Reggel még ki se nyitottam a szemem, tudtam nagyon boldog vagyok. Át akartam fordulni a másik oldalamra, de már nem volt alattam ágy. Mire viszont földet értem volna rendeztem a lábaimat így guggolva érkeztem. Nevettem a helyzetemen.
- Mit csináltál, Ivy? – kuncogott Alex. Felálltam és visszamáztam mellé az ágyra.
- Jó volt veled! – mosolyogtam rá, aztán hozzábújtam.
- Veled is! – suttogta.
- Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Fél hét. – válaszolta Alex kedvesen. – Még aludhatsz, ha szeretnél.
- Nem. – ráztam a fejem és lemásztam az ágyról. A tegnapi ruhám volt rajtam. Tegnap nem akartam átöltözni.
Ekkor berontott a szobába Edward és Bella.
- Nem tudjátok, hol van Renesmee? – kérdezte remegő hangon Bella és aggódva mered ránk.
- Fogalmam sincs Bella de… - Bella reménytelenül Edward nyakába borult. – de mi történt?
- Nessie nincs meg! – mondta Edward síri hangon. – Nincs az ágyában. Felhívtuk Jacobot is, de nem ment elé hozzá sem.
- Hová mehetett? – kérdezte Alex.
- Nyugodjatok meg megtaláljuk. – próbáltam nyugtatni őket. – Csak felkapok egy pulcsit és megkeressük.
- Köszönjük Ivy! – hálálkodott Bella és távoztak. Csak lekaptam egy pulcsit a székről és rohantunk le Alexszel. Belláék már a ház előtt voltak. Kimentünk hozzájuk aztán Edward kiadta ki merre menjen. Én mentem keletnek. Közben végig üvöltöztem:
- Nessie! Hol vagy?
De semmi válasz. Futottam egy sort és hegyeztem a füleltem. Kikötöttem a kedvenc patakjánál. Itt se volt. Hol lehet? Elvitték volna?
Hirtelen megreccsent valami a hátam mögött. Megpördültem és végigpásztáztam a fákat. Valaki arra kószált.
- Nessie? Alex? - kérdeztem, de nem válaszolt. – Bella? – erre sincs válasz. Azt a valakit már nem is láttam sehol.
- Ed… - nem, tudtam befejezni a mondatot, mert valaki teljes erőből nekem jött. én pedig egy fa felé száguldottam. még időben észhez tértem és kitértem az útjából. Egy méterrel a fa után tudtam érni a talajhoz és még vagy két méter csúsztam, magam előtt feltornyozva a földet. Visszasiettem a folyópartra, de senki sem volt ott. Viszont fönt hallottam, ahogy ide-oda ugrálnak a fákon.
- Ki az? –kérdeztem fenyegetően. Jóllehet az oldalam még mindig sajgott. Most a másik oldalról jöttek belém, de ez nem ért váratlanul. Most alig két métert csúsztam a fűben. Mikor visszakaptam a fejemet még épp láttam, ahogy az a valaki felpattan a fára.
- Jól van! – kiáltottam ingerültem, mert már a másik felem is fájt. – Ideje hogy nyílt lapokkal játsszunk! Mutasd magad!
Szót fogadott. Leugrott a fáról és rögtön felismertem. Apám volt az. Morgás tört fel a mellkasomból.
- Te! – hörögtem. – Mit ártottam én neked?
- Tönkretetted az anyád és az én boldogságomat! – mondta kertelés nélkül. és elkezdett jönni felém. De én csak álltam. – Boldogan élhettünk volna, de te jöttél és mindent elrontottál!
- Erről is én tehetek? – förmedtem rá. – Én tehetek róla hogy élek? Nem kizárólag ti! És hadd mondjak valamit! Te meg akartad ölni az anyámat! Most pedig azzal j9össz hogy én tettem tönkre az életeteket?
- Ha te nem vagy anyádban, akkor nem akartam volna…
- Oh, nem kell mese! – intettem le. – Ha éppen tudni akarod. Anyám meghalt! Megölték őt! Nekem pedig hónapokon át egy hotelben kellett laknom. De voltak errefelé érző lények, akik egyenként többet érnek nálad! És befogadtak engem! A családtagjukként szeretnek. Nem úgy, mint egyesek…
- Ugyan már! – nevetett csúfondárosan. – Az olyan lények, akiknek fel sem tűnik, hogy eltűnt a lányuk… csak órákkal később.
- Micsoda?! - hüledeztem. – Te voltál igaz!? Hol van Nessie?
- Ó úgy hívják? – kérdezte megjátszott könnyedséggel. – Már a nevén is szólíthatom!
- Hol van? – követeltem egy újabb morgás kíséretében.
- Elmondom, ha helyette velem jössz te! – nyújtotta ki felém a kezét.
Igen, erre számítottam. Egyszer valaki bosszút fog állni rajtam. És most itt az idő. Odanyújtom neki a kezem, hogy helyette a Cullenek boldogan élhessenek tovább… nélkülem. mert egészen biztos végem van. Kinyújtottam a kezem és tettem egy lépést felé.
- Ne tedd, Ivy! – Alex hangját halottam mögülem. Hátranéztem. Edward és Alex egymástól méterekre álltak és néztek minket. Apám meg futamodott és hátraarcot csinált. DE mögötte, ott volt Bella, és Alice Jasperrel. Akkor jobbra iramodott, de ott is várt rá Valaki. Rose és Emett. A másik irányba se tudott menekülni. Carlisle és Esme ott állta el az útját. Egyre közeledtek felé. Apám félt már. Rettegett.
- Jobb lesz ha elmondod hol van, Renesmee! – fenyegettem. De én a helyemen maradtam.
- Álmodban. – nézett rám apa. Szeme megkínzott. Alex erre odarohant és fél kézzel, a nyakánál fogva felemelte a magasba, az apámat.
- Nyögd ki! – förmedt rá, Alex.
- Soha!
- Meg van Alex! – kiáltott Edward. – Tedd le! – ja persze Edward gondolatolvasó. Csak elég volt apámnak rágondolnia. Hát igen.
- Mi Bellával elmegyünk, megkeressük Renesmee - t. – mondta Edward. – Te pedig vidd el innen Ivy-t!
- Rendben. – Alex teljes erejéből földhöz vágta a férfit és felkapott. Még épp hallottam a sikoltásokat mikor egy csinos kis házhoz értünk. Nem volt, nagy épp egy személyre elég. De takaros. Alex a tornácig vitt. Az ajtónál letett és kizárta. Aztán beengedett. Az előszobából egy tágas nappali étkező konyha trióját lehetett látni. Onnan egy lépcső vezetett fel az emeletre. Ahol csupán három szoba volt. Egy fürdő, egy vendégszoba és Alex szobája. Ágyra nem volt szüksége ezért csak egy kanapé állt a szoba közepén. egy nagy tévéje volt, meg sok polca könyvekkel, meg zenékkel.
- Otthonos a szobád. – mondtam neki. De még mindig ijedt voltam a réten történtektől.
- Nem kell már félned! – nyugtatott Alex és a kanapéra húzott. Az ölébe ültetett.
- Tudom csak… - kinéztem az ablakon. – olyan szörnyű hogy én ide csöppentem ebbe a családba és most miattam felborult itt a rend.
- ugyan, Ivy! – nézett rám. – Cullenék szívesen látnak téged.
- Tudom, de csak azt ne mond hogy te örülnél ha egy ember becsöppenne a családodba és hirtelen minden nap félned kéne és egy gyilkos elvinné a gyerekedet.
- Ha te lennél az a valaki nem bánnám. – simított végig az arcomon. – És mivel nekem se családom nincs se gyerekem….
- Családod már van. – mondtam.
- Cullenek? – kérdezet rá.
- Aha.
Ekkor megcsörrent Alex telefonja. Elővette és felnyitotta, majd a füléhez emelte.
- Edward! – szólt bele. – Értem. Örülök. Ott találkozunk!
- Megtalálták? – kérdeztem elmosolyodva.
- Igen. – ő is mosolygott. – Nagyon örült. Gyere. A házukhoz megyünk.
- Oké, de fussunk versenyt! – mutattam fel a mutatóujjam kifelé menet.
- ha nem félsz! – mondta huncutul. – elég gyors vagyok.
- Azt hiszem, hogy én is. – kacsintottam és Alex kitárta az ajtót. Bezárta utánunk és mellém állt a verandán.
- Akkor gyerünk! – kiáltotta és rohanásba kezdett. Vele együtt én is. Csak futottunk és jó érzés volt szabadnak érezni magamat. Hátra se néztem, csak rátértem az ösvényekre. Egyszer csak Belláék házának verandáján kötöttem ki. Alex egy perccel utánam ért be.
- Még hogy félek! – nevettem és bekopogtam az ajtón.
- Gyere be! – kiáltott ki Bella. Benyitottam és ott álltak mind. Az összes Cullen. Renesmee is a szülei oldalán. Látszott, hogy sírt egy kicsit és hogy még mindig fél, de itt volt.
- Nessie! – kiáltottam megkönnyebbülve és odarohantam hozzá, majd átöleltem. – Úgy örülök, hogy megvagy. De mi történt.
- Nem tudom. – rázta a fejét. Mikor elengedtük egymást. . – Arra emlékszem, hogy abban a szobában ébredtem fel. Mire megnéztem volna, hogy lehet kijutni egyszer csak anyáék betörték az ajtót és hazahoztak. Jól tudom, hogy az apukád volt, aki elrabolt… ?
- Igen. – mondtam maró gúnnyal. – De már vége van! Nem kell többé félned. Elpusztították őt.
- Igen tudok róla… - motyogta.
Hirtelen eszembe jutott valami és végignéztem a népes családon.
- Köszönöm, hogy jöttetek és megvédtetek. – mondtam hálásan. – Már nem lennék, ha ti nem jöttök.
- Nagyon szívesen tettük, Ivy! – mondta Edward és a többiek hevesen bólogattak.
- Igen. – éreztem, hogy Alex a kezemért nyúl és magához húz. Én pedig boldogan öleltem át, örülve hogy minket senki nem választ szét.
Eddig is éreztem azt a nyomott álmosságot, de most hirtelen végigsöpört rajtam.
- Azt hiszem, felviszem Ivy-t aludni. – azzal a karjába kapott és felszáguldott felem az emeletre. Észre sem vettem, hogy már a szobámban vagyok. Letett az ágyra és betakargatott. Puszit nyomott a fejemre és már indult volna kifele.
- Ne menj el, kérlek! – esdekeltem, de a szemem már alig tudtam nyitva tartani.
- Van még egy kis dolgom. – magyarázta, de látszott rajta ő sem akar menni.
- Ráérsz. – suttogtam és odahúztam magamhoz majd vadul elkezdtem csókolni. Nem tudott nekem ellenállni, visszacsókolt. Aztán elkezdtem kigombolni az ingjét. Ő segített egy kicsit majd én következtem és abban a percben, nagyon boldog voltam…
Remélem tetszik nektek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése