KépességMegint Alexszel töltöttem az éjjelt. Azt hiszem megint úgy négy körül aludtam el. Az álmom megint előjött, ami múltkor. Mintha az agyam valamit meg akarna magyarázni nekem. Mintha azt akarná, hogy jöjjek már rá, amit mutatni akar, de megint, mire én következtem felébredtem. Most nem az álomra, kivételesen, hanem arra hogy Alex puha ajka érinti az enyémet. Tökéletes ébresztő. Belemosolyogtam a csókba, de azért viszonoztam, és a szemem lassan kinyitottam. Alex mosolyogva elvált tőlem.
- Hm. – nyújtózkodtam. – Mennyi az idő?
- Fél tíz. – mondta. – Nem csoda hogy ennyit aludtál… Nagyon késő volt, mire elaludtál. Egy darabig végig mosolyogtál.
- Csodálkozol? – mormoltam. – Én nem.
- Én sem, csak ténymegállapítás volt. – újra megcsókolt. – Nagyon szeretlek.
- Én is téged, Alex. – mosolyogtam. – És nemsokára végleg hozzád fogok tartozni.
- Már így is az enyém vagy. – vigyorgott szívdöglesztően.
Elmosolyodtam és fel akartam ülni az ágyban, de nem engedett.
- Ne menj. – suttogta a fülembe. – Olyan régen nem öleltelek így.
Visszabújtam hozzá, mert így nekem is jó volt. Szeretem őt. – állapítottam meg ismét. Ő is szeret. Akkor minden rendben van.
- Mi a baj? – kérdezte kicsit aggódva. – Nem akarom, hogy szomorkodj. – végigsimított az arcomon.
- Nem vagyok szomorú! – bújtam hozzá még szorosabban. – Csak próbáltam elképzelni, mennyire szeretlek, téged!
- Lehetetlen elképzelni igaz? – mosolygott rám ismét. – Én sem tudom elképzelni, hogy én menynyire, szeretlek téged.
- Akkor kvittek vagyunk. – kacsintottam rá.
- Edward mondta, hogyha felébredtél menj le! – közölte velem, mire értetlenül ránéztem. – Mondani akar valamit.
- Értem. – bólintottam csalódottam. – Akkor talán jobb, ha lemegyek.
- Talán. – egy utolsó csókot nyomott a halántékomra aztán lekászálódtam az ágyról. Felvettem egy otthoni ruházatot, miközben Alex végig engem nézett. Mikor megfésülködtem lesiettem az emeletről. Alex oda is követett.
- Jó reggelt! – köszöntem mindenkinek. – Edward. Mondani akartál valamit?
- Igen. – bólintott és mag mellé mutatott a heverőre.
- Hol van Nessie? - kérdeztem, mikor leültem melléjük.
- Lement Jakehez. –felelte Bella.
- Értem. Miről akartok beszélni?
- Arról a vizes dologról, ami a pataknál történt. – válaszolta Edward. – A múltkor egy álomra gondoltál, amikor jöttünk le a lépcsőn, és valószínűleg köze lehet hozzá.
- Valóban? – ráncoltam a homlokom.
- milyen vizes ügy? – kérdezte Alex értetlenül.
- Amiről beszéltem neked a telefonba, tudod. – emlékeztettem.
- Jaj, igen, tényleg. – kapott észbe.
- És mi közük egymáshoz? – kérdeztem.
- Előbb meséld el az egész álmodat, nekünk. – kérte Bella. – Csakhogy biztosra menjünk.
- Oké. – egyeztem bele. – Mind sorba álltatok és bemutattátok valakinek a képességeiteket. Mikor én következtem akkor kinyújtottam a kezemet egy vízzel teli tál fölé és felébredtem.
- ha. – vakarta a fejét Edward. – Azt hiszem, én gyanítok valamit. Most meséld el nagyon részletesen mi történt mikor Nessievel lementetek a patakjához.
- Elindultunk innen, és lefutottunk a patak mellé. Leültünk közel a vízhez és éppen nevettünk valamin mikor a víz egy három méter magas sugárban felcsapódott a levegőbe. Aztán persze ledöbbentünk és már nem nevettünk. Akkor csapódott vissza víz, minket telefröcskölve vízzel.
- És te nem gyanítasz esetleg valamit? – firtatta Edward.
- Csak nagyon frusztrál, hogy mi lehet ez. – magyaráztam. – De semmi más. Nem tudom összerakni a képeket.
- Pedig ennek a kirakós játéknak megvan minden darabja. – mondta Edward. – Csak össze kell őket rakni, szóval. Szerintem, ez a te képességed.
- Micsoda? – értetlenkedtem.
- Hogy uralni tudod a vizet. – tapintott rá Edward.
- Hogy mi? – döbbentem le. – Ezt nem hiszem el. Biztos összekevertél valamit… ez nem lehet.
- De igen lehet. – bólintott Bella. – Figyelj egy kicsit. Hozok egy tál vizet. Csak próbálj meg erősen koncentrálni rá, lehet, hogy sikerül és mégsem akkora hülyeség. – felállt és kiment a nappaliból.
- Ez képtelenség. – hitetlenkedtem.
- Szerintem nem az. – motyogta Alex. – Végül is miért, ne uralhatnád a vizet. Ha Edward gondolatot tud olvasni, Alice látja a jövőt, Jasper uralja az érzéseket. Miért ne?
- Akkor neked mi a képességed? – kérdeztem rá.
- Azt nem mondom meg. – villant meg a szeme.
- Miért nem? – kérdeztem. – Hiszen csak nem olyan rossz.
- De igenis az. – bólogatott Alex nagyon komolyan.
- Alex. – sóhajtottam. – Megbeszéltük, hogy mindent elmondunk egymásnak. És te még mindig titkolsz valamit. – Bella visszatért és letette a vízzel teli tálat az asztalra. – Ezt nem hagyom annyiban. – figyelmeztettem Alexet aztán a tál felé fordultam. Izgultam, hogy mi lesz.
- Nem fog menni! – ráztam a fejem.
- Dehogynem. - karolt át Alex. – Én itt vagy veled jó?
- Jó. – fújtam kii a levegőt, majd szorosan megfogtam a kezét és jól becsuktam a szemem. A másik kezemet kitettem a víz fölé és nagyon koncentráltam. Hinnem kellett, hogy sikerül, uralnom ezt a természeti értéket, hinnem kellett, hogy sikerül. Még jobban összeszorítottam a szemem és még jobban koncentráltam. Már azon voltam, hogy feladom, mikor a víz bugyborékolását hallottam a tálban. A szemeim kipattantak és a koncentrálást már rég elhagytam.
- Sikerült? – lehetem. – Szóval igaz.
- Én megmondtam. -, mosolygott Bella. – Megpróbálod még egyszer?
- Megpróbálhatom. – vontam vállat. – De ha nem bánod Alex, mint két kezemre szükség lesz.
Alex bólintott és lazított a szorításán. Kivettem kezéből az enyémet és mindkettőt a víz fölé tartottam.
Összeszorítottam a szememet, és koncentráltam. Annyira erősen, hogy már szinte befájdult a fejem. Gyerünk már! – bíztattam magam. – Meg tudod csinálni Ivy! Szinte éreztem, hogy mindenki feszülten figyeli a fejleményeket. Nyeltem egy nagyon és még jobban koncentráltam. Hallottam a bugyogást, de nem engedtem el magam még jobban koncentráltam. Halottam, ahogy a víz egyre nagyobb lesz és végül kifolyik a tálkából. Nem akartam mindent eláztatni, szóval abbahagytam. Az asztal már vizes volt.
- Bocs. – motyogtam.
- Már nagyon jól haladsz Ivy! – tapsolt Bella. – Szuper vagy!
- Köszi. – pirultam el és Alex is odahúzott magához.
- Szeretlek. – motyogta nekem.
- Én is szeretlek Bella. – ölelte át Edward Bellát, mire mind nevettünk. A szerelem tényleg nem ismer határt.
- Később újra próbálom. –mondtam.
- Kérsz valamit enni, erre? – kérdezte Bella.
- Nem köszi. – ráztam a fejem. – Sétálnék egyet Alexszel.
- Mehetünk veletek? – kérdezte Bella. – Mint két szerelmes pár.
Erre nevetnem kellett, mire a víz újra felcsapott a tányérból, és mikor, megint nem nevettem, visszacsobbant, de a tányér felborult és a víz kiömlött.
- Már értem. – szólt Alex hirtelen. – Az kell, hogy az érzései irányítsák a vizet.
- Mi? – így rögtön nem értettem.
- Hát persze! – csettintett Edward. – Jó meglátás Alex. Igazad lehet.
- Az érzéseimmel irányítsam a vizet? – néztem rájuk hülyén. – Mi vagyok én valami indián törzsfőnök? Esőtáncot ne járjak?
Bella kuncogott Alex és Edward viszont elmélyültem gondolkodtak.
- Megpróbálnád, újra most Ivy? – kérdezte Alex a tálra mutatva. – Hozok bele vizet.
- Minek? – kérdezem, de már ott sem volt. – Először magyarázzátok, el mit csináljak.
- Nem koncentrálj, hanem próbáld, meg a szép emlékekkel irányítani a vizet. – magyarázta Edward. – Érthető így?
- Azt hiszem igen. – bólintottam lassan. Alex visszatért és letette a vizes asztalra a tálat. Leültem az asztal mellé a földre és kitettem a víz fölé a kezem. Behunytam a szemem és magam elé képzeltem, az első olyan éjszakánkat Alexszel. Az a boldogság, az a mámor, az a gyönyör…
- Ivy! – képedt el Bella és én rögtön elvesztettem a fonalat és még bele is vörösödtem, hogy ilyenen gondolkodtam. És úr isten Edward hallja a gondolataimat! Rá se mertem nézni.
- Mi az? – kérdeztem, Bellára nézve. – Valamit…
A víz at arcomba loccsant.
- Nagyon jó volt! – simított végig a hajamon Alex, miközben az arcomból segített kitörölni a másik kezével a vizet.
- Sikerült? – kérdeztem felélénkülve. – Mekkora volt?
- Vagy harminc centis. – felelte Edward. – Gratulálok! – Huncutul elmosolyodott.
- Köszönöm. – mosolyogtam. – Ha bárkinek egy szót is mersz szólni Edward…
- Nyugalom! – nevetett Edward mire Bella és Alex értetlenül néztek ránk. Persze hogy nem értenek semmit. – Tudok titkot tartani!
- Remélem is. – caccogtam. - Most már mehetünk sétálni, vagy akarjátok, hogy a vizem táncot is lejtsen?
Ezen megint nevettünk, aztán elindultunk.
- Nessie mikorra ér haza? – kérdeztem.
- Majd este hat körül. – válaszolt Bella. – Könyörgött, hogy hadd menjen.
- Mi pedig szívesen engedtünk el. – tette hozzá a férje és megfogta Bella kezét. Alex is megszorította az enyémet.
- Olyan jó látni, milyen boldogok vagytok. – mondta Edward aranyosan. – Hihetetlen.
Szerelmesen Alexre pillantottam aztán vissza rájuk.
- Minden egy megmentésnél kezdődött. – mosolyogtam. – Épp, mint nálatok, ha jól olvastam.
- Jól olvastad. – vigyorgott Bella. – Elolvastad az egészet?
- Bizony. - bólogattam, és átléptem egy nagyobb páfrányt. – Valamelyik nagyon megbotránkoztató volt. De a tiétek olyan vegyes… amolyan, romantikus, veszélyes, fájdalmas és szép. – bókoltam nekik.
Edward hirtelen ötlettel kapta föl a karjaiba Bellát és mire észbe kaptam, már Alex is így tett velem. A két igazi gentleman, akik imádják fitogtatni, mennyire jóképűek.
- Egy futás hölgyeim? – kérdezték egyszerre.
- Rendben. – bólintottunk Bellával. Élveztem, ahogy süvített a szél az arcomba, ahogy Alex rohant. Hirtelen lefékeztek és Alex megfogott a hónom alatt és kettőt pörgetett rajtam. Ma nagyon el vagyunk kényeztetve. Annyira boldog voltam, mint még talán soha. Az a marcangoló szeretet irántuk ki akart törni, azt akarta, hogy üvöltsek, hogy kiáltsam: Szeretlek titeket!
A szél hirtelen támadt fel, de olyan erővel hogy egy két fa ága letörött. Olyan hirtelen múlt el a szeretet éhségem is, mert értetlenség váltotta fel a helyét. A szél amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment el. Már állt a levegő.
- Na és ez mi volt? – kérdeztem értetlenül. A többiek megráztak a fejüket. Fogalmunk sem volt mi történt az imént, de ennek is kell lennie valami logikus magyarázatnak. Akkor tűnt fel, hogy olyan helyen vagyunk ahol még nem jártam. Egy nagyon szép virágokkal teli tisztáson álltunk. A fák körülvették a mezőt.
- De szép. – ámultam el.
- Ez a mi rétünk. – nézett szerelmesen Edward Bellára. – Már régóta.
- És hogyhogy elhoztatok, ide minket? – kérdezte Alex, és elmosolyodtam, mert én is éppen ezt akartam kérdezni.
- Nem is igazán tudjuk az okát. – ismerte be Bella. – Csak úgy.
Edward hirtelen vigyorodott el és én gyorsan átgondoltam, hogy gondoltam-e valami viccesre, de semmire sem gondoltam az imént. Aztán Alexre néztem, de ő is legalább annyira értetlen volt, mint én. Bella szintúgy.
- Mi az? - kérdezte Alex.
- Csak az jutott eszembe hogy Bella mennyire átvette az én beszélési stílusomat. – magyarázta kuncogva. – Nem azt az amolyan diáknyelvet használja hanem, tényleg, mintha végig velem élt volna. Érdekes…
- Észre se vettem. – ráncolta a homlokát Bella, de azért mosolygott. – De örülök. Ez is mutatja, mennyire hozzád tartozom.
Egy darabig csak ültünk a fűben – ami nekünk nem volt hideg – és beszélgettünk. Alkonyatkor mentünk haza. Addigra már egészen álmos lettem. Épp mikor felfelé indultunk jött haza Nessie. Boldog volt és meg is értettem őt. Végig cigánykerekezett a nappalin aztán pörgött és forgott, míg Edward rá nem szólt, hogy elég.
Én felmentem fürdeni, Alex pedig jött velem. Elkísért a fürdőszobáig és egy csókot nyomott a számra, arra a pár percre, míg lefürdök. Egész zuhanyzás közben dudorásztam. Éppen a tusfürdőmet nyomtam a tenyerembe, mikor Alex kivette a kezemből a tusfürdős flakont és a saját kezére is nyomott. Csodálkozva néztem rá, aztán bekentük egymást habbal. Majd megcsókoltuk egymást és leöblítettük a habot. Aztán kiszálltunk és mindkettőnk megtörölközött.
- Furcsa volt, de jó. – hegyeztem meg, mikor már a folyosón mentünk végig én pizsamában Alex, pedig a holnapi öltözetében.
- Szerintem is. – kuncogott aztán a karjába kapott és úgy vitt be villámgyorsan a szobámba. Letett az ágyra. Betakart aztán bebújt mellém.
- Figyelj. – kezdtem, miközben leoltottam a villanyt. – Kérdeznék valamit, de kérlek, ne legyél mérges, jó?
Háton feküdtem és így pont láttam, ahogy elmosolyodik, aztán felemeli a kezem és belepuszil a tenyerembe.
- Rád nem tudnék haragudni, édesem. – mormolta.
- De azért ígérd meg. – húztam el a szám.
- Rendben. – bólintott, végig engem nézve.
- Szóval… - tétováztam. – Nem mondtad el, mi a képességed délután. Elmondanád most nekem?
Éreztem, hogy teste megfeszül mellettem.
- Azt tényleg nem lehet. – motyogta. Még sosem hallottam így beszélni. Édes volt így…
- Miért nem. – suttogtam az ujjaival játszva.
- Mert… - nyelt egyet. – nagyon megrémülnél. És én ahhoz túl önző vagyok, hogy elmondjam, mert el fogsz menekülni tőlem.
- Ide figyelj. – fordultam felé megszorítva a kezét. Két kézzel. – Én soha semmiért, nem menekülnék el tőle. Soha érted? Nem vagy te szörny.
- Annyira édes vagy, hogy így bízol bennem. – mosolyodott el halványan.
- Komolyan beszéltem. – bizonygattam. – Kérlek, mondd el Alex. Emlékszel mit ígértél…
- Igen. – mondta határozottan. – Épp ezért döntöttem úgy hogy beavatlak.
Feszülten figyeltem.
- Hajrá. – bíztattam.
- Nos… - kezdte félénken. – Az én képességem, hogy mindenkit mindenre erőszakkal rá tudok venni. Anélkül hogy észreveszi. Azt is megtehetném, hogy arra parancsolok valakit, hogy gyilkolja meg magát azt is megtenné…
Kicsit valóban rémisztő, de bíztam a szerelmemben. Jobban, mint a félelemben.
- Bár teljesen kikapcsoltam, feltehetőleg örökre a képességemet, mindig attól félek, hogy az akaratom ellenére is belehajszollak valami őrültségbe. – megszorította a kezem és puszit adott rá. – De nem kell félned, nem teszem meg… önszántamból soha!
- Alex. – simítottam végig gyönyörű arcán. – Én mindig, örök időkig bízni fogok benned.
- Akkor semmi baj. – megcsókolt, aztán rám mosolygott. – Sokkal jobb hogy ez már tudod. most már kijelenthetem, semmi titkom nincs előtted.
- Elhiszem. – mosolyogtam.
- Na, de aludjál, Szerelmem! – mondta lágyan és még egyszer hosszan megcsókolt. Aztán szorosan hozzábújtam. – Nagyon szeretlek, Kedvesem!
- Én is téged, Alexem! – lecsuktam a szemem és hallgattam a szuszogását. Ezen az estén ez ringatott álomba. Meg persze a finom illata, puha bőre, meg az ölelése…
Reggel kinyitottam a szemem, és nagy fehérségre ébredtem fel. Éreztem magam mellett az ürességet. Alex elment. Felültem és keresni kezdtem.
- Ivy! – szólított meg az ablaknál és én megkönnyebbültem. – Itt vagyok, ne félj! Gyere nézd meg!
- Mit? - kérdeztem és villámgyorsan mellette termettem. Kimutatott az ablakon. Odakint minden beborított a fehér hó. A hópelyhek, még mindig estek.
- De szép! – ámultam el.
Alex elmosolyodott és kitárta az ablakot, majd kitette a kezét a hóesésbe. Nem értettem mit akar. Egy -két másodperc múlva behúzta a kezét. És a tenyerén ott feküdt egy csomó hópehely. Szépek voltak és csillogtak. Alex jéghideg kezén el sem olvadtak.
- Szépek nagyon. – suttogtam. – Van kedved egy csatához?
- Jól van. – bólintott.
Villámgyorsan felöltöztem és kirohantunk az ajtón le a lépcsőn.
- Ki akar hó csatázni? – kiáltottam odalent.
Mindannyian kijöttek Nessie, Bella és Edward is. Vagy két órát ott kint hógolyóztunk, mikor már csurom vizesen bementünk.
- Ez jó volt! – nevetett Bella, mikor már a nappaliban ültünk, és Alex a hajamat törölgette, ahogy Edward Belláét.
- Aha. – nevettem. – Én holnap is benne lennék egyben!
- Oké. – mondták egyszerre.
Hirtelen kicsapódott az ajtó és megjelent ott… Alice.
- Hahó! – kiáltott. – Szervusz Ivy! Edward mesélte, hogy van képességed, úgyhogy gondoltam kicsit gyakorolok veled… Hát itt meg mi volt?
- Hó csatáztunk! – világosította fel Nessie. – Holnap te is beállhatnál!
- Nem bánom. – legyintett. – Gyere Ivy gyakorolni!
- Megyek! – adtam meg magam. – Jössz Alex?
- Persze! – bólogatott Alex és megfogva a kezemet jött utánam.
Alice bevezetett minket a konyhába. Hallottam, hogy Belláék is jönnek utánunk.
- Alex és a többiek legyenek szívesek odaülni a falhoz! – parancsolta Alice. – Először kérdeznék tőletek valamit. – fordult felém és Alex felé. – Mikor akarjátok megtartani az esküvőtöket?
- December vége! – vágtuk rá.
- Pontos időpontot kérek!
- Ezt a döntést én meghagynám Alicere. – mosolyodott el Alex. – Te mit mondasz? – nézett rám.
- Én is! – bólintottam.
- Akkor december 25? – vetette fel.
- Oké. – mondtuk egyszerre.
- Akkor most legyenek szívesek leülni. – mondta a többieknek.
- De miért kell oda ülniük? – értetlenkedtem.
- Mert zavarják a koncentrációs teredet! – magyarázta.
- Engem senki sem zavar! – húztam össze a szemem. – Különösen nem ők!
- Könyörgöm Ivy! – dobbantott Alice, a magas sarkújával.
- Jól van, jól van. – pufogtam és ledobtad magam egy másik székre.
- Ne Ivy állj fel! – fogta meg a széket Alice. A szememet forgatva felálltam, és ő rögtön a sarokba vitte. Aztán odament a csaphoz és egy nagy tálba – amit már lavórnak is lehetett mondani – vizet engedett. Azt letette elém az asztalra.
- Gondolj valami szépre! – utasított Alice és az asztallapra támaszkodva figyelte a vizet.
Behunytam a szemem, kitettem a víz fölé a kezem és erősen koncentráltam, arra a napra, mikor Belláék befogadtak. Az a boldogság, amit évek óta nem éreztem. Mikor Renesmee- vel együtt játszottunk, és mikor Alex megmentett…
- Aszta! – suttogta Renesmee és tudtam, hogy jól csinálom. Összehúztam a szemem és erősen koncentráltam az emlékekre. Nem is volt olyan nehéz! Aztán egy jó ötletem támadt. Pontosan bemértem hol lehet Alice aztán a kezemet úgy irányítottam, hogy pont ráfröccsent.
- Ivy! – kiáltotta hirtelen és én nevetve elengedtem a vizet. A többiek is nevettek.
- Bocs Alice. – szabadkoztam. – Megcsináljam újra.
- Nem kell köszönöm! – morogta. – Már így is eléggé eláztam. Miért kellett ezt csinálnod?!
- Véletlen volt. – füllentettem.
- Aha, persze. – grimaszolt Alice. – Én meg a kínai császár vagyok! Most haza kell mennem, átöltözni.
- Nem kell. – ráztam a fejem. – A szobámban hagytál pár ruhát nekem! Kölcsönadok párat.
- Kösz! – biccentett és már itt sem volt.
Edwardék felé fordultam. Nessie a szája elé tette a kezét hogy tompítsa a nevető hangját. Edward és Bella már csak vigyorogtak. Alex elfordult a fel felé, de rázkódott a nevetéstől.
- Ez tényleg nem volt szép. – vélekedtem, a hajamat piszkálgatva.
- Nem mondanám, hogy lett volna okod rá… - mondta Edward. – De attól függetlenül vicces volt!
- Kösz.
- És kiderült, hogy tényleg tudod irányítani a vizet. – mutatta fel a mutatóujját. – Már azt teszi, amit parancsolsz neki.
- Aha! – ugráltam. Alex végre megfordult és rám mosolygott.
- Na, itt vagyok! – Alice jelent meg az ajtóban egy fehér hosszított térdig érő szoknyában, egy barna felsőben, és egy fehér pulóverben. Csináld újra Ivy! – mutatott a tálra, amiben már csak az egyik fele volt a víznek. – De ezúttal kérlek, ne áztass el.
- Oké. – bólintottam komolyan és újra a víz fölé tettem a kezem.
És ez így ment hosszú órákon keresztül, míg a végén már a plafont is elérte a vízsugaram. Az egyik ilyennél.- miután szépen visszavezettem a vizet a tálba - Alex nyakába ugrottam.
Mivel nem akartuk eláztatni a szobát kimentünk az udvarra, hogy ott irányítsam a vizet. Már nyitott szemmel is egész jól ment, csak úgy még nem tudok, úgy visszaemlékezni dolgokra. A végén már be is csavartam a vizet és beterítettem vele mindenkit. Ez után a szép mutatványom után, mindenki mehetett fel átöltözni. Alice kijelentette, hogy most már úgyis haza akar menni, és közölte, hogy holnap újra jön gyakorolni.
- Nagyon jól csinálod már. – dicsért meg Alex, mikor már átöltözve álltunk az ablakomnál.
- Köszi. – mosolyogtam. – Remélem holnap még jobb lesz.
- Ne várjál magadtól túl sokat, Ivy! – intett Alex. – A mai is tökéletes volt.
- Köszönöm. – biccentettem. – Kimegyünk az erkélyre.
- Persze! – súgta a fülembe és kinyitotta az ajtót. Kiengedett aztán ő is kijött, de az ajtót épp csak behajtotta, hogyne menjen be a hideg. Odaálltunk a korláthoz és ő hátulról karolt át.
- Szép igaz? – kérdezte suttogva.
- Nagyon. – bólogattam. Tényleg gyönyörű volt, ahogy a havon visszatükröződött a zöldes árnyalat, és a gyenge napfény csillogott rajta.
- Megcsókolhatlak? – kérdezte váratlanul, de azért boldog voltam.
- Mikor kellett erre engedélyt kérned? – kérdeztem, miközben megfordultam felé.
- Hm, ki tudja, mikor milyen hangulatod van. – aprót vállat vont és egyre közelebb jött felém.
- Nos, most – a szavam elakadt a ahogy egyre közeledett, felém. – éppen olyan hangulatom van.
- Igen? – súgta. A lehelete csiklandozta az arcomat, az ajkam elnyílt tőle. Arany szemei elvarázsoltak.
- Igen. – leheltem épp mikor puha ajka az enyémhez ért. Kezeimet a nyaka köré fontam és egész testemmel hozzápréselődtem. Emlékeztem rá, mit mondott a képességéről, de nem féltem. Most annyira boldog voltam, hogy lehetetlen volt valamivel megrémíteni.
A szél hirtelen támadt fel. Fújt, mint az őrült. A hajamba belakatott, rángatta cibálta a ruháinak is, de nem érdekelt. És akkor becsapódott az ajtó. A vágyam kicsit enyhül, és mintha a szél is egy kicsit lenyugodott volna.
- Becsukódott az ajtó. - suttogtam az ajkaira.
- És? – suttogta zihálva a szembe nézve.
- Nem tudunk majd bemenni.
- És már menni akarsz? – súgta kacéran.
- Nem. – ráztam a fejem és újra megcsókoltam. A szél újra feltámadt, mintha én irányítanám. Uram isten! Én irányítom! Te szent ég mi akkor most az én képességem?
- Alex. – súgtam kicsit eltolva magamtól. – Rájöttem valamire!
- Mi a baj, Ivy? – kérdezte zaklatott arcomat látva.
Ez nem létezik. Az én képességem az, hogy vizet tudom irányítani. Vagy most mi van akkor?
- Ivy! – szólongatott Alex. – Ivy, megőrjítesz.
- Be kell jutnunk most. – hadartam és odamentem az ajtóhoz.
- Addig nem még el nem mondod, mi van? – állt be elém Alex.
- A képességemről van szó. – mondtam gyorsan. – Van egy második képességem is!
- Hogy? – ráncolta a homlokát. – Micsoda?
- A szelet is tudom irányítani. – magyaráztam. – Menjünk be valahogy. El kell mondanom Edwardnak!
- Jól van. – bólintott. – Gyere.
A karjaiba vett és átugrott velem az ablakomhoz. Kinyitottam ő pedig beugrott rajta. Én kirohantam a szobámból le a lépcsőn.
- Edward! – kiabáltam.
- Tessék Ivy? – kérdezte. Éppen a zongoránál ült Bella mellette. Nyilván egy szép pillanatot szakítottam félbe.
- Bocsánat, de ez nagyon fontos. – hadartam. – Van egy második képességem is.
- Hogy érted Ivy? –kérdezte Bella ledöbbenve. – Hiszen egy vámpírnak nem lehet két képessége. Vagy igen Edward?
- Mi az? – kérdezte tőlem Edward.
- A szelet is tudom irányítani. – mondtam.
- Erre hogy jöttél rá? – firtatta.
- Az erkélyen voltunk Alexszel és ott, de most nem ez a lényeg! – legyintettem. – Az a lényeg hogy nem csak a víznek tudok parancsolni. Gyertek!
Kisiettem az udvarra és mikor kiértek erősen kezdtem koncentrálni. Arra az éjszakánkra gondoltam Alexszel, mert ez mindig bevált. Mikor teljesen elborítottak az emlékek éreztem, hogy a szél annyira erősen fúj, mint az előbb, vagy talán még jobban.
Akkor kinyitottam a szemem és még épp láttam, ahogy a fákat cinbálja, aztán abbamaradt. Edwardék felé fordultam.
- Na? – kérdeztem. – Most akkor mi van velem? Milyen titkok rejlenek még bennem, amikre még nem derült fény?
- Nyugodj meg, Édes! – karolt ás Alex látva milyen ideges vagyok. – Minden rendben van.
- Nem nincs rendben. – ráztam a fejem. – Mi történik velem? Eddig semmi most meg hirtelen kettő? Semmi nem értek!
- Mi sem Ivy! – rázta a fejét Bella. – De megkérdezzük Alice-től.
- Itt is vagyok. – jött elő a fák közül Alice. – Láttam előre, hogy Ivy-nek lesz még egy képessége és gondoltam szólok!
- Alice. – szólítottam meg. – Lesz, még valami képességem?
- Megnyugodhatsz Ivy, nem lesz több. – nevetett Alice.
- Kösz! – grimaszoltam. - Én meg halálra rémültem.
- Nem véletlenül van két képességed Ivy. – mondta Alice. – Valami oka kell, hogy legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése