Ideges kívánság
Mikor reggel felkeltem a saját ágyamban feküdtem. Nem emlékszem hogyan kerültem ide mivel még a hazafelé úton elaludtam. Felültem és ránéztem a járógipszemre.
- Szánalmas. – morogtam.
Az órám szerint fél tíz volt. Jó sokáig aludtam. Lassan a korlátba kapaszkodva tipegtem le a lépcsőn. Apám ott állt a konyhában. Tojást csinált reggelire.
- Jó reggelt! – üdvözöltem és odaálltam mellé.
- Neked is, szívem. – mosolygott és kirakta egy tányérra a tojásokat. – Tessék. Süssek hozzá szalonnát.
- Nem jó lesz így is, köszi. – felvettem a tányért és el akartam indulni.
- Várj, segítek egy kicsit. – szól és átvette tőlem a tányért a másik kezével meg átfogta a derekamat. odaértünk a székhez. Leültem apa meg lerakta elém a tányért. Hozok vizet.
- Pár másodperc múlva itt termett egy pohár vízzel. Azt is letette elém és leült mellém.
- Köszi, apu. – hálálkodtam.
- Szívesen. – biccentett. – Na és hogy vagy? Nem fáj már a fejed?
- Teljesen jól vagyok apa. – feleltem tele szájjal. Ha ugyanazt átélte volna tegnap, amit én ő is jól érezné magát. – Te nem eszel?
- Nem, én már ettem. – felelte. – Na, én megyek nézni a tévét. Egyél csak nyugodtan.
Mikor elfogyasztottam a tojást átöltöztem és gépeztem egy kicsit. Mivel unatkoztam ki akartam menni egy kicsit az udvarra, de aztán hamar meggondoltam magam, ugyanis ha csak kiléptem volna, a jégre mehetek vissza a kórházba farcsonttöréssel. Így inkább bekapcsoltam a szobai tévét és váltogattam a csatornákat. Nem ment rajtuk semmi jó. Nem hiszem el, hogy unatkozhatok, mikor nem vagyok iskolában… hihetetlen vagyok! Leültem apu melléé csak azért, hogy legalább legyen társaságom. Nem pedig azért hogy egy vígjátékot nézzek a tévében.
- Unatkozol – kérdezte egy reklám alatt apa.
- Nagyon – vallottam be. – Mit csináljak?
- Olvas, rajzolj, tanulj a következő napra. – sorolta fel apu a lehetőségeket. – Vagy nem tudom.
- Jó ötlet olvasok egy kicsit.
A kicsi olvasásból két órás olvasás lett és már elmúlt kettő óra. Lauren mindjárt felhív, hogy készülődjek, és hogy menjek el érte Jennyvel. Pár perc múlva fel is hívott. Felvettem kedvenc farmeremet és egy zöld pulcsit meg a kabátomat és beültünk Jenny sítalpasába. Ő elvitt engem Laurenékhez. Lauren beszállt és Jenny kirakott bennünket a mozinál. Azt mondta hívjuk, amikor végeztünk. Izgatottak voltunk. Beváltottuk a jegyünket és leültünk az ötödik sor 30-31. székére. Vettünk persze kólát meg pattogatott kukoricát. A filmben volt egy szünet mikor újratölthettük a tankot és beszélgethettünk – nem mintha film közben nem locsogtunk volna végig. Aztán mikor a második felének is vége lett elindultunk le a parkolóba. felhívtam Jennyt hogy jöhet.
- Ja, egyébként Robert ma nem volt suliban. – mondta Lauren.
- Tudom. – bólintottam.
- Tényleg? – Látszott rajta hogy meglepődést várt volna tőlem.
- Igen, tudtam. – ismételtem meg. – Mondta tegnap mikor bekísértem a házába. Bemutatta a kutyusát. nagyon aranyos.
- Történt köztetek valami? – nem tudom mit olvasott le az arcomról, hogy ezt kérdezte.
- Igazából… igen. – motyogtam. – Megcsókolt.
- Tudtam! – mutatott rá. – Gratulálok.
- Kösz!
Jenny megérkezett és mi beugrottunk akocsijába. Útközben végig a filmről meséltünk neki. Szegény, már halálra unhatta. Kiraktuk Laurent a házuknál Jennyvel pedig hazamentünk. Már négy óra volt. Bementem és folytattam az olvasást ahol abbahagytam. Hét óra volt mikor megvacsoráztam és lefeküdtem aludni. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy lefürödjek. Rögtön el is aludtam, ahogy ledőltem.
Csütörtökön már mentem suliba. Találkoztam Roberttel is. Mindenhová elkísért tesin pedig amíg felmentve ültem a padon végig őt és – néha – Laurent néztem. Eljött az a délután, amikor Robert hazakísért. Laurennek még volt egy matek korrepetálása, mint minden csütörtökön így azzal búcsúzott, hogy a délutánra megbeszélt sétán találkozunk.
- Sétát terveztek délutánra? – érdeklődött Robert miközben hazafelé sétáltunk.
- Ja, igen. – bólintottam. – Kell egy kis kiruccanás.
Nem akartam neki elmondani, hogy igazából miért nem akarok otthon lenni.
- Értem. - bólintott ismét. – És milyen napod volt?
- Nagyon jó! – feleltem. – Már nem is fáj, a fejem se a lábam meg már vagy két napja nem fáj. Anyu azt mondja, jövő héten már leszedik a járógipszet.
- Na, az jó! – mosolygott Robert. – És tegnap hogy voltál?
- Délelőtt halálra untam magam. – panaszkodtam. – De délután elmentünk a moziba megnézni a kedvenc filmem következő részét.
- Mi a kedvenc filmed? – érdeklődött.
- Új nap. – feleltem.
- Az nekem is tetszik! – vont vállat.
- Jaj, és hogy van a nagymamád? – kérdeztem
- Sokkal jobban. – vigyorgott. – Felépülőben van.
- Az jó. – mosolyogtam. – És te hogy vagy?
- Nagyon jól vagyok! – mosolygott. – Főleg most.
- Én is. – leheltem.
- És hogyhogy ideköltöztetek? – érdeklődtem.
- Azért meg egy panelházban laktunk már jó pár éve. – mesélte. – A szüleim most jól keresnek és vettünk itt egy házat. Olcsó volt, de jó minőségben adták át nekünk. Ez szerintem többet ér, mint egy villa, nem?
- De, igen. – bólogattam. – De azért egy villa nem lenne rossz.
Elnevette magát és nekem is nevetnem kellett.
Megérkeztünk a házunkhoz.
- Na, akkor holnap találkozunk. - mondta mikor megálltunk a kapuban.
- Hát persze. – bólogattam. – Még egyszer, köszi hogy hazakísértél!
- Nincs mit! – vigyorgott. – Akkor holnap!
Megvártam az ajtóból ameddig elmegy és csak akkor csuktam be. Bent csörömpölés hallatszott. Besiettem – ahogy tudtam – a konyhába. Ott Jenny pakolászott.
- Te mi az istent csinálsz? – kérdeztem a törött tányérdarabok láttán.
- Onnan hogy látszik? – morogta. – Pakolok.
- Ha úgy hagytad volna, ahogy volt a konyha nagyobb rend lenne, mint volt. – nevettem.
- Szeretném, ha rend lenne, mire Peter megjön. – magyarázta miközben összesöpörte az üvegmozaikokat.
- Na én felmegyek leckét írni. – mondtam és már indultam volna az ajtó felé.
- Ja és kösz hogy nem kellett mennem érted! – szólt utánam.
- Robert hazakísért. – mosolyogtam rá. – Úgyhogy jó volt.
- Értem. – kacsintott egyet. – jó tanulást!
- Kösz!
Felmentem a szobámba és megcsináltam a házi feladatokat. Közben füleltem, hogy mikor hallok csengetést és mikor kell értesítenem Laurent hogy, mehetünk sétálni. Mikor pont végeztem eljött a perc. Csengetés, hallottam, ahogy Jenny végigrohan a lakáson és kinyitja az ajtót, majd szép szavakkal üdvözli Petert. Gyorsan felhívtam barátnőmet és mondta, hogy ő idejön hozzánk. Én gyorsan, de észrevétlenül lementem a lépcsőn. De nem kerülhettem el a találkozást Peterrel. Végigmentem a folyosón és bementem az előszobába.
- Helló, Peter! – intettem és felvettem a kabátomat.
- Szia! – Peter visszaintett. – Biztos te vagy Jenny húga, Bonnie.
- Igen én vagyok! – mosolyogtam és kikerültem őket, hogy ki tudjam nyitni az ajtót. – Na majd jövök, Jenny!
- Ugye nem miattam mész el? – kérdezte aggodalmas arccal Peter.
- Nem, dehogy is! – hazudtam. – Egy kis kiruccanást tervezet a barátnőmmel.
- Értem. – bólintott a fiú. – Akkor, szia!
- Helló!
Kimentem a házból magam után becsukva az ajtót. Óvatosan kimentem a kapun. Az út végén megláttam Laurent amint a kabátjában fut felém.
- Ne szaladj Lauren! – kiáltottam neki. – Még elesel.
Pár lépésre tőlem lefékezett.
- Szia! – köszönt. – Hogy vagy?
- Jól, köszi. – biccentettem és elindultunk az utcán. – Benézünk majd egy butikba? Kéne nekem pár pulóver meg meleg nadrág.
- Hogyne, én is erre gondoltam! – bólogatott Lauren. – A szokásosba megyünk?
- Aha. – bólintottam.
- Megérkezett, Peter? – kérdezte. Ez egy kicsit megállapításnak hangzott.
- Igen. – feleltem. – Jó hogy kicsit eljöhettem veled, otthonról. Nem bírtam volna ki végig a szobámba.
- Megértem. – bólintott Lauren. – És mikor veszik le a gipszet?
- Jövő héten. – sóhajtottam. – Mintha valaki lelassítaná az időt.
- De hát már csütörtök van. – mondta. Mintha nem tudnám…
- Ja csak… még ott van a szombat, a vasárnap…. – sóhajtottam újra.
- Ja hát amikor valamit vársz mindig olyan lassan megy az… ááá.
Lauren hanyatt esett.
- Az istenit miért nem sózzák le ezeket az utakat! – morgott miközben hátát masszírozva felállt a földről.
- Eddig le volt sózva csak itt egy kicsit jegesebb. – közöltem. Persze könnyen beszéltem, mert én a házak kerítésébe kapaszkodtam végig ő meg az út szélén ment. – Ha gondolod gyere mögém aztán te is kapaszkodj a kerítésben.
Megfogadta az ajánlatomat és most már egymás mögött tipegtünk végig az utcán. utána már nem is volt jeges. Beértünk abba az utcába ahol mindenféle butikok voltak. MI megcéloztuk azt a butikot, amibe mindig is járni szoktunk és bementünk. A pultban álló nő felkapta a fejét az ajtónyitásra, köszönt majd ismét a papírjaiba meredt.
Mi a tinédzser ruhákat nézegettük. én találtam magamnak előbb ruhát így bementem egy próbafülkébe és felvettem a kiválasztott farmernadrágot egy új kötött pulóvert meg egy égszínkék hosszujjú pólót. Mikor kiléptem, hogy megnézzem magam a tükörben láttam, hogy Lauren épp akkor lép be egy fülkébe. Úgy döntöttem ez a ruha elég jó így visszaöltöztem, leültem a padra és vártam Laurenre.
- Már választottál is? – csodálkozott mikor kilépett az öltözőből.
- Persze. – bólintottam miközben végignéztem rajta. Egy meghosszított pólóban, bordó bársony nadrágban és egy új dzsekiben feszített. – Én nem eresztem olyan nagy lére a dolgot.
- Általában én sem. – rázta a fejét és lenézett ruhájára. – De… ez szerinted jó?
- Szerintem, igen. – bólintottam. – de te döntesz nem én…
- Igazad van. – bólintott magát nézegetve. – Ez a ruha tényleg jó!
Mindent kifizettünk és végigsétáltunk a butikok előtt. Megnéztük a kirakatokat, de más boltba nem szándékoztunk bemenni. Fél öt körül Lauren hazakísért. Azt gondoltam általában anyuék ilyenkor már hazaének. Reményeim szerint Peter is elment… De láttam, hogy anyáék sítalpasa még nem áll a ház előtt. De mivel nem akartam többet sétálni így inkább szembe nézek vele.
Ám mikor beléptem megváltozott a véleményem. A házban ugyanis veszekedés volt. Jenny és Peter valamin nagyon összeveszhettek. Miközben levettem jobb lábamról a cipőt és felakasztottam a kabátomat, ezeket a szavakat hallottam:
- Ugyan mondtam, már hogy csak egy régi ismerős… egy barát! – hallottam Jenny hangját a nappaliból.
- Aha, biztos vagyok benne! – vágott vissza Peter. – Semmi sincs köztetek!
- Talált süllyedt! Semmi, azaz semmi nincs köztünk. Azt nekem ne mond, hogy neked nincs lány ismerősöd!
- Az unoka testvéremen kívül senki!
Az emelt hangú beszélgetés kiabálássá fajult. Én bőven eleget hallottam. Jó hangosan trappoltam a járógipszemmel hogy meghallják, hogy hazajöttem. Felmentem az emeletre és becsuktam az ajtót. A kiabálás így is felszűrődött, de nem értettem tisztán. A fülembe tettem az mp3 lejátszómat és teljesen felhangosítottam a zenét hogy mást ne is halljak. Kipakoltam a vásárolt ruhákat és kikészítettem, hogy másnap ezt vegyem fel. Közben dúdoltam a zene dallamát. Túl hirtelen fordultam meg és fordulat kirántotta a fülemből a fülhallgatót. Pont hallottam egy ajtócsapódást lentről és dübörgő léptek zaját.
Próbáltam gyorsan visszadugni a fülembe a fülhallgatókat, de nem voltam elég gyors. Jenny előbb nyitotta ki az ajtót.
- Te jó ég, Jenny mi volt? – félredobtam az ágyamra a zenelejátszót.
- Féltékeny lett! – morogta. – Látod jobb lett volna, ha nem hívom el!
- Most engem vádolsz, mert féltékeny lett?! – megrökönyödtem.
- Ha nem hívtam, volna el, ahogy akartam akkor ez az egész nem lesz!
- Szerinted akkor nem látott volna meg benneteket?! – kezdtem kifogyni a béketűrésből.
- Nem mert akkor, ha nem jön el, akkor nem mondja le a német szakkörét és nem lesz ott már kettőkor és nem lát meg!
- Tudod, mit hidd el nekem is jobb lett volna, ha az a fiú nem jön ide hozzánk! – vágtam vissza ingerkedve. – Csakhogy neked akartam jót! Mégis mit gondolsz miért mentem el itthonról még itt volt. Hogy békén hagyjalak titeket. Nem azért amit mondtam!
- Ja szóval le akartál lépni hogy nehogy velünk kelljen lenned! – kiabálta.
- Kinek van kedve a nővére szerelmét és őt nézni! – kiabáltam vissza.
- Jó lett volna, ha eltűnsz!
- Tudod mit! – már én is ingerült voltam. – Az lenne a jó, ha csak egy hétre valaki más lehetnék, mondjuk Kelly Coln! Akkor legalább nem kéne láb alatt lennem. Mert ha életet cserélnénk, akkor ő egész nap a szobámban kuksolna. Ezt mindennél jobban szeretném! Cserélni vele!
- Úgy mindenki jobban járna! – Jenny lejjebb vette a hangerejét, de a hangja dühödt volt. – Ha az a hülye színésznő lennél!
Azzal faképnél hagyott és becsapta maga után a szobaajtót. Én kővé dermedve álltam a szobám közepén. Az mp3 lejátszómban még szólt a zene és én rájöttem, hogy most mi nyugtatna meg. felvettem egy pulcsit, beleraktam a fülhallgatót a fülembe és kitártam az ablakot, engedve hogy bejöjjön egy kis hideg, friss levegő. Beálltam az ablakba és kinéztem rajta. Mi baja lehet velem?
Nem ezt most el kell, felejted! – szólt egy hang a fejemben. – Most nem gondolhatsz semmire!
Dúdoltam a zene dallamát és szívtam be egy kis friss levegőt. Már vacogtam mikor becsuktam az ablakot. Ledőltem az ágyamra és a plafont bámultam. Próbáltam a filmre gondolni. Nem ment. mindig csak Jenny szavai jártak a fejemben. Akkor kiabált felem utoljára mikor hét évesen anya rá bízott, és én visszabeszéltem, neki. Azóta soha nem kiabált velem így. Könny szökött a szemembe. Miért én tehetek róla, hogy összevesztek? Ebből a járógipszből is elegem volt, ami a lábamat szorítja. „Mindenki jobban járna! Ha az a hülye színésznő lennél!” Nem ezt felejtsd most el! – szólt újra a hang.
Elmentem fürdeni és visszadőltem az ágyra. Tudtam, hogy még korán van és még vacsora sem volt, de ma este nem akartam Jennyt látni. Különben sem voltam éhes. Egyet akartam: azt hogy senki ne nyissa rám az ajtót és ne piszkáljon senki. Tudtam, hogy a fájdalmamra csak egy gyógyír lenne, ha láthatnám most azonnal Robertet. Hogy beszélgessünk, és lenyugtasson. Ez kellett volna. Vagy a másik lehetőség – ami nem biztos, hogy annyira hatásos lesz, mint a Robertes verzió lenne – aludni egy jó nagyot.
Meg is tettem jól betakaróztam és még a fejemre is húztam a paplanból. Becsuktam a szemem és mindent száműztem a fejemből, hogy átadjam magam az alvásnak.
Egy nagy teremben voltam. Körülöttem fehér fal, fekete járólap. Egy padon ültem és vártam valakire. Valakire, de pontosan fogalmam sem volt, hogy kire. Csak ültem. Ekkor a falból előjött Robert, de az arcába volt húzva a kapucnija. Fellélegeztem. Mintha valaki mást vártam volna.
- Szia! – köszöntünk egyszerre.
- Miért ülsz itt egyedül? - kérdezte Robert.
- Nem tudom. – válaszoltam. A hangunk visszhangosan csengett az üres teremben. – Csak pihenek egyet. És te miért jöttél ide?
- Kerestelek és mintha tudtam volna, hogy itt talállak.
Le akartam húzni a kapucniját, amikor új ember lépett a terembe: Jenny. Igen, mintha őt vártam volna. Nagyon dühös volt. lekevert nekem egyet és valamit üvöltözött, de teljesen más nyelven aztán fogott egy kést és Robert felé indult vele. Robert hátrált, de átesett a padon, amin ültem.
- Ne! – kiabáltam.
Felébredtem. A szoba sötét volt. Csak a redőny résein keresztül szűrődött be némi fény. Tehát addig aludtam, hogy már reggel van. Le akartam mászni az ágyamról, de az túl magas volt és én leestem róla. Nem szokott ez ilyen magas lenni. Felálltam és elindultam a fény felé sejtve hogy arra találom az ablakot. Furcsa, a járógipszem nem kopog, mint szokott és nem is nehéz a bal lábam. Mentem a fény felé és közben az álmomon töprengtem. Nagyon megijedtem mikor azt a kést felkapta a semmiből és felé indult. Valahogy felrángattam a redőnyt és mikor a fény beárasztotta a szobát mindjárt láttam, hogy valami nem stimmel. Ez nem lehet az én szobám. Az én ágyam a fal mellé volt tolva ebben a szobában viszont közében állt egy két személyes ágy mikor nekem csak egy személyes ágyam van. Az asztal itt nem volt fehérre festve, mint az enyém és itt szekrénysor állt mellette. Ja és az asztalon nem számítógép, hanem egy laptop volt. Szőnyeg is volt ebben a szobában, és míg az én szobám falának színe kék volt, itt minden sárga árnyalatú. Hova kerültem? Ijedten feltéptem a szekrény ajtaját és sikkantottam egyet megdöbbenésemben. Nem saját magamat láttam a tükörben, hanem Kelly Colnt. Azt a színésznőt, akit én csak a filmben meg képeken láttam, élőben még sosem. Úgy meg főleg, nem úgy hogy én vagyok ő. A pizsamám rózsaszín volt tehát ez sem az enyém és – ahogy sejtettem – a járógipsz sem volt rajtam. Már sokkos állapotba kerültem a tudattól hogy én vagyok Kelly. Szőke, göndör haj, karcsú testalkat türkizkék szem…
Jó tehát én vagyok Kelly! De ha én Bonnie Clarkson vagyok Kelly Coln akkor, az igazi Kelly Coln most…
- Te jó ég! – suttogtam és beletúrtam a hajamba – vagyis Kelly hajába. – Nem létezik!
Életet cseréltünk! Ahogy tegnap elkiabáltam magam!
Kinyitódott az ajtó és én ijedten odafordultam.
- Jó reggelt Miss. Coln! – Egy kötényes néni lépett be egy zsúrkocsival a szobába. - Csak nem megijesztettem?
- Jól vagyok! – a hangom furcsán csengett.
- Hoztam a reggelit! – mondta és már fordult is vissza.
- Köszönöm.
Elmosolyodtam. A híreket hallva Kellyről… Nem is lesz olyan rossz itt lenni. Beleharaptam egy müzli szeletbe és egy cetlin akadt meg a szemem, ami az íróasztalon hevert. Odaléptem és elolvastam mi volt ráírva:
Stúdió: 9:30
Interjú: 14:40
Színészi találkozó: 20:00
Ránéztem a faliórára. Kilenc óra. Gyorsan betömtem a müzli szeletet. A stúdióba kell mennem. Hol lehet a stúdió? És hogyan jutok oda? Az asztalon volt egy lefűzött papír is. A forgatókönyv. Mivel a „téli találkozó” nevezetű rész volt felül arra következettem, hogy Kelly azt tanulhatta utoljára tehát azt kell tanulnom. Miközben felöltöztem azt olvastam. Lerohantam az emeletről. A ház kicsi volt, amiből arra következtettem, hogy ebben a lakásban a zsúrkocsis nénin kívül és rajtam kívül senki nem lakik. Ennek részben örültem, mert senkivel nem kellett beszélnem. Felvettem a dzsekimet és kiléptem az ajtón. Egy hosszú autó állt a ház előtt. Egy limuzin. Ilyet csak a filmekben láttam. Életben még hosszabnak tűt.Benne egy férfi ült. Ez a kocsi csak rám várhat. Beültem a leghátsó ülésre hogy ne kelljen a férfivel beszélnem.
- Jó reggelt! – köszönt hátra.
- Önnek is! – viszonoztam miközben bekapcsoltam az övet.
- Hová vihetem? – kérdezte. – A stúdióba igaz?
- Igen!
Örültem, hogy az a problémám megoldódott, hogy fogok odajutni. Nézelődni kezdtem a kocsiban. Próbáltam olyan képet vágni, mint aki keres valamit. Láttam, hogy a másik ülés egy kis része lenyitható. Lenyitottam és papírokat láttam bent. Az egyik papír kicsusszant mikor lenyitottam. Felvettem és kinyitottam. Megkönnyebbülésemre a stúdió térképe volt. Így ott sem fogok eltévedni. Mindent végignéztem. A fodrászat a bejárattól lévő ötödik ajtó jobbra. A sminkes vele együtt van. A WC a legutolsó helység volt az épületben. Megnéztem hogyan juthatok oda legkönnyebben. A nagy stúdió termeket nem volt nehéz megtalálni. Azok voltak a legnagyobbak. Hamar meg tudtam jegyezni, hogy honnan hova tudok könnyen eljutni. Visszapakoltam a papírokat a helyére. Közben felmondtam magamban még egyszer nagyjából a szöveget. Ment.
- Megjöttünk! – szólt hátra a férfi.
Észre sem vettem, hogy megálltunk.
- Köszönöm. – mondtam és kiszálltam. Becsuktam az ajtót. Megvártam még a férfi elvezeti a kocsit. Körülnéztem. Egy óriási épület előtt álltam. A papíri vázlaton nem tűnt ilyen nagynak. Bementem. – Nézzük. Vajon hova kell legelőször mennem. Megkönnyebbülésemre valaki megszólított:
- Héj, Kelly!
Megpördültem Mögöttem lévő ajtóban egy nő állt.
- Ó. – csak ennyit bírtam kinyögni.
- Gyere. – szólt és intett, hogy menjek be. – Épp időben!
Bementem és láttam, hogy a fodrászati részen vagyok. Beültetett egy fekete székbe. A szoba még üres volt. Miközben csinálta a hajamat azon gondolkodtam, hogy vajon melyik lehet a következő helység ahova mennem kell.
- Nem vagy ma reggel túl bőbeszédű, Kelly! – mondta a nő.
- Ja, csak fáradt vagyok. – szokott ilyeneket mondani az igazi Kelly? – Egész éjjel tanultam a forgatókönyvet.
- Értem. – a tükörben láttam, hogy a nő nem vág furcsa képet. Tehát egy máskor is elő szokott fordulni. – Jó lesz így?
Észre sem vettem, hogy befestette barnára a hajam és kisimította. Tudtam, hogy Kelly haja a filmben mindig így néz ki tehát bátran mondhattam rá igent. Kiszálltam, a székből. A következő problémám is megoldódott ugyanis a nő megszólalt:
- Kitty odaát vár. Nincs ma valami jó hangulatban…
- Oké.
Átmentem egy ajtón, ami a sminkszalonba vezetett. Egy barna hajú nő állt a szék mögött. Épp egy másik fiú sminkjét készítette. Én addig leültem egy székre az ajtó mellett. Mikor én is kaptam es kis alapozót, meg egy kis szempillaspirált, majd kiengedtek a teremből és végigszambáztam a folyosón. És most hová kell mennem? Az öltöztetőbe? Hát beléptem azon az ajtón ahol az öltözőt sejtettem és eltaláltam. Ide kellett jönnöm. Mikor kaptam megfelelő ruhát találkoztam egy csomó színésszel, meg színésznővel a folyosón.
- Helló! – köszöntem rájuk.
- Szia! – köszöntek vissza.
- Jaj, Kelly, - szólt egy fekete hajú kissé duci lány. – Elmarad a mára megbeszélt színészi találka, jó?
- Rendben. – bólintottam. Én – mint Bonnie – nagyon örültem ennek. Viszont nem tudtam hogy ennek Kelly is így örülne- e ezért próbáltam közömbös képet vágni. – Hogyhogy?
- Más dolgom van és mivel bevezettem azt a rendszert, hogy csak csütörtökön tartjuk meg az ilyen találkozókat, jövő hét csütörtökre tettem át és akkor egy órával tovább fog tartani.
- Rendben. – bólintottam. Jövő hét csütörtökön már remélhetőleg nem én fogok rá elmenni. – Hánykor lesz?
- Az időpontot még nem tűztem ki. – felelte a lány. – De ilyen kettő óra körül.
- Jó.
Előre mentem, hogy nehogy csak a beszédemen is gyanakodni kezdjenek. Bár úgy tűnt Kelly is effajta szavakat használ, ugyanis az arcukon nem láttam, hogy furcsállnának valamit. Az öltözőben letettem a ruhámat megy a kis táskámat, amit hoztam így azokat nem kellett cipelnem. Ennek köszönhetően gyorsan végig tudtam sietni a folyosókon leelőzve a többieket. De fogalmam sem volt melyik stúdióba kell bemennem így inkább bevártam a lányokat, ugyanis tudtam az a duci lány a filmben a téli találkozó részben azt a lányt játssza, aki az osztálytársunk és ő is szerepel ebben a részben. A könyv szerint legalábbis. De még sem állhattam ott a folyosó közepén- a dolgozóknak útban – a színésztársimra várva. Úgy tettem mintha keresnék valamit mikor befordultak a sarkon.
- Elvesztettél valamit? – kérdezte egy másik barna hajú lány.
- Nem találom a lakáskulcsomat. – mondtam még mindig a zsebeimben turkálva. – Ja persze a táskámba tettem. – improvizáltam gyorsan mikor már odaértek hozzám.
- Akkor jó. – mondta a fekete hajú lány és végre eszembe jutott, hogy mi a neve: Charlotte. Ekkor eszembe jutott az is hogy aki a filmben játssza a barátnőmet, Daniellét ő most nincs itt. Neki gondolkodás nélkül tudtam a nevét: Scarlett. Vajon hol lehet? A lányok ekkor befordultak egy sarkon.
- Ti melyik részbe vagytok ma beosztva? – érdeklődtem, remélve hogy Kelly már nem tette fel előttem ugyanezt a kérdést nekik. Úgy tűnt nem.
- Én a kettes stúdióban. – felelte egy lány, aki eddig meg sem szólalt. – Megyek is mert még elkések!
Azzal elsietett.
Az a lány, aki középen állt és szintén nem volt bőbeszédű nem válaszolt csak elhúzott utána. A fekete és a barna hajó lánnyal – nagy megkönnyebbülésemre – együtt mentünk be a téli találkozót forgatni. A teremben mindenhol egy csomóban állították össze a kamerákat.
- lányok. – lépett oda hozzánk egy nő. – Mindjárt kezdünk forgatni. Addig várjatok.
Egy lány futott felénk: Scarlett.
- Végre hogy megjöttök! – zihálta mikor odaért hozzánk. Furcsa volt úgy látni, hogy igazából Kelly vagyok a színésztársa és mégis élőben először látom. –Én már egy jó órája itt vagyok!
- Bocs. – szabadkoztam. – Kicsit későn keltem fel. – Úgy gondoltam jobb, ha az alvásra fogom, mert ebbe a hibába akárki beleeshet, hogy elalszik.
- Se baj mindjárt forgatunk. – felelte.
Pár perc múlva elkezdődött a forgatás és műhó esett a fejünkre. Nekünk futni kellett ugyanis a könyvben az állt, hogy egy farkas kerget minket. Én megbotlottam, valami zsinórban és elestem. A karomat felhasította egy műanyag darab. Mindenki odarohant hozzám. A seb nem volt mély.
- Jól van Kelly? – kérdezte az a nő aki először jött ebben a teremben oda hozzánk.
- Csak felvágtam a karomat. – mondtam és felálltam. – Kimegyek lemosni.
- Vigyél gézt is és ha lemostad…
- Nem, köszönöm így is jó lesz. – tartottam fel ép kezemet. – mindjárt visszajövök!
Mielőtt kimentem hallottam, hogy a rendező szünetet kiállt majd becsuktam az ajtót. Igyekeztem felidézni hol van a WC és a legközelebbi folyosón mentem el odáig.
- Hogy lehetek ilyen béna? – morogtam és belöktem a mosdó ajtaját. Megcéloztam az első mosdót és ráfolyattam jéghideg vizet.
- Kelly?
Azt hittem abban a pillanatban leáll a szívem. Valaki megszólított. Hátrapördültem és megkapaszkodtam a mosdó szélében, hogy nehogy elcsússzak.
- Ki az? – kérdeztem erőtlenül és feleslegesen, mert láttam, hogy egy vékony szőke hajú lány lép ki az egyik WC fülkéből.
- Csak én, ne ijedj meg! - a lány most szemben fordult velem felismertem. Ő volt, aki az egyik osztálytársam kell, játssza. De észre sem vettem, hogy nincs ott mivel volt helyettesítés.
- Ó. – ziháltam. – Szia, Kristen. Hogyhogy nem voltál ott a forgatáson?
- Ah... Kicsit összekaptam a helyettesítőmmel. Ő akarná játszani a szerepet. Végig. – sóhajtotta ingerülten. – Így inkább annyiban hagytam és lemondok arról, hogy ebben a filmben színésznő legyek…
- Lemondasz róla? – hüledeztem. – Na, az, az amit nem szabad! Nem szabad, hogy ráhagyd! Akkor azt hiszi, hogy te törékeny vagy és átgázol rajtad!
Csak szomorúan bámult rám. Mivel nem válaszolt folytattam.
- Most szépen menj oda és szerezd vissza azt, amit volt! – mondtam halkan. – te egy nagyon jó színésznő vagy! Sokkal jobb, mint ő!
megint csak nézett rám, de már mást kezdett el kérdezni:
- Mi történt a kezeddel? – a hangja aggódó volt.
- ja, csak elestem és megvágtam valami fémmel. – legyintettem újra a víz alá tettem sebes karom. – De visszatérve hozzád… Én ezt ajánlom. Úgy döntesz, ahogy akarsz!
Azzal kacsintottam rá és távoztam a WC-ből. Ez nem lehetett túl a határon. –mondtam magamnak- Nem nézett rám furán.
Gyorsan visszamentem a stúdióba.
*
Mikor kiszabadultam a stúdióból a limuzinom már ott várt az épület előtt. Beszálltam a hátsó részébe és bekapcsoltam magam.
- Interjúja lesz, ugye? – szólt hátra a férfi.
- Igen. – honnan tudja ez, hogy hova kell mennem. Talán Kelly mindig előző nap megmondja neki hogy holnap hová kell menni? Ettől görcsbe rándult a gyomrom ugyanis fogalmam sem volt hogy holnap a stúdión kívül hová kell mennem. Hátha Kelly a holnapi napi teendőit is feljegyesezte valahova. DE most jobban érdekelt az interjú. Vajon mit fognak kérdezni tőlem? És én hogy és mit válaszoljak majd rá? Próbáltam visszaidézni azokat a videókat, amiket még az interneten nézegettem Kelly interjúiról.
Megjöttünk. Én gépiesen megköszöntem a fuvart és kiszálltam a kocsiból. . Nem is figyeltem hol szálltam ki csak mentem. Hallottam a jég csikorgását a cipő alatt, de nem érzékeltem különösen. Akkor eszméltem fel mikor egy ajtóval kerültem szembe. Bementem végig a folyosón. Felöltözettek valami ruhába, ami egy szoknya-féle volt. Majd egy kis helységbe küldtek és mondták, hogy ha halom a nevem menjek, be abba a szobába ahol meginterjúvolnak. Na, gondoltam magamban, arra várhatok, hogy az igazi nevemet kezdjék el kiabálni… Görcsösen markoltam a ruhámat miközben leültem az egyik székre. Nagyokat nyeltem és sóhajtottam. Próbálj megnyugodni! – intettem magam. – Nem szabad elárul magam. És ekkor kintről felhangzott a nevem. Gépiesen felálltam és bementem az ajtón. Egy egyszerű szoba volt két székkel. Az egyikből egy nő állt fel. Kezet rázott felem és a másik szék felé intett, hogy üljek le vele szembe. Én engedelmesen leültem és várta az első kérdést.
Kiderült, hogy nem is olyan rossz az interjú. Többnyire hülyeségeket találtam ki, amik nem bántanák meg Kellyt, de néha próbáltam a saját részemről is gondolkodni. Mikor végeztem a limuzin már várt rám. Én bepattantam és még a sofőr hazavitt én lehunytam a szemem. Örültem, hogy elmarad az a színészi találkozó. Azt már egészen biztos nem bírnám ki. Ráadásul olyan éhes voltam, mint egy farkas. Azon kezdtem el tűnődni, hogy van e szakácsom vagy magamnak kell megcsinálnom a vacsorát. Biztos van, mert a reggelit is úgy hozták be nekem. Máskülönben meg én is megcsinálnám a vacsorát. Sosem jelentett gondot, mikor néha egyedül voltam. Ha nem is nagy dolgokat, de szoktam csinálni. Jennynek meg rendszeresen segítettem mikor egyedül voltunk. A nővérem, gondolatára fájdalom hasított felém. Nem fizikai fájdalom. Az fájt, hogy mielőtt ide kerültem vitatkoztunk. Sőt pontosan azért vagyok most itt…
Mikor megálltunk a citromsárga ház előtt, harmadszor is megköszöntem a fuvart és kiszálltam. Bementem a házba. A bejárónő éppen a virágokat locsolta mikor bezárta az ajtót magam mögött.
- Csókolom! – mosolyogtam rá mikor felkapta a fejét.
- Magának is. – mosolygott vissza. – Milyen napja volt?
Ezen egy pillanatra elgondolkodtam. Nem azon hogy milyen volt, hanem hogy mit mondhatnék, ami olyan lenne, mintha tényleg Kelly állna az ajtóban nem Bonnie Clarkson.
- A szokásos. – mondtam végül és felakasztottam a kabátomat rá se nézve többet. Felmentem Kelly szobájába, becsuktam az ajtót majd leültem az ágyra és áttanulmányoztam az a tíz oldalt amit enyhén szólva meg kellett tanulnom . Minden olyan hamar a fejembe ment!
Mikor úgy éreztem eléggé jól tudom- ez két óra elteltével volt- beültem a laptop elé. Óvatosan kinyitottam. Bekapcsoltam és mikor belépett – ez feltűnően gyorsan történt- akkor egy csomó ablak villant ki. Mind, mind jegyzet volt. Az első az volt amit arra a cetlire is kiírt amit reggel találtam a másodikra:
Városba menni: 11:00
(Könyvtár, butik,)
Ó, holnap csak ennyi lesz a dolgom. Kiírtam egy fecnire a holnapi teendőmet és kiálltam az erkélyre. Beszívtam a hideg levegőt és minden gondolatot száműztem a fejemből. Majd mikor már unatkoztam visszamentem a laptophoz, hogy megnézzem az e-maileket. Egy darab üzenet érkezett Kelly szüleitől.
Kelly!
Mit szólnál, ha hétvégén meglátogatnánk téged, otthon? Már vagy két hete nem találkoztunk. Ennek az az oka, hogy apának volt egy céges kirándulása és nem tudott volna eljönni. Egyedül meg nem akartam elmenni. És veled mi újság? Remélem, minden jól megy! Nem is húzom az e-mailt. Csak légy szíves és válaszolj vissza hogy mehetünk-e!
Szüleid
Visszaírtam, hogy ráérek, és szívesen látom őket, de mondjanak egy időt is. Igazából, nem fűlött ahhoz a fogam, hogy találkozzam egy híresség szüleivel. Mi több úgy kell beállítanom mintha az én szüleim, lennének! Miért nem írtam azt vissza, hogy sok a dolgom? Talán mert nem ismerem őket…
Mindegy is. majd csak kiderül, hogy én is jó színésznő vagyok és el tudom játszani Kelly szerepét… Majd kiderül.
Ledőltem az ágyra. Azon gondolkoztam, hogy Kellynek van-e barátja. És ha van, akkor ki? Talán híresség és ismerem. De remélem nincs. Nem bírnám, ha egy idegen fiút kéne átölelnem, esetleg megcsókolnom. Te jó ég! Olyan hírtelen ültem fel hogy beleszédültem! Robert… Kelly… Jaj, szegény Kelly! Robert egészen biztos úgy bánik vele, mint velem szokott! Valamit ki kell találnom, hogy kapcsolatba léphessek Kellyvel és elmagyarázzak neki pár dolgot és ő is ezt tenné velem… Robert… Hirtelen nagyon hiányzott. És még egy hétig nem láthatom, vagy tovább…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése