A Solomon család autója két szántóföld közötti földúton hajtott végig. Roy a családapa egy halvány mosollyal az arcán gondtalanul vezetett. Denise a felesége nyugtalan volt ugyan, de látszott rajt némi boldogság. A visszapillantó tükörből, lányára pillantott, a barna hajú sötétkék szemű, Jessre aki éppen a telefonja háttérképét nézte ahol barátai voltak. Az ő arca a szomorúságon kívül semmit sem tükrözött. Ben aki mellette ült a gyerekülésben, a kisöccse volt. Két éves volt, ugyan de beszélni nem tudott. Most éppen egy játékával játszott.
A költözés mindenkit megviselt, de ezt legfőképpen Jessről lehetett elmondani. Chicagóban hagyta a barátait, az iskoláját a régi életét. Apja miatt kellett költözniük ugyanis sehol sem talált munkát és eléggé a csőd szélén állnak. Arra gondoltak, hogyha tudnának valamit termeszteni egy tanyán, akkor talán meg tudnának élni. Jessben pedig már nem nagyon bíztak a szülei sem.
Jess telefonja csipogott egyet jelezve hogy az akkufeszültség alacsony.
- Le fog merülni a mobilod. – szólt hátra Denise, aki még mindig lányát fürkészte a tükörben.
Jess összecsukta a telefonját és kinézett az ablakon.
- Itt szinte úgyis nulla a térerő. – morogta. anyja csak sóhajtott egyet és levette a szemét a tükörről.
- Még szerencse hogy a helyiek telefon nélkül is tudnak beszélgetni. – jegyezte meg Roy.
Az autó kereke egy kátyúba ment és az kocsi kicsit megingott. Jess odafordult öccséhez és mosolyogva közelebb hajolt hozzá.
- Semmi baj öcsi. – súgta neki és végigsimított a vállán.
Denise már megint a tükörbe nézett. Úgy szólt hátra:
- Vigyázz ki ne csatold az övét!
Jessica arcára ráfagyott a mosoly.
- Nem fogom. – mondta és elhúzódott Bentől. Újra kibámult az ablakon és éppen azon gondolkodott, hogy vajon még mennyi idő mire odaérnek mikor Roy megszólalt:
- Ez az! – mutatott ki az ablakon. Denise felkapta a fejét, Jess pedig keresni kezdett egy házat a szemével. És végül talált is. De amit látott az nem egy olyan családi ház volt, amibe szívesen lakott volna. Legalább tíz éves lehetett mindenhol, elszáradt borostyán fedte be és az előtte lévő elhagyatott föld sem keltett éppen jó benyomást.
A kocsi bekanyarodott a házhoz vezető útra és lefékezett a verandától nem messze. Az ég borult volt, de Jess már megszokta. Idefelé jövet háromszor is eleredt az eső. Mindenki kiszállt. Roy és Denise beszélgettek Jess pedig miután becsapta maga mögött a kocsiajtót felment a verandára. A bejárati ajtó nem volt bezárva. Benyitott és mindenhol port látott.
- Pff. – fújt halkan és elindult. Benézett a konyhába, a nappaliba a folyosóra is. A folyosóról nyílt két szoba és Jess elment egy harmadik ajtó mellett is. De aztán visszafordult és megpróbálta kinyitni. De az ajtó zárva volt. Ezt kicsit furcsállta, mert a bejárati ajtó se volt bezárva… Elindult a lépcső felé észre se véve az ajtó előtt lévő karcolásokat. Mintha valakit le akartak volna húzni és az a körmével próbált kapaszkodni.
Jess elindult fel az emeletre. Eddig is olyan érzése volt mintha valaki figyelné, de most már határozottan úgy hallotta mintha valaki jönne utána. Megfordult a lépcső felénél, de senki sem volt ott csak a sok por. Jess megrázta a fejét és elindult tovább. Egy ajtó nyílott jobbra, és a többi szoba bal kéz felől volt. Elindult a bal irányba, de ekkor a háta mögött nagy zörgés hallatszott. Tétován hátrafordult, de nem látott senkit ott. Elindult a jobb oldal felőli szobába – meghint nem nézett le pedig a földön, igen friss lábnyomok voltak a porban - és kinézett az ablakon. Így hogy innen kinézett szépnek találta a hegyeket és a földet. Valami nekivágódott az ablaküvegnek és Jess ijedten hőkölt hátra. Mikor újra kinézett egy varjú a dróton tollászkodott. Jess szomorúan lehajtotta a fejét. Ez már nem az a hely ahol ő jól érezné magát.
Észrevette, hogy valaki, aki előttük itt lakott az ablakra rajzolt egy kis csibét. Elmosolyodott a rajzon és leguggolt, hogy megnézze jobban.
- Jess! – hallatszott fel Roy kiáltása. – Itt vagy? Gyere, segíts légy szíves!
Jessica felállt és kiment az ajtón. Apja éppen akkor ért fel a lépcső tetejére. Arcán boldog mosoly, homloka verejtékben úszott és sok cucc a vállán, amit cipelt.
- Na, milyen a ház? – zihálta, de vigyorgott.
Jess körülnézett a poros felső szinten és csak ennyit mondott:
- Szép.
Roy arcára ráfagyott a mosoly.
- Menj, segíts anyádnak. – intett a fejével a földszint felé. – Ha még ma ágyban akarunk aludni, sietnünk, kell.
- Oké. – bólintott Jess és lement a lépcsőn.
Roy lepakolta a táskákat és kiment az udvarra. Denise éppen a csapot próbálta kinyitni. Odament és segített neki. A csapból egy perc múlva víz csobogott. Denise felsikkantott. A lábára folyott a víz. Roy csak nevetett.
- Tudom, hogy aggódsz. – nézett a feleségére Roy. – DE néhány nap múlva minden olyan lesz, mint újkorában, ígérem.
Denise tekintete a garázsra vándorolt, aminek csak teteje volt és csak néhány rúd tartotta. Alatta egy piros, koszos traktor állt.
- Még az is. – mutatott oda.
- Jó legyen egy hét. – húzta el a száját Roy. Közben Ben a gazban sétálgatott.
- Hiszed még, hogy menni fog? – kérdezte Denise.
- Az éghajlat jó. – magyarázta a férje. – A talaj pedig kiváló. A városban tényleg nem boldogultam, de ehhez értek.
Jess a harmadig dobozt, bontotta ki a konyhában. A háta mögött hallotta, ahogy megnyikordul a konyhaszekrény ajtaja. Mintha lökdösnék. Hátranézett és félbehagyva a munkát leguggolt a szekrényhez. Kinyitotta az ajtót és benézett a szekrénybe. Volt valami a hátuljában, de nem tudni mi az. Jess – kíváncsisága lévén – benyúlt hátha eléri, de túl messze volt. Visszahúzta a kezét. Jól megnézte a távolságot és újra próbálkozott. Az ujja már csak pár centire volt tőle, mikor az a valami nagy csattanással és egy kis csilingelő zenével kigurult onnan. Jess ijedtében kikapta a kezét a szekrényből. Az a dolog egy kis traktor volt, ami zenélt. Jess feltette a pultra és otthagyta. Folytatta tovább a pakolást.
Este alkonyattájt végeztek, minden bútor a helyére került az utánfutót pedig Roy egy ismerőse vitte el. Roy már előre tervezgette, hogy másnap kipróbálna a traktort, Denise pedig úgy vélte nem ártana egy kicsit takarítani. Jess ajánlkozott, hogy segít és amint végzett a vacsorájával felment lefürdeni és átöltözött a pizsamájába. Úgy gondolta a ház elég otthonos lett. De kívülről… Bement a szobájába és becsukta az ajtót. Az éjjeliszekrényén volt a barátairól egy bekeretezett kép. Felült az ágyára és a kezébe vette. Azt nézegette. Ők milyen boldogok még mindig, mert ottmaradhattak Chicagóban. Otthon… Jess még mindig az otthonának tekintette Chicagót pedig már bele kellet törődnie, hogy már itt élnek.
Az ajtó kinyílt.
- Szia! – köszönt Roy. –
- Szia! – Jess felül és félretette a képet.
- Hogy vagy? – érdeklődött Roy.
- Túl nagy itt a csönd. – sóhajtott Jess.
- Igen. – nézett ki az ablakon Roy. – Hozzá kell szokni, mi?
Roy észrevette a képet az ágyon. Leült Jesshez.
- Tudod, hogy nem büntetésből hoztunk ide Jessica. – mondta. – Ez most mindenkinek új. – Jess ránézett.
Neki nem új – gondolta. – Ő örül, hogy itt lehet.
- És csak akkor működhet, ha megadjuk rá az esélyt. – folytatta Roy. Jess bólogatott és nagyon nyelt.
- Ezt úgy veszem, hogy: Igazad van apa. – kacsintott. – Igazad van. Mindig igazad van.
Jess halkan felnevetett. Vele együtt Roy is. Roy felemelte a kezét. Jess megfogta. Ez olyan fogadás féle volt. Roy puszit adott lánya fejére és felállt.
- Jó éjt! – elindult ki a szobából. – Aludj jól!
- Te is. – szólt Jess és lekapcsolta a villanyt, majd bebújt a paplan alá, de számított rá hogy nem fog egyhamar elaludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése