

Megnyílt a blogom!

Kicsit előbb készült el a blog az Ivy életéhez! Már feltettem az összes eddigi rész, hvasárnap esetleg hétfőn lesz fent új rész is! Ezt írtam a Hírhez is. Szóval katt ide, vagy a bannerre ha be akarsz nézni!

Hír!

Azt szeretném közölni veletek, hogy három napon belül új blogot nyitok az Ivy élete számára, mert ezt a blogot alig tudom, megnyitni, hogy szerkeszteni tudjam. :( Persze néha ide is írogatok, meg minden csak ritkábban, mint így szoktam. Szóval legkésőbb 30-ára lesz új blog az ivy életének!

Csak ennyi!

Eclipse offical poster!!!!

Szerintem nagyon jóóók! Istenem de várom már a filmet! Nem tudnának annyit fizetni, hogy ne nézzem meg! :)

Ivy élete 10. fejezet

Az esküvő







Éppen a leánybúcsúztatómról rohantam haza. Aliceékkel jól bevásároltunk, a nászutunkra, bár még gőzöm nem volt hová megyünk, és jó sokat nevettünk, meg buliztunk. Most viszont már vágytam Alexem után. Az ablakon ugrottam be. Ő már ott várt az ágyon fekve.


- Jó éjt Édesem! – kuncogott.


- Szia! – integettem és leültem az ágy szélére. – Vége is a legénybúcsúztatódnak?


- Egy öt perce.


Épp hogy lehúztam a cipőmet, mikor odahúzott magához.


- El kéne még mennem, lezuhanyozni, és hajat… - az ujját az ajkamra tette.


- Ne izgulj. – suttogta. – Csak maradj itt velem!


- Hát jó. – egyeztem bele és bebújtam mellé az ágyba. Hirtelen megcsókoltam és beletúrtam a hajába. Már a felsőjét vettem volna le, mikor megállított.


- Most ne. – súgta bűnbánóan.


- Miért? – kérdeztem kacéran.


- Mert holnap nagyon korán kell kelned, Édes és így is késő van. – mondta szomorkásan. – Hidd el én is nagyon szeretném, tudod jól.


Csalódottan húzódtam el és durcásan hátat fordítottam neki. Éreztem, ahogy átkarol rajtam és másik kezével, a hajammal játszik.


- A nászéjszakánkon csak a tiéd leszek. – búgta a fülembe, és ez furcsán megnyugtatott.


- Megígéred? – fordultam felé mire ő a két keze kővé vette az arcomat.


- Megígérem. – suttogta és egy pillanatra megcsókolt. – De ha már itt tartunk, szereted a hegyeket?


- Igen, a hegyekben, mindig jó friss a levegő és nagyon szép a kilátás. – bólogattam. – De miért kérded?


- Mert arra gondoltam, hogy a nászutunkat a hegyekben töltenénk. – zümmögte édesen.


- Jaj, ez, de aranyos. – mosolyodtam el. – Nagyon szeretnék odamenni. Annyira jó lesz. Köszönöm szépen!


- Nincs mit, Ivy. – tűrte a fülem mögé a hajam. – Én csak azt akarom, hogy a lehető legboldogabbak legyünk.


- Én már így is, ebben a pillanatban is, boldog vagyok, nagyon. – simítottam végig az arcán. – Mindegy hol vagyunk.


- Meglátod tetszeni fog neked, Tibet!


- Tibetbe megyünk? – hüledeztem.


- Bizony ám. – vigyorgott. – Nagyon fogod szeretni azt a helyet. Ott laktam egy ideig, és még mindig nem adták el a házamat.


- Bízom benned! – bújtam hozzá.


– De most már aludj, mert holnap Alice kikerget a világból… fel kell készülnöd rá!


- Igen. – helyeseltem. – Nem tudom fog-e tetszeni neked a ruhám.


- Ugyan ezzel ne törődj. – simított végig az arcomon és újra megcsókolt egy pillanatra. – Biztosan gyönyörű leszel és különben is teljesen mindegy. A lényeg hogy kimondjuk az igent és egymáshoz tartozzunk.


Hirtelen jutott eszembe a bal kezemen a gyűrű. Most mintha nagy fénnyel csillogott, és világított volna, hogy észrevegyem mekkora jelentősége van ennek a kis tárgynak. Mert nagy volt. Akkora, mint az egész világ vagy talán még nagyobb. Mert, hogy én Alexhez fogok tartozni örök időkig, maga volt a csoda, a mennyország. És ennek tényleg nagy jelentősége volt. Hirtelen árasztott szét a boldogság, hogy mennyire közel van a Nagy nap, és hirtelen ahhoz lett volna kedvem, hogy sírjak örömömben, vagy csak kiabáljak egyet, vagy csak jó hosszú ideig csókolhassam Alexet.


Az erkélyajtó és az ablakok nagy robajjal csapódtak, ki és a szemem felpattant. Elbóbiskoltam volna? Ilyen gyorsan? Alex is felkapta a fejét. Akkor ért utol az eszem és rájöttem mi történt.


- Ne aggódj, Alex. – motyogtam és odarohantam villám, gyorsan becsukdosni a nyílászárókat. – Én csináltam, minden rendben.


- Direkt? – kérdezte döbbenten.


- Természetesen nem. – másztam vissza mellé. – Csak olyan boldog vagyok, hogy ez vele jár.


- Ennek örülök. – mosolygott. – Hogy ilyen boldog vagy. Én is nagyon boldog vagyok, el se tudom mondani, mennyire. Nagyon szeretlek, és ha most valaki elvinne tőled, akárki, azt nem élné túl! Ezt itt lepecsételem neked. Én még sose éreztem így soha, és ez most olyan jó érzés, hogy nagyon!


- Velem, se volt még ilyen. – mormoltam, de már laposakat pislogtam. – És én is ennyire szeretlek, és hogyha…


- Édesem. – szólt, de azért monoton mondtam tovább. – Édesem, figyelj rám. – Nagy nehezen ráemeltem a szemet.


- Tessék?


- Aludj inkább, jó! – motyogta és egy puszit nyomott a fejemre. – Nagyon álmos vagy. Szép álmokat.


- Szép álmokat.


És már aludtam is, mint a bunda. Nagyon ébren aludtam. Minden kis neszre felfigyeltem, mintha tartanék valamitől. Az egyik ilyen olyan hangos volt, hogy ki kellett nyitnom a szemem, megbizonyosodni róla, hogy csak is ketten vagyunk-e a szobában.


- Ivy, mi a baj? – kérdezte aggódva Alex. – Nagyon nyugtalan vagy…


- Csak mindig hallok neszeket. – mondtam halkan. – Mintha valaki lenne a közelben.


- Én csak az állat hallom. – fülelt. – Lehet, hogy csak álmodtad.


- Lehet. – sóhajtottam és megfogtam a kezét. – Egy jóét puszi?


- Legyen. – suttogta, és nagyon gyöngéden megcsókolt én pedig hevesen visszacsókoltam, neki, és nem bírtam megállni. Ő készségesen visszacsókolt és így aludtam el.






- Ébresztőő! – Alice csörtetett be a szobába és egy perc alatt világos lett, ahogy felhúzta a reluxákat. És hogy megvédjem a szemem a fénytől Alexhez bújtam eltakarva a szemem és ő átölelt.


- Gyerünk Ivy, Alex hét óra! – tapsolt Alice.


- Még öt perc! – motyogtam, de meghallotta persze.


- Ivy!


- Hagyd még egy kicsit aludni, őt. – kérte Alex, hálás voltam neki ezért. – Csak öt perc. Megyek addig én.


- Nem. – morogtam és belekapaszkodtam a pólójába, mire visszajött.


- Na jó 5 percet kaptok. – engedélyezte Alice nagy bosszúsággal. – De amint letelj, jövök és nincs mese!


Azzal kiment és becsapta maga után az ajtót.


- Köszönöm, Alex! – hálálkodtam nyújtózkodva, és hunyorogva.


- Nincs, mit visszaaludhatsz, ha szeretnél.


- Á nem tudnék. – Felültem az ágyban és megdörzsöltem a szemem. – Inkább arra használom ki az öt percünket, hogy kellően felébredjek.


- Helyes. – mosolygott szerelmem. – Hogy vagy ma reggel?


- Boldogan, vidáman, izgatottan, kicsit idegesen, csodásan… - mondtam az ujjamon számolva őket. – Soroljam még?


- Sorolhatod… - ingatta a fejét. – De meg is csókolhatsz.


- De mohó vagy. – kuncogtam, de azért odahajoltam és megcsókoltam, ahogy akarta. – De ez nekem is hiányzott. És még mire az oltárhoz érek, mennyire fog hiányozni.


- Csak légy türelmes. – intett Alex.


- Egyébként mikor megyünk a nászutunkra?


- Csak egy héttel később tudunk menni, nem baj? – nézett rám röstelkedve. – Csak úgy kaptam jegyet a repülőre.


- Dehogy baj! – nevettem és befészkeltem magam az ölébe. – Nekem egy hét múlva is remek lesz a nászút.


- Akkor jó. – dörzsölgette a hátamat.


Akkor hallottam meg odalentről a beszélgetést.


- Hagyd már, őket Alice! – mondta Edward. – Hadd legyenek együtt még egy kicsit!


- Arra lesz bőven idejük, a nászútjukon, most viszont készülődni kell. – válaszolt Alice és a hangja egyre közelebbről hangzott. Erre felé jött.


- Nagyon bosszantó vagy tudod? – kontrázott Bella.


- Tudom, de ez nem változtat semmin.


Alice még be se fejezte a mondatot, már is nyitott be a szobánkba.


- Gyerünk Ivy! – csettintett. – Rád és Bellára vár egy alapos smink, Alex pedig csak egy óra múlva kap ellátást, addig menjen egyet vadászni!


- Három napja voltam. – Segített ki az öléből Alex. – De ha akarod, elmegyek. Addig is csinálok valamit.


- Edward és Jasper elkísérnek, meg szerintem Carlisle is veletek megy. – folytatta Alice. – De kérdezd meg Emmettet is, hátha van kedve hozzá.


- Rendben. – bólintott Alex. – Viszlát, az oltárnál, Édesem! – puszit küldött nekem és kiment az ajtón.


- Gyere Ivy! – húzott magával a szobájába Alice. Leültetett egy székre és a tükör felé fordított. Bella és Rosalie már ott voltak. Vártak a sorukra.


Először szépen kisminkeltek Roseval, aztán felkontyozták a hajamat is, majd mikor az arcom meg a hajam készen volt Fel kellett állnom, és rám adták a ruhát. Bella csak ült ott és együtt érző pillantásokat küldött felém. Ő is túlélte ezt.


- Alice! – kiabálta Nessie és betoppant a szobába. – Miért nem ébresztettél fel? Most majdnem elkéstem!


- Nyugi kicsim, semmiről se maradtál le! – nyugtatta Bella.


- Igen majd én, kisminkellek szépen. – nyújtatta a kezét Rose. Renesmee megfogta és Rosalie odavezette a székhez.


- Soká leszek még kész, Alice? – türelmetlenkedtem.


- A türelem nagy erény! – motyogta Alice és szépen összekötötte a masni. – Hm… itt még igazítani kell rajta egy kicsit.


Már nagyon ideges voltam. Nem tudom csak ott állni. Mozognom kellene, hogy levezessem a feszültséget, beszélgetnem kéne Bellával, az ő esküvőjéről, amit a leánybúcsúztatómon nem tettem meg, pedig kellett volna és legalább fel alá kéne járkálnom, hogy lenyugodjak. Ráadásul, még csak kilenckor kezdődik, az egész. Addig halálra izgulom, itt magam. Ha persze képes lennék rá.


- Kész is vagy, Ivy! – jelentette be Alice. – Jaj, várj a fátyol!


Bella átadta Alicenek a fátylamat, aki szépen a fejemre tűzte és az arcom elé hajtotta a rövidebb felét.


- Szép vagy! – mosolygott Alice. – Nézd meg magad!


Az alakos tükör felé mutatott mire odafordultam és meg kellett állapítanom, hogy Alice jó munkát végzett. Nagyon szép volt a ruha, de sajnos ez sem felejtette el velem az izgalmamat.


- gyönyörű szép! – ámult el Bella is.


- Az. – kontrázott Renesmee, és amilyen ámulattal szóltak, már majdnem idegesítő volt. Ennyire azért nem vagyok szép…


- Rosalie! – szólt Alice. – Bevállalod Bellát is?


- Persze.


- Mert nekem már a fiúknál kéne lennem.


- Kételkedsz, hogy fel tudják-e venni egyedül, a ruháikat? – idegesen kuncogtam egyet.


- Nem az a lényeg, Ivy! – legyintett Alice. – Fél óra múlva jövök!


Azzal kiment becsukva maga után az ajtót. Rosalie a helyemre állította Nessiet és Bellával, segítettek feladni, rá a barackszínű koszorúslány ruhát. Nessien is jól állt a ruha.


Aztán Bella következett. Őt én segítettem felöltöztetni, aztán Rosalie jött. Amennyire tudtuk, Bellával kifestettük, és aztán se perc alatt feladtuk rá a szintén barackszín koszorúslány ruháját. Örültem, hogy csinálhatok valamit, mert így kicsit megenyhült az idegességem. De akárhányszor az órára néztem, görcsbe rándult a gyomrom.


- Na, itt is vagyok! – lépett be Alice. – Jaj, de jól néztek ki! Segítetek nekem is?


- Persze. – feleltük kórusban.


- Oké. – vigyorgott Alice. – Sminkelni tudok egyedül is, a ruhát kell majd rám adni!


- Rendben, Alice. – bólintottam, aztán kihúztam az erkélyajtót és kiléptem az erkélyre. Beszívtam a friss téli levegőt és végig néztem a havas fákon.


- Ideges vagy mi? – Jött oda mellém Bella.


- Nagyon. – bólogattam. – Te is így éreztél, amikor ti házasodtatok össze?


- Igen. – mondta Bella s szinte visszaemlékezett a nagy napjukra. – Csak bennem, még az az érzés is bennem volt, hogy talán nem vagyok elég jó Edwardnak. Nagyon bizonytalan voltam, és ne akartam hinni, hogy ő engem akar.


- Pedig összeilletek. – mosolyogtam rá.


- Ti is. – simított végig a vállamon. – Tudom, most te is úgy érzel, hogy valami nem fog összejönni, hogy valami hirtelen elromlik, és ki ser tudjátok majd mondani az igent, de hidd el nekem minden rendben lesz!


Igen. Bella pont eltalálta. Pontosan ezt éreztem. És ezt eddig észre se vettem. Attól félek, hogy valami tönkreteszi ezt a gyönyörű napot.


- Hiszek neked. – Nyeltem egyet. – Csak… tudod ez annyira hihetetlen, még életemben nem történt, még hasonló sem és most hitelen, minden jó, minden szép. Ez tól szép.


- De hát szereted Alexet, nem?


- Dehogynem, szeretem!


- Amikor tudod, hogy megtaláltad az igazit, megtaláltad, azt, akivel igazán szeretitek egymást, aki nélkül, nem lennél, akkor ne kételkedj abban, hogy esetleg, valami nincs rendben veletek. – mondta nagyon komolyan. – És tedd azt, amit a szíved diktál. Ne gondolkodj, mert, abból ilyenkor semmi jó nem származik. Menj a szíved után, mert az a legjobb.


- Gondolod? – néztem el másfelé.


- Igen, gondolom. – biztosított. – Tudom, hogy te hallgatsz a szívedre. Mert éppen te, vagy az, aki eddig csak a szíve után ment. Akit eddig is csak a szívében élő remény tartott életben. Ez, amit most kaptál az élettől, ez a boldogság, a jutalmad, azért amiért kitartottál.


A szemem könnyes lett ezektől a szavaktól, és attól, hogy ez mennyire igaz. Mennyire jól beszél Bella.


- köszönöm! – hálálkodtam, és átöleltem. – Mindent, köszönök. Neked is, Edwardnak is és az egész, családnak!


- Nagyon szívesen Ivy! – elengedtük egymást és visszamentünk a szobába.


- Fél óra múlva kezdődik! – jelentette be Alice és már cseppet sem idegeskedtem, csak a kellemes izgalom maradt.


- Jól van Alice. – mosolyogtam. – Mehetünk.


- A pap előtt rendesen kell viselkednetek. intett Alice kifelé menet, aztán suttogóra fogta a hangját. – ő ember. Csak hétköznapian. Gyerünk.


Odaálltam a lépcsőhöz, mire Esme elkezdett játszani a zongorán. Lementem a lépcsőn és amennyire csak tudtam mosolyogtam. Alex ott várt az oltárnál, ahogy megígérte. Az ő szája is fülig ért, és olyan szépen állt, mint egy úriember. Az utolsó lépcsőn is lementem és Edward karon fogott. El is felejtettem, hogy ki is vezet el odáig.


- Sok boldogságot. – súgta nekem mikor odaengedett Alex mellé, de csak olyan halkan, hogy emberi fül nem hallhatta.


- Köszi. – motyogtam, ugyanolyan halkan és beálltam Alex mellé.


El sem hinné az ember, hogy ekkora boldogságot ki lehet bírni. Tényleg vissza kell vennem, nem ám túlságosan feltámadna a szél.


Az élet így beleugrani az örökkévalóságba, olyan szépnek tűnt, mint még soha. eddig számomra az örökkévalóság azt jelentett, hogy sose lesz vége annak a nyomornak, amiben eddig éltem. És most egészen mást jelent. Most azt jelenti, hogy amíg világ a világ boldogok, lehetünk, örülhetünk, hogy élünk, és vidámak lehetünk, mert jól élünk, és senki, nincs, aki tönkretegye. Mert már mennyiszer megjósolták a világvégét? Háromszor, négyszer? És még egyszer sem következett be, legfeljebb jött egy kis vihar… Nekünk az jelentené a világ végét, ha elvennék tőlünk azokat, akiket a legjobban szeretünk. És é azt sosem fogom megengedni.


- Akarom. – mondtam ki a választ a pap kérdésére, és csak akkor vettem és, hogy sírok.


- Akarom. – mondta Alex is, aztán szembe fordultunk egymással és szerelmem felhajtotta a fátylamat az arcom elől, letörölve egy kósza könnycseppet. Pislogtam párat, hogy jobban lássak és mikor engedélyt kaptunk rá, megcsókoltuk egymást. Ez most olyan volt, mint egy pecsét, amit egy óriási nagyon bizalmas, és fontos papírra nyomnak rá, és ez annyira jelentős, hogy ezzel egy új világ nyílik meg az előtt, akinek jár ez a papír ezzel, a pecséttel.


Elhúzódtunk egymástól és szembe fordultunk a tapsoló vendégsereggel. Csak egy ismeretlen pár volt ott, a Cullenek között. Egy vöröses barna hajú harminc év körüli nő, és egy szintén annyi idős, fekete hajú, magas férfi. Ezen kívül mindenki állt és mosolygott ránk, aztán mindenki odajött gratulálni. Én mindenkinek udvariasan mondtam egy köszönöm, Benjaminnak és a feleségének be is mutatkoztam.


Aztán elköszöntünk a paptól és nekiálltunk a táncnak. Akik éhesek voltak ettek is. Persze ez Jacob és Nessie volt, csak. Mi táncoltuk Alexsze4l az első táncot, aztán csatlakozott hozzánk, Rose Emmettel, Esme Carlisleval, és Edward Bellával. Alicenek még volt valami elintéznivalója sürgősen.


- Tudod milyen szép vagy? – csókolt meg Alex.


- Köszönöm. – pirultam el, persze. – Te is jól nézel ki.


- Hát, köszi. – nézett végig magán. – Jól mulatsz?


- Nagyon jól. – biztosítottam. – A táncunk után ehetnénk is egy kicsit… Már, mint, én eszek, te meg, nézed…


- Ehetünk most is, ha akarod.


- Alex, ne izgulj. – kuncogtam. – Nem halok éhen, csak mondtam. Ha két perccel később eszem, nem történik semmi.


- Jól, van, csak azt akarom, hogy kellően, rendben legyél.


- Tudom azt jól, de ennyire nem kell aggódni. – simítottam végig a karján. – Majd szólok, ha valami nincs rendben.


- Jól van. – sóhajtott. – Ezen túl kicsit visszafogom magam.


- Megbeszéltük. – Adtam egy puszit a szájára aztán vége lett a számnak és leültünk az asztalhoz.






Az egész este remek volt. Mindenkivel táncoltam egy sort, Még a lányokkal, is csak persze pergősebb számra. Este tízkor Alex felkapott és kiment velem az ajtón, mire mindenki követett. Nem tudtam hová, visz, de kezdtem sejteni. Főleg mikor Alice kezében megláttam két bőröndöt, meg az ősrégi hátitáskámat.


- Alex…


- Csss. – tette az ajkát az enyémre, mire én rögtön a nyakánál kapaszkodtam.


Elértük Alex házát, amit még a vak sötétben is remekül láttam. Alex letett és feloltotta a verandán a villanyt. Aztán odahúzott, maga mellé. Alice letette a cuccaimat a lépcsőhöz és ránk mosolygott, majd visszaállt Jasper mellé.


Az élet még így is túl rövid lehet, hogy megszokjam ezt a boldogságot, azt hiszem. Bella is ezt érezte vajon? Így érez még most is? Jobban el kéne beszélgetnem vele valamikor…. De addig is élveznem kell a mostani boldogságot. Ki tudja meddig tart.

Írj, egy díjért!

Sziasztok!

Arra gondoltam nyitok egy versenyt!Biztos ti is már elképzeltetek egy olyan világot amiben szívesen élnétek! Bíztos voltatok úgy méár hogy: Bárcsak ott lehetnék... Most itt a lehetőség hogy megmutasd az álmaidat! Írj egy történetet az álmodról, és küld el nekem e-mailben: regina@szivarvanynet.hu A zsűri, kiválasztja a neki legjobban tetsző történetetet és az kap egy díjat, és jutalmul, kiteszem, a blogomra a történetet, esetleg direkt a történetetnek nyitok egy blogot! Ha meg lesz legalább 5 pályázó, lezárom a jelentkezést, és pár héten belül meg lesz az eredmény. Lesz 1. 2. és 3. helyezett is!
  Ha úgy gondolod hogy teszel egy próbáát nem kell mást tenned, csak természetesen megírni és elküldeni a történetd
Belinkelni ezt a képet az oldaladra, blogodra, ha van:

Aztán írni a chatembe, hogy jelenkezni akarsz. Akkor én oldalra felírlak, a jelentkezők közé!

Majd várnod, kell, hogy vége legyen a versenynek és kiosszam a díjakat - persze nem élőben 

És ha mégsem nyertél ne csüggedj! Minden félévben megrendezem ezt egyszer! Úgyhogy mindig előtted áll a lehetőség... Csak legközelebb más lesz a téma! 

Közvélemény-kutatás

Biztos észrevettétek, hogy nyitottam egy szavazást oldalt legfölül. Tényleg szeretném ha szavaznátok, mert nem tudom mi legyen. Nem komiztok, nem írtok, a chatbe, semmi... Szóval legalább itt névtelenül, legyetek szívesek szavazni! :) Nagyon számítok rátok! Egy hét áll ezért rendelketzésre! Egy hónap múlva, ha nem jön eredmény 1 hónaspő múlva újra inddítom. Ja és nem sétődök meg semmin akármit is szavaztok. :) Szóval ezt tegyétek meg! Köszönöm!

Ivy élete 9. fejezet

Tegnap akartam feltenni, de későn értem haza és nem volt hozzá energiám. De most itt van, úgyhogy jó olvasást. Szerintem egyébként nem lett olyan jó. Komikat kérek!
Forgalmas karácsony






- Nem vagy már szomjas? - kérdezte Alex. Ő és én az erkélyen álltunk és a hóesést néztük.


- Nem. – hazudtam, pedig már vagy két hete nem voltam vadászni, és igen csak égett a torkom.


- Biztos vagy benne? – fúrta a tekintetembe az övéit és végigsimított a szemem alatt elhúzódó lilás árnyákon.


- Na jó. – sóhajtottam. Ha így néz rám képtelenség hazudni neki. – Tényleg rám férne. De mindig olyan nehezen szánom rá magam. Veled olyan jó lenni… Vadászni nagyon unalmas.


- Veled is nagyon jó. – karolta át a csípőmet és húzott közelebb magához. – De muszáj. Ez az élet rendje.


- Tudom. – sóhajtottam beletörődve. – Tudtad, hogy már alig három hét van karácsonyig, és az esküvőnkig.


- Bizony ám. – adott puszit a fejemre. – Egy fontos pillanat az életben, amit sosem felejtek el.


- Én sem fogom. – fogadkoztam. - Ez az első karácsonyom boldogan.


Még jobban szorított magához.


- Én soha nem hagyom, hogy szomorú légy. – súgta a fülembe. – Ezt most itt írásba is adom, ha akarod. Te ebben az életben, soha de soha többé nem leszel boldogtalan. Ígérem neked.


- Bízom benned Alex. – súgtam neki. – Annyira szeretlek.


- Én is, Édesem. – belepuszilt a nyakamba és a szemembe nézett. – És mindig is így lesz.


- Igen, mindig. – mondtam halkan, boldogan. – Amíg csak élek.


- És mivel te is és én is örökké élünk. – suttogta, és én befejeztem:


- A boldogság is örökké tart.


Egyre közelebb hajolt hozzám, és már szinte éreztem ajkit a számon mikor a torkomba élesen belenyilallt a fájdalom. Odakaptam és felszisszentem.


- Ne jó, nincs mese! – toppantott. – Gyere vadászni!


- Na, jó. – sóhajtottam. Azzal vigasztaltam magam, hogy utána még két hétig le van róla a gond, és magamat és megfosztom a fájdalomtól.


A vadászat végül is jólesett. Leginkább őzeket találtunk, de egy farkassal is volt szerencsék, találkozni. Már éppen végeztünk és már hazafelé sétáltunk kézen fogva mikor Alex elém állt, megállásra késztetve engem. A másik kezemet is megfogta és angyalian rám mosolygott.


- Figyelj. – kezdte mosolyogva. – Mit szólnál, ha nálam töltenéd a hétvégét?


Kicsit meglepett ez a kérdés, de ugyanakkor örültem neki. Még sosem voltam huzamosabb ideig Alexnél.


- Szívesen. – mosolyodtam el.


- Tényleg? - hitetlenkedett.


- Miért mit hittél? – húztam fel a szemöldököm. – Hogy azt mondom: az kizárt dolog, ki nem mozdulok a házból…


- Nem csak, - elnézett egy pillanatra másfelé aztán újra a szembe. – csak annyira hihetetlen, hogy megtaláltalak. Nem tudod, milyen boldog vagyok, hogy velem vagy!


- De. – mosolyogtam rá. – Pontosan tudom. – elengedtem a kezét és a nyaka köré fontam a karomat. – Ezt érzem én is!


- Valóban? – suttogta. – Ezt?


- Igen. – leheltem és megcsókoltam. Sokáig álltunk ott így aztán elengedtem őt és szorosan hozzásimultam.


- Nagyon örülök, hogy eljössz. – súgta a fülembe.


- Én szívesen megyek. – motyogtam a pulóverébe. – Szeretlek.


- Én is, Ivy! – megpuszilta a fejem búbját aztán elengedett. – Haza kéne mennünk. Be kell jelentened, hogy nálam töltöd a hétvégét.


- Ó, rendben. – vontam vállat és megfogtam a kezét. Így sétáltunk hazáig. Nem akartunk futni, se gyorsabban menni. Ez így volt jó.


Mikor elértük a házat, bementünk az ajtón. Edward és Bella, megint a zongoránál ültek. Edward játszott.


- Sziasztok! – intettem, mire idenéztek. – Megjöttünk!


- Hol voltatok? – kérdezte Bella és Edward abbahagyta a zongorázást.


- Vadászni. – válaszoltam. – Figyeljetek, nem baj, ha Alexnél leszek a hétvégén? Meghívott magához.


- Dehogy baj! – mondták kórusban.


- Örülünk, hogy jól érzitek magatokat! – vigyorgott Bella. – Pakolj be Ivy!


- Oké!


Felrohantam a szobámba. Alex követett. Az ősrégi hátizsákomat vettem a kezembe és feltettem agyára. Alex is leült és engem figyelt. Betettem két nadrágot, meg úgy három-négy pólót. Aztán betettem még a neszesszeremet. Végül betettem a hálóingemet is.


- Azt hiszem, készen vagyunk! – csaptam össze a tenyerem. – Mehetünk, Alex!


- Oké. – vigyorodott el.






Gyorsan elköszöntünk Bellától, Edwardtól és Renesmee-től, aztán Alexszel elfutottunk a házáig. Egy úgy nagyjából öt másodpercet vett igénybe. Alex bevezetett a nappaliba.


- Nem vagy éhes? – kérdezte.


- Nem köszi. – néztem rá. – Miért van nálad ennivaló?


- Megkértem Alice-t hogy szerezzen be egy pár dolgot. – magyarázta. Gondolhattam volna…


- Értem. – bólintottam.


- Tudom, most azon tűnődsz, hol fogsz aludni. – mondta bűntudatosan. – De sajnos ágyat nem tudtam beszerezni.


- Most viccelsz ugye? – nevettem. – Nem kell ágy. Elvagyok én a kanapén is


- Biztos? – kérdezte aggódva. – Mert nem akarom, hogy kényelmetlen legyen. Azt akarom, hogy a lehető leg…


Nem bírtam tovább. A szájára tapasztottam a kezemet.


- Nyugodj meg Alex. – súgtam. – Minden rendben. Nekem teljesen jó a kanapé.


Azzal levettem a kezemet a szájáról és helyette a számat tettem rá. Hevesen csókolt vissza. Beletúrt a hajamba én pedig a nyaka köré fontam a kezemet. Elindított, mire én hátrálni kezdtem. Nem tudtam hová megyünk, de nem érdekelt. Csukott szemmel tűrtem, hogy elkényeztessen, és oda vigyen, ahová akar. Éreztem, hogy nekimegyünk valaminek. A kanapé karfájának. Megértettem mit akar és végigsöpört rajtam a boldogsághullám. Ledöntött a kanapéra, de a számat egy pillanatra sem eresztette el. Egy darabig csak így csókoltuk egymást aztán a ruháinktól is megszabadultunk. Nagyon szerettem Alexet. Azt hittem, hogy ezt a szerelmet, senki sem képes kibírni, de úgy tűnik, lehetséges. Nálunk igen.


*






- Jó reggelt. – köszönt mikor kinyitottam a szemem. – Vagyis hát jó éjt…


- Mi? – motyogtam álmosan.


- Még éjfél sincs, Édes. – mosolygott rám. Az ölében aludtam el. – Aludhatsz, még ha szeretnél.


- Nem. – ráztam a fejem. – Éhes vagyok, egy kicsit.


- Igen? – csillant fel a szeme. – Gyere.


Felvett és a konyhába vitt. Leültetett egy székre, felkattintotta a lámpát és odaállt a hűtő elé.


- Mit kérsz? – kérdezte. – Alice hozott tojást, hozott müzlinek valót…


- Müzlit. – feleltem.


- Rendben. – kipakolta a hozzávalókat. – Furcsa, még sosem csináltam, müzlit és mégis tudom, hogyan kell.


- Nem kell hozzá nagy tudomány. – vigyorogtam. – Csak a müzlit, meg a tejet összeöntöd.


- Gúnyolódj, csak. – nézett rám összehúzva a szemét. – Nekem nem volt rá szükségem.


- Tudom, csak úgy mondtad, mintha marhasültet, vagy lazacot kezdtél volna csinálni. – kuncogtam.


- Jól van, igazad van. – nevetett velem és letette elém a müzlit. – Ez tényleg nem volt nagydolog.


Nekiálltam enni. Elég frusztráló volt, hogy Alex állandóan nézett.


- Mond csak Alex. – szólaltam meg csakhogy beszélgessünk. Akartam hallani a hangját. – Emlékszel valamire a családodról?


- Hát úgy nagyjából. – ingatta a fejét és égnek emelte a szemét miközben gondolkodott. – Anyámat Klara – nak hívták, arra emlékszem. Nagyon szerettem őt. Emlékszem mindig együtt voltam vele, mikor apámat bevitték a háborúba. Aztán elvesztettem őket.


- És… - lenyeltem a falatot. – hogy… változtattak át?


- Furcsa, dev arra nem emlékszem. – rázta a fejét. – ez azért is érdekes, mert az emberi mivoltomból megmaradtak az emlékeim, és a vámpíréletemből is, csak a kettő közötti dolog homályos. Ami részben jó, mert a fájdalomra, a kínra sem emlékszem, de ugyanakkor zavaró, mert nem tudom mi történt…


- És ki tette meg?


- Azt sem tudom. – válaszolta aztán felsóhajtott. – Az életem tele van homállyal, és gőzöm sincs mi volt velem, miért kellett átváltoztatni, és hogy ki tette.


Letettem a kanalat és odamentem Alexhez.


- Sajnálom, hogy szóbahoztam. – motyogtam magam elé. Most tönkretettem a pillanatot.


Odahúzott az ölébe.


- Ivy. – súgta nekem. – Te soha semmilyen pillanatot nem teszel tönkre. Mikor veled vagyok az összes pillanat boldogság…


- De valld be, hogy egy kicsit rosszul érzed magad. – húztam el a szám.


- Na, jó csak egy kicsit. – sóhajtott. – De amikor idejöttél, elmúlt. Hidd el!


- Remélem is. – megcsókoltam. – Soha többet nem kell róla beszélned. Megígérem, hogy többet nem hozom szóba, oké?


- Rendben. – suttogta és a hajamba temette az arcát.


- Na, mit csinálunk, Édes? – kérdezte sokára.


- Nézhetnénk filmet. – vetettem fel. – Mondjuk valami jó harci filmet.


- Mit? – nézett a szemembe aztán elnevette magát mikor meglátta, hogy tréfálok.


- Na, jó akkor felőlem nézhetünk R és J is. – vontam vállat és kiszálltam az öléből.


- R és J-t? – vonta fel a szemöldökét.


- Jaj, ne, az túl nyálas. – vontam vissza és átsétáltam a kanapéra. – Mondj már te is valamit ne csak én adjam a…


Hirtelen kapott fel a karjába, mielőtt a kanapéhoz értem volna. Rámosolyopgtam, és észrevettem hogy arany szeme csillog.


- Mi az? – kérdeztem.


- Csak annyira… szeretlek. – suttogta. – Tudom már sokszor mondtam, de ez az igazság.


- Én is így érzek, tudod! – simítottam végig az arcán. – Akkor mit is nézzünk.


- Én nem nagyon akarok filmet nézni. – húzta el ajkát.


- Ó akkor? – néztem rá. – Mit akarsz csinálni?


- Csak vele lenni. – mondta és leült velem a kanapéra. – Csak úgy együtt. Beszélgetni meg ilyesmi…


- Értem. – bólintottam. – hát legyen. Miről beszéljünk?


- Mi a kedvenc színed? – kérdezte hirtelen és meglepődtem.


- Most komolyan? – kérdeztem vissza.


- Igen. – bólogatott


- Jó, a kék. – mondtam. – de nem az a hupikék, meg az ilyek, csak az a szép tiszta rfendes kék szín.


- Értem. – bólogatott. – Mi a kedvenc virágod?


- A havasi gyopár válaszoltam rögtön. Mindig ez a virág fogott meg.


- Tényleg, - nézett a szemembe.


- Igen, már nagyon régóta. – vontam vállat. – Egyéb kérdés?


- Persze hogy van. – bólogatott. – Mi a kedvenc könyved?


-- Olyan nincs. – ráztam a fejemet. – Nem olvasok sokat. De a Cullenek története tetszett.


- Akkor kérdezném, hogy hány éves vagy igazából.


- Nem akarom megmondani. – ódzkodtam.


- Miért nem. – suttogta. Na, jön a csábítás…


- Mert nem. – válaszoltam. Egyre közelebb araszolt hozzám.


- Na, áruld el. – kérlelt és boci szemekkel nézett rám.


- Nem. – leheltem, de kezdett megtörni, a határozottságom.


- Kérlek. – súgta és az ajka már csak egy centire volt az enyémtől.


- Miért? – kérdeztem halkan.


- Mert kíváncsi vagyok. – mondta és látva hogy ez nem jött be új cselhez folyamodott. A keze lassan simított végig a combomon oda-vissza. Szaggatottan vágyakozva sóhajtottam fel.


- És ha elmondom?


- Akkor már jobb lesz.


- Na, jó. – adtam meg magam. – 67.


- Csak?- lehelete csiklandozta az arcomat. – Komolyan?


- Igen. – leheltem és megcsókoltam. Egy darabig így ültünk aztán elengedett.


- És ha már így igazságtalanul kiszedted belőlem, hogy mennyi idős vagyok, akkor te mennyi vagy?


- 101. – felelte kertelés nélkül.


- Csak? – kérdeztem. – Komolyan.


- Igen. – bólogatott. És mindketten nevettünk a párbeszéd ismétlődésén. Hirtelen tört rám az álmosság.


- Van még kérdésed? – kérdeztem.


- Ami azt illeti igen. – bólintott. – Ha bárhová mehetnél a világon hová mennél legszívesebben?


- Úgy hogy te is velem jössz, igaz?


- Csak is úgy igen. – mosolygott angyalian.


- Igazából nincs, olyan hely ahová szívesen mennék. – gondoltam bele. De a nyelvem már megakadozott.


- Nincs? - tűnődött. – Érdekes. Akkor ember, akivel szívesen találkoznál?


- Nincs. – motyogtam, és már laposakat pislogtam, de ezt nem láthatta, mert hátulról dőltem neki.


- Kedvenc filmed esetleg?


- Nincs. – végleg lecsukódott a szemem és álomba merültem.






Tudtam félig meddig, hogy álmodom, de mégis olyan igazinak tűnt. Borzalmasan igazinak. Alex csak távolodott tőlem és távolodott és minél jobban nyújtottam érte a kezemet, annál messzebb került tőlem. Csak sikítoztam, hogy ne hagyj itt és ő csak keserűen rázta a fejét majd végleg eltűnt a fehér ködben, ami körül vett minket. És akkor ébredtem fel.


A szememet még nem bírtam kinyitni.


- Alex. – motyogtam, hátha, mégis ne adj isten igaz lett volna az álmom.


- Itt vagyok, Kevesem. – szorította meg a kezem. Mérhetetlenül megkönnyebbültem. – Semmi baj… Miért sírsz?


Sírok? – rökönyödtem meg magamban. – De hát nem is…


Kinyitottam a szememet és valóban szúrt egy picit. Mikor a kezemmel – ami szabad volt – az arcomhoz értem, nedvességet éreztem. Tényleg bőgtem.


- Mi a baj, Ivy?


Felültem az ágyba és csak akkor vettem észre, hogy a kanapét Alex kihúzta éjjel. Így egy franciaágy lett belőle.


- Semmi. – ráztam a fejem és mosolyogtam. – Szörnyű álmom volt. Elmentél.


- Elmentem? – húzta fel a szemöldökét.


- El. – bólogattam szomorkásan. – Nagyon rossz volt, és annyira örülök, hogy felébredtem!


Szorosan hozzábújtam.


- Pedig végig itt voltam melletted. – súgta nekem. – Nem hagytalak itt. Egészen pontosan csak egy fél percre, míg kihúztam az ágyat és addig a fotelba tettelek. De akkor még mosolyogtál is szóval, nem hinném, hogy akkor álmodtad ezt.


- Minden esetre rossz volt. – ismételtem.


- itt vagyok, látod? – fogta meg újra a kezem. – Nem hagylak el, soha.


- Edward is ezt mondta… - motyogtam nagyon halkan, de mégis meghallotta.


- tessék? – kérdezte furcsán.


- Csak azt mondtam, hogy Edward is ezt mondta Bellának, mikor együtt voltak. – sóhajtottam, de szerencsére nem látta az arcomat. – Aztán mégis elment tőle…


- Nézd! – fújta ki a levegőt Alex és felült. Követtem a példáját. Így egymással szemben ültünk. – Edward mesélt nekem erről.


– Komolyan? – szakítottam félbe. – Mikor?


- Amikor vitt ki a reptérre. – felelte. – De most nem ez a fontos. Azt mondta csak azért mesélte el nekem, mert azt akarja, hogy ne kövessem el ugyanazt a hibát, mint ő. Tud ő is a képességemről, és figyelmeztetett, hogy meg nem forduljon a fejemben, hogy elhagylak. Azt mondta soha nem élt át olyan szörnyű hónapokat az életében, mikor Bella nélkül volt. Ő azt szeretné, hogy az ő hibájából tanuljak, és ne a sajátomból… És megfogadom a tanácsát… Anélkül sem lenne szívem, hogy elhagyjalak, ahhoz túl önző vagyok, de így rájöttem, hogy még a gondolta is rémisztő, érted már? Én nem tudnálak itt hagyni. – megfogta mind a két kezem. – Világos? Sosem teszem meg. Ráadásul, most jön az esküvőnk. Azután már egymáshoz fogunk tartozni. Te is jól tudod, mennyire szeretlek ahhoz, hogy itt legyek veled.


- Igen. – kuncogtam kicsit idegesen. – Már elmondtad egy párszor. És én is szeretlek.


- Nem sikerült meggyőznelek igaz? – csóválta a fejét, de mosoly bujkált a szája sarkában.


- De… - ingattam a fejem. – De még jobban el fogom hinni, ha most megcsókolsz, hm?


Elmosolyodott és közelebb hajol hozzám. A szánk már csak egy centire volt egymástól, de nem tudtam mozdulni. Mintha lebetonoztak volna.


- Együtt örökre. – suttogta és megcsókolt. Visszacsókoltam aztán elengedett és a szemembe nézett. Arany szemeiben olyan könnyű volt elveszni, mint egy labirintusban.


- Örökre. – mondtam halkan és elmosolyodtam. – Jól hangzik.


- Nagyon jól. – mosolyodott el ő is. – Na, mit van kedved csinálni?


- Nem is tudom. – gondolkodtam. – Először is rakjuk össze az ágyat.


- Ha akarod. – vont vállat. – Leszállnál egy pillanatra?


Azt tettem, amit mondott. Lehátráltam róla. Majd ő emberi szemnek túl gyorsan összerakta az ágyat.


- Nem rossz. – kacsintottam rá. – Kifejezetten jó!


- Köszönöm. – odasétált hozzám és beállt elém. – Na, most mi legyen?


- Hm. – gondolkodtam. – Egy új hó csata?


- Szóljunk Belláéknak is? – kacsintott rám.


- Szóljunk! – egyezett bele.






*






Öt nap múlva elkezdtük a készületeket. Alice nagyon lelkesedett, hogy esküvőt is és karácsonyt is rendezhet. Cullen rezidencián tartjuk majd a karácsonyt holnap. Alex, Bella, Edward, Renesmee és én díszítettük a karácsonyfát. Emett és Rose a díszeket akasztgatták fel a lakásban. Alice igazából csak a szervező volt, Jasper pedig segített neki. Carlisle és Esme az idő nagy részében vadásztak ma, csak este értek haza.


- Emett, ne hülyéskedj! – szidta éppen Alice Emmettet, mert ő ökörködve szórakozott Roseval, díszekkel a kezükben. – Rose neked legalább lehetne egy kis eszed.


- Ugyan már Alice. – szólt hozzá Edward. – Neked pedig legyen egy kis szíved! A karácsony a szeretet ünnepe!


- Ez az! – tette hozzá Alex. – Igazán nem bűn egy kicsit viccelődni.


- egy kicsit valóban nem. – fordult felé Alice. – ám ők már vagy tíz perce csinálják.


- A két fiú megcsóválta a fejét és visszafordultak a fa felé.


- Ez így gyönyörű Alice! – dicsérte Esme. – A tervezéshez nagyon értesz.


- köszönöm anya. – biccentett az illető. – Emmett! Átveszem az állásodat, ha nem vigyázol.


- Bocs Alice. – komolyodott el Emmett és rendesen dolgozott tovább.


- Szép lett a fa! – jött oda hozzánk Alice. – Gratuláció.


- Edward. – súgta Bella. – Miért nem játszol nekünk, egy jó kis dalt, hm?


- Nem bánom. – vont vállat Edward. Csókot nyomott Bella fejére és odaült a zongorához. Majd egy dallamot kezdett játszani, amit már annyiszor halottam a szobámból is.


- Ez mi, Edward? – kérdeztem, mire többen felkuncogtak.


- Ezt a dalt mindenki ismeri. – magyarázta Edward a reakciókat. – Ez az én Bellám altatódala.


- Tényleg. – ámultam el. – Szép nagyon. Gondolom te írtad. – Közben felakasztottam egy díszt a fára.


- Igen. – bólintott és rám mosolygott. – Ő ihlette igazából, még rögtön az után hogy rájöttem, hogy szeretem őt.


- Ó. – elmosolyodtam. – Szép történet.


- a fa kész van. – jelentette be Renesmee. – A csillag is fent van. Alice?


- Precíz! – mutatta fel a hüvelykujját. – Pihenhettek. Fél vámpírok, nem akartok aludni egyet? Este tíz van már.


- De. – bólogattam. – én részemről, álmos vagyok.


- Ott van az én szobám. – mutatott felfelé Alice. – Nekem is még úgyis van tennivalóm. Nem hinném hogy felmegyek. Ágy nincs, de kanapé van, ha jó.


- Persze. – bólogattam. – Köszi, Alice.


Azzal felrohantam a lépcsőn. Alice szobáját könnyen fel lehetett ismerni. Az az egy ajtó volt ami tárva nyit va állt és ami elég puccos volt. Csodálom, hogy Jasper kibírja ezt a sok cuccot.


- Meg se vársz? – karolt át Alex.


- Fáradt vagyok. – magyaráztam. – Gyere. Altass el.


- örömmel, Drágám. – A karjaiba kapott és leült velem a kanapéra. Ő lefeküdt és maga mellé fektetetett, úgy hogy a térdén volt a lábam.


- Kényelmes? – kérdezte figyelmesen.


- A legteljesebben. – biztosítottam és behunytam a szemem. – Nagyon várom már az esküvőnket… Tudom, hogy mondtam már sokszor, de nagyon szeretlek.


- Ahogy én is. – egy puszit adott a számra, majd az arcomra is. – Szép álmokat, Kedvesem.






*






Másnap nagyon sürgős napunk volt. Még jó hogy már megvettem Alexnek az ajándékot karácsonyra. Aznap lányok együtt mentünk vásárolni. Csak minden rendben menjen el.


Renesmee meghívta Jacobot is karácsonyozni, hogy minden teljes legyen. Ő már ötkor itt volt.


- Héj Jacob! – köszöntem neki.


- Jacob! – jött ki a konyhából Bella. – Nessie hány órát mondott neked?


- Hét órát tudom, de nem volt semmi dolgom gondoltam előbb jövök. – vont vállat. – Ugye nem baj?


- Dehogy is! – legyintett Bella. – Nessie a szobájában van. Örülni fog neked.


Jacob felsietett az emeletre.


- Esmevel sütöttünk egy pás sütit, amit még emberkoromban szerettem. – mondta Bella és behívott minket Alexszel a konyhába. – Gyümölcstorta, és mézes zserbó. Most sül még a pite és a mákos tekercs… Szerinted kell még valami?


- Ezek közül csak a gyümölcstorta mond valamit. – vakartam a fejem. – De biztos jó lehet a többi is. Szerinted? – néztem Alexre, aki merő döbbenettel figyelte, hogy teszi a sütőbe Esme a sütit.


- Alex, - ráztam meg a kezét.


- Tessék? – fordult felém párat pislogva. – Ne haragudj nem figyeltem.


- Mi van, talán nem néznek ki jól ezek a sütik? – kérdezte aggódva Bella. – Tudom, hogy te nem eszel meg mi sem csak Jacob, Nessie és Ivy, de ha valami nem szimpatikusak csinálhatunk másmilyent is.


- Szerintem csupán Alex már nagyon rég nem evett semmi emberit. – paskoltam meg az említett kezét. – Egy perc. – puszit nyomtam Alex szájára, amitől rögtön észhez tért.


- Bocsánat, csak hihetetlen, mit meg nem esztek. – csóválta a fejét.


- Nem illik ilyet mondani a sütikre! – mondtam eljátszva a morcosat. – Finomak, és nem undorítóak. Attól hogy te nem eszel…


- Persze. – bólogatott.


- Szent ég! – Edward tért be a konyhába. Bella megrázta a fejét.


- Mi lett itt? - kérdezte ledöbbenve Edward. – Semmi, csak sütünk. – mutatott a süteményekre Bella. – Körülbelül úgy reagáltál, mint Alex.


- Ezeket mégis ki fogja megenni? – kérdezte Edward.


- A fél vámpírok és a vérfarkas barátunk. – magyarázta Esme. – Fiam azt hittem figyelmes vagy…


- Úgy értettem, hogy ez mind beléjük fog férni?


- Ha nem ma, akkor eltesszük máskorra. – vont vállat Bella. – kivennéd a tekercset Esme? Köszönöm!


Edward odasétált Bella mellé és félénken méregette a süteményeket.


- Kóstold meg! – kérte Bella. – Tudom, hogy most jöttél a vadászatból és a kettő nem ugyanaz, de a krém szerintem finom lehet.


- Bella jól érzed magad? – kérdezte Edward. – Egyek belőle?


- Nem kell az egészet megenni, ne nézz így rám. Csak nyalj bele a krémbe!


- Bella, nem szeretjük az emberi ételt, ezt te is tudod! – nevetett Edward.


- A kedvemért! – nézett rá Bella. – Csak egy picit. Ha akarod én is eszek belőle…


- Miért akarod ennyire? – kérdezte furcsállva Edward.


- Csak úgy.


Edward a mutatóujjával épp egy kicsit hozzányúlt a krémhez és lenyalta azt. Aztán elfintorodott és ránézett feleségére.


- Na?


- Finom lehet… az embereknek. – nyámmogta. – Egyébként borzalmas volt.


- Gondoltam. – nevetett Bella. – Gyere, sétáljunk egyet!


Azzal Edward és Bella kimentek a konyhából.






*






Már este hét óra volt és a család a nappaliban ült a fát Nézve. Edward direkt erre az alkalomra költött egy dalt, amit most játszott el nekünk. Mindenki szatyrokkal a kezében állt és várta, hogy a dal a végét is lejárja aztán Edward is felállt a szatyraival.


Kiosztottuk az ajándékokat és miközben azokat nézegettük jól elbeszélgettünk. Közben Edward újra eljátszotta a dalt, meg Bella altatódalát is. Aztán gondoltam egyet és felálltam. Alex utánam jött. Beálltam a fa elé és végigmosolyogtam rajtuk. Edwardnak üzentem gondolatban hogy szeretnék valamit mondani mire lassan lehalkította a dalt.


- Szeretnék néhány szót szólni. –Kezdtem. - Először is azt mondanám, legfőképpen Bellának, Edwardnak és Nessienek, hogy Alexszel úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk az esküvőnk után. Alex házában fogunk lakni együtt. – itt szerelmemre néztem – De sosem felejtem el, hogy kik voltak azok, akik befogadtak és persze minden nap meglátogatjuk őket, mert ugye csak egy pár méterre lakunk majd egymástól… - a könnyek kijöttek a szememből. – A másik pedig az, hogy várom a lányokat holnap délben, hogy itt találkozunk. Azt biztosan tudjátok, hogy az esküvő miatt kellett egy nappal előrébb tenni a karácsonyt… Szóval. Igen. Egy utolsó köszönetet, nektek, hogy befogadtatok, minket teljes egészünkben és valószínűleg sosem leszek elég jó ahhoz, hogy visszaadjam azt, amit tőletek kaptam… - a könnyektől nem tudtam többet mondani. – Köszönöm.


Alex gyorsan megcsókolt szenvedélyesen aztán visszaült velem az ágyra.


- Semmi baj. – suttogta nekem, közben. – Semmi baj.


Vacsorára Bella sütött krumplit azt adott nekünk, aztán megettük a süit és még egy kis beszélgetés után „takarodó” volt. Mi Alexszel felmentünk a vendégszobába, ami most nekünk lett itt kialakítva, Nessieék, pedig saját szobájukba.


Jó volt ez a karácsonyi ceremónia meghitt volt és legalább sírtam is egy kicsit, bár röstellem. Alex odabújt mellém és már aludtam is.

A Föld órája

Biztos ti is hallottátok, hogy ma este magyarországon is néhány városban lekapcsolját az utcai világítást! Hát nem tudom, de mi itthon nem foguimnk gyertyafénynél üldögélni, csakhogy spóroljunk... Elég akkor ezt csinálni, mikor tényleg áramszünet van, nem? Felőlem meg aztán az utcán leolthatják a villanyokat, nem terveztem esti kirándulást
 Ettől függetlenül, nem  tartom hülyeségnek... jó dolog szerintem..

Kell egy kis áramszünet… Csatlakozz te is a Föld órájához!
Kapcsold le a Föld Óráján a villanyt otthonodban, és kapcsold le Budapest fényeit a WWF-fel! Hozz dobot, de fakanál és fedő is jó lesz. Dobolj velünk egy órát. A Föld egy órát jól érzi magát - érezd magad jól te is velünk!

"A Föld Órája 2007-ben indult az ausztráliai Sydney-ből, majd 2008-ban vált nemzetközivé. Magyarország is ekkor vett először részt az akcióban, amihez akkor még csak 4 hazai település csatlakozott. 2009-ben már 88 ország 4000 települése, és több százmillió ember kapcsolta le együtt a fényeket. Magyarországról 2009-ben 67 település és több mint egymillió ember vett részt a Föld Óráján, rajtuk kívül pedig rengeteg iskola, közintézmény, nagyvállalat és kisvállalkozás. Olyan híres látványosságok borultak sötétbe, mint a tatabányai Turul, a Parlament vagy a Művészetek Palotája."

Kertbirodalom :)

Éppen ma mondta nekem egy ismerősöm,hogy milyen jó ez a játék! És tényleg!

Van egy saját kerted, és azt ültetsz belem amit akarsz! Megvan mennyi pénzed van, bemehetsz a városba, vehet dolgokat, gyomírtószhatsz, kereszkedhetsz, nyithatsz saját piavi standot,stb. Nekem nagyon tetszik a játék. Próbáljátok ki ti is!

www.kertbirodalom.hu

Komikat kérek, hogy tetszett-e! :) Jó játékot!

Minden rendszeres olvasómnak.

Kérlek titket, hogy írjatok a chatbe, légyszii! Hadd tudjam, kik járnak fel rendszeresen a blogomra! Nem baj, ha nem jelöltétek be magatokat tényleg rendszeres olvasónak, mert esetleg nem tudtátok van ilyesmi, de kérem hogy írjatok, met jóléesik, hogy vannak a blogomon.

Előre is köszönöm tőletek, és remélem megteszitek! :)

Pussz!

Ivy élete 8. fejezet

Képesség

Megint Alexszel töltöttem az éjjelt. Azt hiszem megint úgy négy körül aludtam el. Az álmom megint előjött, ami múltkor. Mintha az agyam valamit meg akarna magyarázni nekem. Mintha azt akarná, hogy jöjjek már rá, amit mutatni akar, de megint, mire én következtem felébredtem. Most nem az álomra, kivételesen, hanem arra hogy Alex puha ajka érinti az enyémet. Tökéletes ébresztő. Belemosolyogtam a csókba, de azért viszonoztam, és a szemem lassan kinyitottam. Alex mosolyogva elvált tőlem.

- Jó reggel hétalvó! – kuncogott.


- Hm. – nyújtózkodtam. – Mennyi az idő?


- Fél tíz. – mondta. – Nem csoda hogy ennyit aludtál… Nagyon késő volt, mire elaludtál. Egy darabig végig mosolyogtál.


- Csodálkozol? – mormoltam. – Én nem.


- Én sem, csak ténymegállapítás volt. – újra megcsókolt. – Nagyon szeretlek.


- Én is téged, Alex. – mosolyogtam. – És nemsokára végleg hozzád fogok tartozni.


- Már így is az enyém vagy. – vigyorgott szívdöglesztően.


Elmosolyodtam és fel akartam ülni az ágyban, de nem engedett.


- Ne menj. – suttogta a fülembe. – Olyan régen nem öleltelek így.


Visszabújtam hozzá, mert így nekem is jó volt. Szeretem őt. – állapítottam meg ismét. Ő is szeret. Akkor minden rendben van.


- Mi a baj? – kérdezte kicsit aggódva. – Nem akarom, hogy szomorkodj. – végigsimított az arcomon.


- Nem vagyok szomorú! – bújtam hozzá még szorosabban. – Csak próbáltam elképzelni, mennyire szeretlek, téged!


- Lehetetlen elképzelni igaz? – mosolygott rám ismét. – Én sem tudom elképzelni, hogy én menynyire, szeretlek téged.


- Akkor kvittek vagyunk. – kacsintottam rá.


- Edward mondta, hogyha felébredtél menj le! – közölte velem, mire értetlenül ránéztem. – Mondani akar valamit.


- Értem. – bólintottam csalódottam. – Akkor talán jobb, ha lemegyek.


- Talán. – egy utolsó csókot nyomott a halántékomra aztán lekászálódtam az ágyról. Felvettem egy otthoni ruházatot, miközben Alex végig engem nézett. Mikor megfésülködtem lesiettem az emeletről. Alex oda is követett.


- Jó reggelt! – köszöntem mindenkinek. – Edward. Mondani akartál valamit?


- Igen. – bólintott és mag mellé mutatott a heverőre.


- Hol van Nessie? - kérdeztem, mikor leültem melléjük.


- Lement Jakehez. –felelte Bella.


- Értem. Miről akartok beszélni?


- Arról a vizes dologról, ami a pataknál történt. – válaszolta Edward. – A múltkor egy álomra gondoltál, amikor jöttünk le a lépcsőn, és valószínűleg köze lehet hozzá.


- Valóban? – ráncoltam a homlokom.


- milyen vizes ügy? – kérdezte Alex értetlenül.


- Amiről beszéltem neked a telefonba, tudod. – emlékeztettem.


- Jaj, igen, tényleg. – kapott észbe.


- És mi közük egymáshoz? – kérdeztem.


- Előbb meséld el az egész álmodat, nekünk. – kérte Bella. – Csakhogy biztosra menjünk.


- Oké. – egyeztem bele. – Mind sorba álltatok és bemutattátok valakinek a képességeiteket. Mikor én következtem akkor kinyújtottam a kezemet egy vízzel teli tál fölé és felébredtem.


- ha. – vakarta a fejét Edward. – Azt hiszem, én gyanítok valamit. Most meséld el nagyon részletesen mi történt mikor Nessievel lementetek a patakjához.


- Elindultunk innen, és lefutottunk a patak mellé. Leültünk közel a vízhez és éppen nevettünk valamin mikor a víz egy három méter magas sugárban felcsapódott a levegőbe. Aztán persze ledöbbentünk és már nem nevettünk. Akkor csapódott vissza víz, minket telefröcskölve vízzel.


- És te nem gyanítasz esetleg valamit? – firtatta Edward.


- Csak nagyon frusztrál, hogy mi lehet ez. – magyaráztam. – De semmi más. Nem tudom összerakni a képeket.


- Pedig ennek a kirakós játéknak megvan minden darabja. – mondta Edward. – Csak össze kell őket rakni, szóval. Szerintem, ez a te képességed.


- Micsoda? – értetlenkedtem.


- Hogy uralni tudod a vizet. – tapintott rá Edward.


- Hogy mi? – döbbentem le. – Ezt nem hiszem el. Biztos összekevertél valamit… ez nem lehet.


- De igen lehet. – bólintott Bella. – Figyelj egy kicsit. Hozok egy tál vizet. Csak próbálj meg erősen koncentrálni rá, lehet, hogy sikerül és mégsem akkora hülyeség. – felállt és kiment a nappaliból.


- Ez képtelenség. – hitetlenkedtem.


- Szerintem nem az. – motyogta Alex. – Végül is miért, ne uralhatnád a vizet. Ha Edward gondolatot tud olvasni, Alice látja a jövőt, Jasper uralja az érzéseket. Miért ne?


- Akkor neked mi a képességed? – kérdeztem rá.


- Azt nem mondom meg. – villant meg a szeme.


- Miért nem? – kérdeztem. – Hiszen csak nem olyan rossz.


- De igenis az. – bólogatott Alex nagyon komolyan.


- Alex. – sóhajtottam. – Megbeszéltük, hogy mindent elmondunk egymásnak. És te még mindig titkolsz valamit. – Bella visszatért és letette a vízzel teli tálat az asztalra. – Ezt nem hagyom annyiban. – figyelmeztettem Alexet aztán a tál felé fordultam. Izgultam, hogy mi lesz.


- Nem fog menni! – ráztam a fejem.


- Dehogynem. - karolt át Alex. – Én itt vagy veled jó?


- Jó. – fújtam kii a levegőt, majd szorosan megfogtam a kezét és jól becsuktam a szemem. A másik kezemet kitettem a víz fölé és nagyon koncentráltam. Hinnem kellett, hogy sikerül, uralnom ezt a természeti értéket, hinnem kellett, hogy sikerül. Még jobban összeszorítottam a szemem és még jobban koncentráltam. Már azon voltam, hogy feladom, mikor a víz bugyborékolását hallottam a tálban. A szemeim kipattantak és a koncentrálást már rég elhagytam.


- Sikerült? – lehetem. – Szóval igaz.


- Én megmondtam. -, mosolygott Bella. – Megpróbálod még egyszer?


- Megpróbálhatom. – vontam vállat. – De ha nem bánod Alex, mint két kezemre szükség lesz.


Alex bólintott és lazított a szorításán. Kivettem kezéből az enyémet és mindkettőt a víz fölé tartottam.


Összeszorítottam a szememet, és koncentráltam. Annyira erősen, hogy már szinte befájdult a fejem. Gyerünk már! – bíztattam magam. – Meg tudod csinálni Ivy! Szinte éreztem, hogy mindenki feszülten figyeli a fejleményeket. Nyeltem egy nagyon és még jobban koncentráltam. Hallottam a bugyogást, de nem engedtem el magam még jobban koncentráltam. Halottam, ahogy a víz egyre nagyobb lesz és végül kifolyik a tálkából. Nem akartam mindent eláztatni, szóval abbahagytam. Az asztal már vizes volt.


- Bocs. – motyogtam.


- Már nagyon jól haladsz Ivy! – tapsolt Bella. – Szuper vagy!


- Köszi. – pirultam el és Alex is odahúzott magához.


- Szeretlek. – motyogta nekem.


- Én is szeretlek Bella. – ölelte át Edward Bellát, mire mind nevettünk. A szerelem tényleg nem ismer határt.






- Később újra próbálom. –mondtam.


- Kérsz valamit enni, erre? – kérdezte Bella.


- Nem köszi. – ráztam a fejem. – Sétálnék egyet Alexszel.


- Mehetünk veletek? – kérdezte Bella. – Mint két szerelmes pár.


Erre nevetnem kellett, mire a víz újra felcsapott a tányérból, és mikor, megint nem nevettem, visszacsobbant, de a tányér felborult és a víz kiömlött.


- Már értem. – szólt Alex hirtelen. – Az kell, hogy az érzései irányítsák a vizet.


- Mi? – így rögtön nem értettem.


- Hát persze! – csettintett Edward. – Jó meglátás Alex. Igazad lehet.


- Az érzéseimmel irányítsam a vizet? – néztem rájuk hülyén. – Mi vagyok én valami indián törzsfőnök? Esőtáncot ne járjak?


Bella kuncogott Alex és Edward viszont elmélyültem gondolkodtak.


- Megpróbálnád, újra most Ivy? – kérdezte Alex a tálra mutatva. – Hozok bele vizet.


- Minek? – kérdezem, de már ott sem volt. – Először magyarázzátok, el mit csináljak.


- Nem koncentrálj, hanem próbáld, meg a szép emlékekkel irányítani a vizet. – magyarázta Edward. – Érthető így?


- Azt hiszem igen. – bólintottam lassan. Alex visszatért és letette a vizes asztalra a tálat. Leültem az asztal mellé a földre és kitettem a víz fölé a kezem. Behunytam a szemem és magam elé képzeltem, az első olyan éjszakánkat Alexszel. Az a boldogság, az a mámor, az a gyönyör…


- Ivy! – képedt el Bella és én rögtön elvesztettem a fonalat és még bele is vörösödtem, hogy ilyenen gondolkodtam. És úr isten Edward hallja a gondolataimat! Rá se mertem nézni.


- Mi az? – kérdeztem, Bellára nézve. – Valamit…


A víz at arcomba loccsant.


- Nagyon jó volt! – simított végig a hajamon Alex, miközben az arcomból segített kitörölni a másik kezével a vizet.


- Sikerült? – kérdeztem felélénkülve. – Mekkora volt?


- Vagy harminc centis. – felelte Edward. – Gratulálok! – Huncutul elmosolyodott.


- Köszönöm. – mosolyogtam. – Ha bárkinek egy szót is mersz szólni Edward…


- Nyugalom! – nevetett Edward mire Bella és Alex értetlenül néztek ránk. Persze hogy nem értenek semmit. – Tudok titkot tartani!


- Remélem is. – caccogtam. - Most már mehetünk sétálni, vagy akarjátok, hogy a vizem táncot is lejtsen?


Ezen megint nevettünk, aztán elindultunk.


- Nessie mikorra ér haza? – kérdeztem.


- Majd este hat körül. – válaszolt Bella. – Könyörgött, hogy hadd menjen.


- Mi pedig szívesen engedtünk el. – tette hozzá a férje és megfogta Bella kezét. Alex is megszorította az enyémet.


- Olyan jó látni, milyen boldogok vagytok. – mondta Edward aranyosan. – Hihetetlen.


Szerelmesen Alexre pillantottam aztán vissza rájuk.


- Minden egy megmentésnél kezdődött. – mosolyogtam. – Épp, mint nálatok, ha jól olvastam.


- Jól olvastad. – vigyorgott Bella. – Elolvastad az egészet?


- Bizony. - bólogattam, és átléptem egy nagyobb páfrányt. – Valamelyik nagyon megbotránkoztató volt. De a tiétek olyan vegyes… amolyan, romantikus, veszélyes, fájdalmas és szép. – bókoltam nekik.


Edward hirtelen ötlettel kapta föl a karjaiba Bellát és mire észbe kaptam, már Alex is így tett velem. A két igazi gentleman, akik imádják fitogtatni, mennyire jóképűek.


- Egy futás hölgyeim? – kérdezték egyszerre.


- Rendben. – bólintottunk Bellával. Élveztem, ahogy süvített a szél az arcomba, ahogy Alex rohant. Hirtelen lefékeztek és Alex megfogott a hónom alatt és kettőt pörgetett rajtam. Ma nagyon el vagyunk kényeztetve. Annyira boldog voltam, mint még talán soha. Az a marcangoló szeretet irántuk ki akart törni, azt akarta, hogy üvöltsek, hogy kiáltsam: Szeretlek titeket!


A szél hirtelen támadt fel, de olyan erővel hogy egy két fa ága letörött. Olyan hirtelen múlt el a szeretet éhségem is, mert értetlenség váltotta fel a helyét. A szél amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment el. Már állt a levegő.


- Na és ez mi volt? – kérdeztem értetlenül. A többiek megráztak a fejüket. Fogalmunk sem volt mi történt az imént, de ennek is kell lennie valami logikus magyarázatnak. Akkor tűnt fel, hogy olyan helyen vagyunk ahol még nem jártam. Egy nagyon szép virágokkal teli tisztáson álltunk. A fák körülvették a mezőt.


- De szép. – ámultam el.


- Ez a mi rétünk. – nézett szerelmesen Edward Bellára. – Már régóta.


- És hogyhogy elhoztatok, ide minket? – kérdezte Alex, és elmosolyodtam, mert én is éppen ezt akartam kérdezni.


- Nem is igazán tudjuk az okát. – ismerte be Bella. – Csak úgy.


Edward hirtelen vigyorodott el és én gyorsan átgondoltam, hogy gondoltam-e valami viccesre, de semmire sem gondoltam az imént. Aztán Alexre néztem, de ő is legalább annyira értetlen volt, mint én. Bella szintúgy.


- Mi az? - kérdezte Alex.


- Csak az jutott eszembe hogy Bella mennyire átvette az én beszélési stílusomat. – magyarázta kuncogva. – Nem azt az amolyan diáknyelvet használja hanem, tényleg, mintha végig velem élt volna. Érdekes…


- Észre se vettem. – ráncolta a homlokát Bella, de azért mosolygott. – De örülök. Ez is mutatja, mennyire hozzád tartozom.






Egy darabig csak ültünk a fűben – ami nekünk nem volt hideg – és beszélgettünk. Alkonyatkor mentünk haza. Addigra már egészen álmos lettem. Épp mikor felfelé indultunk jött haza Nessie. Boldog volt és meg is értettem őt. Végig cigánykerekezett a nappalin aztán pörgött és forgott, míg Edward rá nem szólt, hogy elég.


Én felmentem fürdeni, Alex pedig jött velem. Elkísért a fürdőszobáig és egy csókot nyomott a számra, arra a pár percre, míg lefürdök. Egész zuhanyzás közben dudorásztam. Éppen a tusfürdőmet nyomtam a tenyerembe, mikor Alex kivette a kezemből a tusfürdős flakont és a saját kezére is nyomott. Csodálkozva néztem rá, aztán bekentük egymást habbal. Majd megcsókoltuk egymást és leöblítettük a habot. Aztán kiszálltunk és mindkettőnk megtörölközött.


- Furcsa volt, de jó. – hegyeztem meg, mikor már a folyosón mentünk végig én pizsamában Alex, pedig a holnapi öltözetében.


- Szerintem is. – kuncogott aztán a karjába kapott és úgy vitt be villámgyorsan a szobámba. Letett az ágyra. Betakart aztán bebújt mellém.


- Figyelj. – kezdtem, miközben leoltottam a villanyt. – Kérdeznék valamit, de kérlek, ne legyél mérges, jó?


Háton feküdtem és így pont láttam, ahogy elmosolyodik, aztán felemeli a kezem és belepuszil a tenyerembe.


- Rád nem tudnék haragudni, édesem. – mormolta.


- De azért ígérd meg. – húztam el a szám.


- Rendben. – bólintott, végig engem nézve.


- Szóval… - tétováztam. – Nem mondtad el, mi a képességed délután. Elmondanád most nekem?


Éreztem, hogy teste megfeszül mellettem.


- Azt tényleg nem lehet. – motyogta. Még sosem hallottam így beszélni. Édes volt így…


- Miért nem. – suttogtam az ujjaival játszva.


- Mert… - nyelt egyet. – nagyon megrémülnél. És én ahhoz túl önző vagyok, hogy elmondjam, mert el fogsz menekülni tőlem.


- Ide figyelj. – fordultam felé megszorítva a kezét. Két kézzel. – Én soha semmiért, nem menekülnék el tőle. Soha érted? Nem vagy te szörny.


- Annyira édes vagy, hogy így bízol bennem. – mosolyodott el halványan.


- Komolyan beszéltem. – bizonygattam. – Kérlek, mondd el Alex. Emlékszel mit ígértél…


- Igen. – mondta határozottan. – Épp ezért döntöttem úgy hogy beavatlak.


Feszülten figyeltem.


- Hajrá. – bíztattam.


- Nos… - kezdte félénken. – Az én képességem, hogy mindenkit mindenre erőszakkal rá tudok venni. Anélkül hogy észreveszi. Azt is megtehetném, hogy arra parancsolok valakit, hogy gyilkolja meg magát azt is megtenné…


Kicsit valóban rémisztő, de bíztam a szerelmemben. Jobban, mint a félelemben.


- Bár teljesen kikapcsoltam, feltehetőleg örökre a képességemet, mindig attól félek, hogy az akaratom ellenére is belehajszollak valami őrültségbe. – megszorította a kezem és puszit adott rá. – De nem kell félned, nem teszem meg… önszántamból soha!


- Alex. – simítottam végig gyönyörű arcán. – Én mindig, örök időkig bízni fogok benned.


- Akkor semmi baj. – megcsókolt, aztán rám mosolygott. – Sokkal jobb hogy ez már tudod. most már kijelenthetem, semmi titkom nincs előtted.


- Elhiszem. – mosolyogtam.


- Na, de aludjál, Szerelmem! – mondta lágyan és még egyszer hosszan megcsókolt. Aztán szorosan hozzábújtam. – Nagyon szeretlek, Kedvesem!


- Én is téged, Alexem! – lecsuktam a szemem és hallgattam a szuszogását. Ezen az estén ez ringatott álomba. Meg persze a finom illata, puha bőre, meg az ölelése…






Reggel kinyitottam a szemem, és nagy fehérségre ébredtem fel. Éreztem magam mellett az ürességet. Alex elment. Felültem és keresni kezdtem.


- Ivy! – szólított meg az ablaknál és én megkönnyebbültem. – Itt vagyok, ne félj! Gyere nézd meg!


- Mit? -  kérdeztem és villámgyorsan mellette termettem. Kimutatott az ablakon. Odakint minden beborított a fehér hó. A hópelyhek, még mindig estek.


- De szép! – ámultam el.


Alex elmosolyodott és kitárta az ablakot, majd kitette a kezét a hóesésbe. Nem értettem mit akar. Egy -két másodperc múlva behúzta a kezét. És a tenyerén ott feküdt egy csomó hópehely. Szépek voltak és csillogtak. Alex jéghideg kezén el sem olvadtak.


- Szépek nagyon. – suttogtam. – Van kedved egy csatához?


- Jól van. – bólintott.


Villámgyorsan felöltöztem és kirohantunk az ajtón le a lépcsőn.


- Ki akar hó csatázni? – kiáltottam odalent.


Mindannyian kijöttek Nessie, Bella és Edward is. Vagy két órát ott kint hógolyóztunk, mikor már csurom vizesen bementünk.


- Ez jó volt! – nevetett Bella, mikor már a nappaliban ültünk, és Alex a hajamat törölgette, ahogy Edward Belláét.


- Aha. – nevettem. – Én holnap is benne lennék egyben!


- Oké. – mondták egyszerre.


Hirtelen kicsapódott az ajtó és megjelent ott… Alice.


- Hahó! – kiáltott. – Szervusz Ivy! Edward mesélte, hogy van képességed, úgyhogy gondoltam kicsit gyakorolok veled… Hát itt meg mi volt?


- Hó csatáztunk! – világosította fel Nessie. – Holnap te is beállhatnál!


- Nem bánom. – legyintett. – Gyere Ivy gyakorolni!


- Megyek! – adtam meg magam. – Jössz Alex?


- Persze! – bólogatott Alex és megfogva a kezemet jött utánam.


Alice bevezetett minket a konyhába. Hallottam, hogy Belláék is jönnek utánunk.


- Alex és a többiek legyenek szívesek odaülni a falhoz! – parancsolta Alice. – Először kérdeznék tőletek valamit. – fordult felém és Alex felé. – Mikor akarjátok megtartani az esküvőtöket?


- December vége! – vágtuk rá.


- Pontos időpontot kérek!


- Ezt a döntést én meghagynám Alicere. – mosolyodott el Alex. – Te mit mondasz? – nézett rám.


- Én is! – bólintottam.


- Akkor december 25? – vetette fel.


- Oké. – mondtuk egyszerre.


- Akkor most legyenek szívesek leülni. – mondta a többieknek.


- De miért kell oda ülniük? – értetlenkedtem.


- Mert zavarják a koncentrációs teredet! – magyarázta.


- Engem senki sem zavar! – húztam össze a szemem. – Különösen nem ők!


- Könyörgöm Ivy! – dobbantott Alice, a magas sarkújával.


- Jól van, jól van. – pufogtam és ledobtad magam egy másik székre.


- Ne Ivy állj fel! – fogta meg a széket Alice. A szememet forgatva felálltam, és ő rögtön a sarokba vitte. Aztán odament a csaphoz és egy nagy tálba – amit már lavórnak is lehetett mondani – vizet engedett. Azt letette elém az asztalra.


- Gondolj valami szépre! – utasított Alice és az asztallapra támaszkodva figyelte a vizet.


Behunytam a szemem, kitettem a víz fölé a kezem és erősen koncentráltam, arra a napra, mikor Belláék befogadtak. Az a boldogság, amit évek óta nem éreztem. Mikor Renesmee- vel együtt játszottunk, és mikor Alex megmentett…


- Aszta! – suttogta Renesmee és tudtam, hogy jól csinálom. Összehúztam a szemem és erősen koncentráltam az emlékekre. Nem is volt olyan nehéz! Aztán egy jó ötletem támadt. Pontosan bemértem hol lehet Alice aztán a kezemet úgy irányítottam, hogy pont ráfröccsent.


- Ivy! – kiáltotta hirtelen és én nevetve elengedtem a vizet. A többiek is nevettek.


- Bocs Alice. – szabadkoztam. – Megcsináljam újra.


- Nem kell köszönöm! – morogta. – Már így is eléggé eláztam. Miért kellett ezt csinálnod?!


- Véletlen volt. – füllentettem.


- Aha, persze. – grimaszolt Alice. – Én meg a kínai császár vagyok! Most haza kell mennem, átöltözni.


- Nem kell. – ráztam a fejem. – A szobámban hagytál pár ruhát nekem! Kölcsönadok párat.


- Kösz! – biccentett és már itt sem volt.


Edwardék felé fordultam. Nessie a szája elé tette a kezét hogy tompítsa a nevető hangját. Edward és Bella már csak vigyorogtak. Alex elfordult a fel felé, de rázkódott a nevetéstől.


- Ez tényleg nem volt szép. – vélekedtem, a hajamat piszkálgatva.


- Nem mondanám, hogy lett volna okod rá… - mondta Edward. – De attól függetlenül vicces volt!


- Kösz.


- És kiderült, hogy tényleg tudod irányítani a vizet. – mutatta fel a mutatóujját. – Már azt teszi, amit parancsolsz neki.


- Aha! – ugráltam. Alex végre megfordult és rám mosolygott.


- Na, itt vagyok! – Alice jelent meg az ajtóban egy fehér hosszított térdig érő szoknyában, egy barna felsőben, és egy fehér pulóverben. Csináld újra Ivy! – mutatott a tálra, amiben már csak az egyik fele volt a víznek. – De ezúttal kérlek, ne áztass el.


- Oké. – bólintottam komolyan és újra a víz fölé tettem a kezem.






És ez így ment hosszú órákon keresztül, míg a végén már a plafont is elérte a vízsugaram. Az egyik ilyennél.- miután szépen visszavezettem a vizet a tálba - Alex nyakába ugrottam.


Mivel nem akartuk eláztatni a szobát kimentünk az udvarra, hogy ott irányítsam a vizet. Már nyitott szemmel is egész jól ment, csak úgy még nem tudok, úgy visszaemlékezni dolgokra. A végén már be is csavartam a vizet és beterítettem vele mindenkit. Ez után a szép mutatványom után, mindenki mehetett fel átöltözni. Alice kijelentette, hogy most már úgyis haza akar menni, és közölte, hogy holnap újra jön gyakorolni.


- Nagyon jól csinálod már. – dicsért meg Alex, mikor már átöltözve álltunk az ablakomnál.


- Köszi. – mosolyogtam. – Remélem holnap még jobb lesz.


- Ne várjál magadtól túl sokat, Ivy! – intett Alex. – A mai is tökéletes volt.


- Köszönöm. – biccentettem. – Kimegyünk az erkélyre.


- Persze! – súgta a fülembe és kinyitotta az ajtót. Kiengedett aztán ő is kijött, de az ajtót épp csak behajtotta, hogyne menjen be a hideg. Odaálltunk a korláthoz és ő hátulról karolt át.


- Szép igaz? – kérdezte suttogva.


- Nagyon. – bólogattam. Tényleg gyönyörű volt, ahogy a havon visszatükröződött a zöldes árnyalat, és a gyenge napfény csillogott rajta.


- Megcsókolhatlak? – kérdezte váratlanul, de azért boldog voltam.


- Mikor kellett erre engedélyt kérned? – kérdeztem, miközben megfordultam felé.


- Hm, ki tudja, mikor milyen hangulatod van. – aprót vállat vont és egyre közelebb jött felém.


- Nos, most – a szavam elakadt a ahogy egyre közeledett, felém. – éppen olyan hangulatom van.


- Igen? – súgta. A lehelete csiklandozta az arcomat, az ajkam elnyílt tőle. Arany szemei elvarázsoltak.


- Igen. – leheltem épp mikor puha ajka az enyémhez ért. Kezeimet a nyaka köré fontam és egész testemmel hozzápréselődtem. Emlékeztem rá, mit mondott a képességéről, de nem féltem. Most annyira boldog voltam, hogy lehetetlen volt valamivel megrémíteni.


A szél hirtelen támadt fel. Fújt, mint az őrült. A hajamba belakatott, rángatta cibálta a ruháinak is, de nem érdekelt. És akkor becsapódott az ajtó. A vágyam kicsit enyhül, és mintha a szél is egy kicsit lenyugodott volna.


- Becsukódott az ajtó. - suttogtam az ajkaira.


- És? – suttogta zihálva a szembe nézve.


- Nem tudunk majd bemenni.


- És már menni akarsz? – súgta kacéran.


- Nem. – ráztam a fejem és újra megcsókoltam. A szél újra feltámadt, mintha én irányítanám. Uram isten! Én irányítom! Te szent ég mi akkor most az én képességem?


- Alex. – súgtam kicsit eltolva magamtól. – Rájöttem valamire!


- Mi a baj, Ivy? – kérdezte zaklatott arcomat látva.


Ez nem létezik. Az én képességem az, hogy vizet tudom irányítani. Vagy most mi van akkor?


- Ivy! – szólongatott Alex. – Ivy, megőrjítesz.


- Be kell jutnunk most. – hadartam és odamentem az ajtóhoz.


- Addig nem még el nem mondod, mi van? – állt be elém Alex.


- A képességemről van szó. – mondtam gyorsan. – Van egy második képességem is!


- Hogy? – ráncolta a homlokát. – Micsoda?


- A szelet is tudom irányítani. – magyaráztam. – Menjünk be valahogy. El kell mondanom Edwardnak!


- Jól van. – bólintott. – Gyere.


A karjaiba vett és átugrott velem az ablakomhoz. Kinyitottam ő pedig beugrott rajta. Én kirohantam a szobámból le a lépcsőn.


- Edward! – kiabáltam.


- Tessék Ivy? – kérdezte. Éppen a zongoránál ült Bella mellette. Nyilván egy szép pillanatot szakítottam félbe.


- Bocsánat, de ez nagyon fontos. – hadartam. – Van egy második képességem is.


- Hogy érted Ivy? –kérdezte Bella ledöbbenve. – Hiszen egy vámpírnak nem lehet két képessége. Vagy igen Edward?


- Mi az? – kérdezte tőlem Edward.


- A szelet is tudom irányítani. – mondtam.


- Erre hogy jöttél rá? – firtatta.


- Az erkélyen voltunk Alexszel és ott, de most nem ez a lényeg! – legyintettem. – Az a lényeg hogy nem csak a víznek tudok parancsolni. Gyertek!


Kisiettem az udvarra és mikor kiértek erősen kezdtem koncentrálni. Arra az éjszakánkra gondoltam Alexszel, mert ez mindig bevált. Mikor teljesen elborítottak az emlékek éreztem, hogy a szél annyira erősen fúj, mint az előbb, vagy talán még jobban.


Akkor kinyitottam a szemem és még épp láttam, ahogy a fákat cinbálja, aztán abbamaradt. Edwardék felé fordultam.


- Na? – kérdeztem. – Most akkor mi van velem? Milyen titkok rejlenek még bennem, amikre még nem derült fény?


- Nyugodj meg, Édes! – karolt ás Alex látva milyen ideges vagyok. – Minden rendben van.


- Nem nincs rendben. – ráztam a fejem. – Mi történik velem? Eddig semmi most meg hirtelen kettő? Semmi nem értek!


- Mi sem Ivy! – rázta a fejét Bella. – De megkérdezzük Alice-től.


- Itt is vagyok. – jött elő a fák közül Alice. – Láttam előre, hogy Ivy-nek lesz még egy képessége és gondoltam szólok!


- Alice. – szólítottam meg. – Lesz, még valami képességem?


- Megnyugodhatsz Ivy, nem lesz több. – nevetett Alice.


- Kösz! – grimaszoltam. - Én meg halálra rémültem.


- Nem véletlenül van két képességed Ivy. – mondta Alice. – Valami oka kell, hogy legyen.